Macskajáték – bemutató után

0
231

Lehetnek-e vajon ötvenvalahány vagy hatvanvalahány évesen is ugyanolyan intenzív érzéseink, mint fiatalon? Már hogyne lehetnének! S hogy a fiatalok ezt megértik-e? Nem hiszem. Írásunk a budaörsi színház tegnapi bemutatójáról. Örkény Macskajátékában Orbánné Spolarics Andrea.

Elfogult vagyok a tegnapi színházi bemutatóval kapcsolatban. Örkény István ugyanis az egyik kedvenc íróm, a Macskajátékot különösen szeretem. Takács Katalin és Spolarics Andrea alakításai pedig évtizedek óta elismerést váltanak ki belőlem. Mielőtt tavaly a Budaörsi Latinovits Színház tagjai lettek, szerte az országban és igen, a mi korosztályunk számára a legnagyobb népszerűséget hozó tévéjátékokban láttam őket, és többször megfogalmazódott bennem, ha színész lennék, olyan szeretnék lenni, mint ők. A tegnapi Macskajátékban pedig Giza (Takács Katalin), mintha a nővérem lenne, Erzsi (Spolarics Andrea) pedig a húgom.

takács katiA darabot szinte folyamatosan játssza az Örkény színház, nagyszerű előadásban, de azt hiszem nem túlzás, ha azt állítom, hogy a budaörsi jobban sikerült. Forgács Péter rendező nagyon találóan helyezte el a történetet egy stúdióban, hiszen így az egész olyan, mintha a főszereplő életének a filmje peregne le előttünk. A két idősödő (jaj, hiszen velem egyidősek!) nő és az Erzsi körül élő barátok pedig nem telefont szorongatnak a kezükben, nem leveket körmölnek, hanem (az eredeti szöveg megtartásával) egy videóra mondják rá az üzeneteiket. S mivel gyakran az arcukat, szájukat, mimikájukat hatalmas méretben kivetítve látjuk a háttérben, erről meg az jutott eszembe, ahogyan napjainkban a távol élő rokonainkkal, ismerősökkel beszélgetünk a számítógép képernyőjét vagya a telefonunk kijelzőjét bámulva.

Egyértelmű, hogy a tegnapi bemutató után és valószínűleg majd az összes többi előadás után Spolarics Andrea Orbánnéja, Erzsije az, akit a nézők hazavittek, hazavisznek magukkal. Hiszen már akkor hangosan megnevetette a nézőket, amikor a darab elején kijött a színpad elejére a picike, fekete-fehér fényképpel a kezében, és magyarázta igen aprólékosan, hogy ő és a nővére, a Szkalla lányok, hajdan Szolnok megye szépei látszanak rajta, amint kitárt karral futnak valaki felé. Nevettünk akkor is, amikor kibontakozik Orbánné portréja, a hentesek és zöldségesek réme. Majd jót mosolyogtunk magunkban, amikor Paula, az új barátnő hatására Erzsi lompos öregasszonyból újra nővé változik, és egykori nagy szerelmét, a híres énekes Viktort, aki évek óta hetente egyszer vacsorára jár hozzá, megint nem szörcsögő, pocakos öregúrnak látja, hanem a szeretett férfinak. S bizony nagyon csendben voltunk, egy hajszál leesését is meg lehetett volna hallani a nézőtéren, amikor Erzsi hatalmasat csalódik Paulában, mert elcsábítja tőle Viktort, és ezért öngyilkos akar lenni. Ami persze nem sikerül neki, mert ez mégsem olyan dráma, hanem ilyen, „örkényes”. A vége azonban hatalmas a megkönnyebbülés, újra fel-felkacaghatunk a nézőtéren, hiszen Giza, a messze élő nővér hazatér és a testvérek új, közös életet terveznek gyerekkoruk helyszínén.

„A Macskajáték meséjét énelőttem már több ezren elmesélték. Két ember szereti egymást, de akadályok lépnek föl, s a csábító harmadik minden női varázsát latba vetve magához láncolja a férfit, s a boldog pár oltár elé lép… Ez a szerelmi háromszög csak abban különbözik elődeitől, hogy szereplői nem tízen-, nem is huszon-, hanem hatvanegynéhány évesek” – írta Örkény a Macskajáték ősbemutatója előtt, ami a szolnoki Szigligeti Színházban volt 1971. január 15-én.Három évvel azt követően, hogy könyvben már megjelent.

Lehetnek-e vajon ötvenvalahány vagy hatvanvalahány évesen is ugyanolyan intenzív érzéseink, mint fiatalon? Már hogyne lehetnének! S hogy a fiatalok ezt megértik-e? Nem hiszem. Megkérdeztem a budaörsi bemutatón mellettem ülő, huszonéves lányt, hogy tetszik-e neki az előadás. Felemás – felelte -, mert a színészek nagyon jók, de nem igazán érti, miért pont ezt a darabot mutatja be a színház, mit is akar a rendező az egésszel a nézőknek üzenni.

Ha szubjektív vallomással kezdtem, hadd fejezzem be egy újabbal: amikor 17 évesen, középiskolásként láttam a Macskajátékot, én sem értettem. Jó, jó, a két idősödő nő szereti egymást, de távol élnek, az egyik a „gazdag” nyugaton, a másik itthon, a szegénységben, ezért mások a problémáik is. Ennyi jött le belőle. Amikor évekkel ezelőtt, már-már Erzsiék korosztályába érve, a szomszédos Törökbálinton a párommal néztem meg, nevessenek ki, de egész végig szorítottam a kezét. Pedig nincs „Paula” a környezetünkben. A tegnapi bemutatón ezek az érzések már nem jöttek újra elő, egyszerűen csak jól éreztem magam, mert lekötött az előadás.

bohóczkiItt be is akartam ezt a cikket fejezni, de visszaolvasva látom, hogy egy szót sem írtam a többi szereplőről. Pásztor Edina, bár a színlapon Paulaként Egérke előtt szerepel, nem hagyott bennem mély nyomot. Bohoczki Sára ellenben valamennyi általam korábban látott Egérkénél – beleértve Halász Judit felejthetetlen alakítását is, vagy a Törökbálinton látott, szintén nagyon jó Gyebnár Csekkát – „egérkésebb”. Ilyés Róbert, mint Viktor nekem túl fiatal. Annak ellenére, hogy – gyorsan utána néztem – 1965-ben született. De mégse elég „viktoros”. Páder Petra, mint Erzsi lánya, Ódor Kristóf pedig mint a veje, jól megoldották a feladatukat, de ennyi. Simkó Katalin törékeny alakja a hosszú, fekete ruhában sokáig értelmezhetetlen volt a számomra, ahogy meg-megjelent a színpadon, hol egy széket arrébb téve, hol egy pudingos tálkát adva Paula és Erzsi kezébe. A végén kiderült, hogy ő Adelaida (is), Viktor anyja, bár feleannyi idős, mint a „fia”. Így kapott egy-két mondatot is, amiből színészi tehetsége nem derült ki számomra, de hogy vonzó jelenség, az biztos.ilyésketten

Fotók Petőházi Emese