Ma volt az Idősek Karácsonya rendezvény

0
350

Az Idősek Karácsonya, ami ma délelőtt volt a művelődési házban, Budaörs Város Önkormányzata ajándéka a városban élő nyugdíjas korúak számára egyórás zenés-táncos műsor formájában. Az ünnepségen köszöntőt mondott Wittinghoff Tamás polgármester.

Utoljára három évvel ezelőtt rendezték meg ebben a formában az Idősek Karácsonya elnevezésű rendezvényt, s idén olyan sokan jöttek el – illetve a színházi átalakítás miatt szűkebb is lett a hely -, hogy rengeteg pótszéket kellett berakni a nézőtérre, de még így sem jutott mindenkinek.

Géczy-Gaál Szilvia, a polgármesteri kabinet munkatársa köszöntötte a vendégeket, majd Wittinghoff Tamás polgármester mondott beszédet, utána ajándékcsomagot nyújtott át a nyugdíjasklubok vezetőinek egész éves munkájuk elismeréseként, személy szerint Bartha Károlynénak, a Budaörs Városi Nyugdíjas Közhasznú Egyesület elnökének, Frank Istvánné Anikónak, a Budaörsi Nyugdíjas Polgári Egyesület elnökének, Sebes Béláné Etelka részére, aki a Bobák Bálint Nyugdíjas Egyesület elnöke és Takács József számára (felesége vette át), aki a Magyar Honvédség Nyugállományúak Budaörsi Tagozatának elnöke.

A polgármester köszöntőjében a karácsony, mint a családi ünnep szépségét emelte ki, de emellett kitért arra is, hogy bizony mostanság nehéz idők járnak, s hogy a gazdasági nehézségek az időseket érintik érzékenyebben, nagy terhet jelent számukra a magas energiaárak és az infláció. Ezért hangsúlyozta, Budaörs eddig is kiemelkedő mértékben támogatta az időseket és a rászorulókat szociális juttatások terén, de az idén még szorosabbra fonta szociális hálóját azzal, hogy például megemelték azt az értékhatárt, amelytől valaki jogosulttá válik a lakhatási támogatásokra, és a támogatások összegét is felemelték. Ezen kívül mindenkit arra biztatott, bármilyen megoldhatatlannak tűnő anyagi problémája van, forduljanak bizalommal az önkormányzathoz.

Kitért arra is, mindenki járjon nyitott szemmel és a nehéz helyzetű vagy magányos emberekre figyeljenek oda, ha ők nem teszik meg, értesítsék az önkormányzatot, különösen a nagy hidegre való tekintettel, hogyha segíteni szükséges, megkapják azt.

Sándor Évi és Weisz Viktor adta elő Táncdalok Szenes Iván tollából című műsorát, élőzenével kísérve, melyet a Weiszband szolgáltatott.

A dalok között Szécsi Pál, Kós János, Máté Péter, Kovács Kati, Cserháti Zsuzsa dalai voltak hallhatók és ezek mellett néhány karácsonyi dal is.

A műsor végén a kijáratnál az önkormányzat szociális és egészségügyi iroda vezetője, Kövesdi Gabriella minden vendégnek még egy kis ajándékot, egy csomag szaloncukrot adott.

Az ünnepséghez kapcsolódóan az önkormányzat ilyenkor juttatja el postai úton az idős rászorulóknak az egyszeri 10.000 Ft-os támogatást, amit Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013. (XII.21.) önkormányzati rendelete szabályoz. Az kapja, aki Budaörsön bejelentett lakóhellyel rendelkezik, betöltötte a 70. életévét, saját jogú nyugellátásban, hozzátartozói nyugellátásban, rokkantsági ellátásban vagy időskorúak járadékában részesül, ami nem haladja meg a 110 ezer forintot.

Fotók: Horváth Dorottya

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here