Labrisz 25 – Leszbikus herstory Magyarországon popup kiállítás, válogatva a tavalyi jubileumi tárlat anyagából
Budaörsi Animációs bázis és kreatív tér, (2040 Budaörs, templom tér 12.)
2025. június 20-30.
Megnyitó: 2025. június 20. péntek, 18:00
A kiállítást megnyitja Vágó Csaba kabinetvezető Budaörs Városától és Szűcs Réka, a kiállítás egyik kurátora, a Labrisz archivistája. A Labrisz Leszbikus Egyesület 1999-ben került bejegyzésre, vagyis 2024-ben huszonöt éves lett! Ez az időtartam bármilyen közösség életében jelentős. Ha azonban azt is figyelembe vesszük, hogy ez egy női melegjogi szervezet eddigi életideje a magyarországi rendszerváltás óta eltelt harminc évben, még inkább érezhetjük a súlyát.
Ennyi idő történéseit érdemes számba venni, mert van mire visszatekinteni. Ez a történeti összegzés azonban egyáltalában nem öncélú vagy belterjes. Szól a magyarországi leszbikusságról, melegségről ebben az időszakban, és sok minden másról is beszél: rendszerváltás-történet, a szabadság vágyának, megélésének, az ezért aktívan, felelősen cselekvésnek a története. Vall kisebbségi helyzetről, marginalitásról, nőiségről, a nők mint kisebbség emancipációjáról, autonómiájáról, erejéről, és általában a civil kezdeményezések, alulról szerveződő közösségek működéséről, sikereiről, kudarcairól és kitartásáról.
Megmutatja a nyitottság, a kapcsolódás, a felvállalás és a figyelem összetartó erejét.
A budapesti 2B Galériában tavaly megrendezett történeti és művészeti kiállítást ennek jegyében hoztuk létre a Labrisz archívumának anyagaiból. A különböző médiumú – levél, fanzine, analóg fotográfia, videó, hanganyag, szépirodalmi szöveg, oral history, pontosabban herstory – dokumentumokhoz asszociatív módon kapcsolódó műalkotásokat csatoltunk, kiemelendő az adott dokumentum sokféle értelmezési rétegét.
A tavalyi budapesti tárlat anyagából válogatunk a budaörsi helyszínre. Mivel a BABtér egy közösségi hely és filmalkotó műhely, az általuk felkínált helyiség, amely otthont ad ennek a történeti-művészeti tárlatának, nem kiállítótér, így mi is igyekszünk olyan tárgyakat, fotókat archív felvételeket megmutatni, egymás mellé tenni, amelyeknek valóban helyük lehet egy ilyen térben. Amelyeket az idelátogatók egyfelől értelmezhetnek történeti dokumentumok gyűjteményeként, képi, mozgóképi művekként, másfelől a BABtérrel közös szervezésben létrejövő nyári művészeti tábor inspirációjaként – egy animációs dokumentumfilm „alapanyagaként” is. Egyúttal tehát azt is reméljük, hogy a kiállítás látogatói figyelemmel kísérik majd a filmkészítő műhely munkálatait, eljönnek a rövidfilmek vetítésére – és felfedezik a kapcsolódásokat az archívumi állománnyal.
Kapcsolódó esemény: 2025. július 21-25. BABtér, Budaörs, „Labrisz 25 herstory” stop-montion animációs tábor>>
A tavalyi történeti-művészeti kiállítás online verziója elérhető a Cenzúra Múzeum első
tárlataként: www.labriszmuseum.org
A dokumentumokat az Egyesület archívumi állományából válogatta: Borgos Anna,
Rédai Dorottya, Szűcs Réka, Takács Mária, a Labrisz herstory munkacsoportjának tagjai.
További információ: www.labrisz.hu, www.labriszarchivum.org
Partnerek, támogatók: 2B Galéria, Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér,
Eurocentralasian Lesbian* Community (EL*C), Embassy of Ireland, Háttér Társaság,
Outright International, Stern Stiftung