Kultúr Brunch – az első jól sikerült, várjuk az eredményét és a folytatást

0
61

„A brunchot mi készítettük (a Jókaiban) a kolléganőimmel, pont úgy, ahogy otthon a barátainkat várjuk, ezzel is szerettünk volna olyan alkalmat teremteni, ami tényleg arról szól, hogy közelebb hoz minket egymáshoz, hiszen ugyanazon (a budaörsi kultúráért) dolgozunk a városban”

Bosszantó, ha ugyanabban az időpontban több olyan program is van a városban, amin szeretnél ott lenni, aminél csak az a rosszabb, ha éppen egy sincs. Budaörsön több kulturális intézmény, kulturális lehetőség is van, és talán egy éve írtunk arról, hogy mintha a versengést közöttük felváltotta volna az együttműködés. Volt ez már így persze korábban is, a szándékot pedig egyebek között az önkormányzat kulturális referense többször megfogalmazta lapunknak, de eddig valahogy mégse lett kézzel fogható eredménye.
Mindezt előre bocsátva érzem jó hírnek, hogy pár napja a Jókai Mór Művelődési Ház igazgatója Kőporosy Borbála úgynevezett Kultúr Brunch-re hívta a budaörsi kulturális intézmények, színterek vezetőit, munkatársait. Elsőként őt kérdeztük tehát arról, hogy mi ezzel a célja? „Hogy legyen ennek körnek egy rendszeres, közös találkozási pontja, ahol megbeszéljük a mindannyiunkat érintő és foglalkoztató témákat. Emellett, hogy teret adjon még több közös együttműködésnek, közös ötletelésnek. A terv szerint évente háromszor találkoznánk ilyen formában, ami segítene abban is, hogy minél előrébb tudjunk tervezni a városi programokkal, együtt, közösen. Most első alkalommal a nagyobb városi rendezvényekről volt szó, különböző tapasztalatok megosztásáról például az online marketinggel kapcsolatban” – válaszolta.

Első alkalommal a Jókai, a Latinovits, a könyvtár,  a PostART,  a Babtér, a Heimatmuseum, a Húsznegyven Egyesület és az önkormányzat kulturális kabinete képviseltette magát. 

„A Covid (2020) előtt a városházán a közművelődési megbeszéléseken voltak hasonló egyeztetések, most ezt szeretnénk új formába öntve folytatni. A brunchot mi készítettük a kolléganőimmel, pont úgy, ahogy otthon a barátainkat várjuk, ezzel is szerettünk volna egy közvetlenebb, olyan alkalmat teremteni, ami tényleg arról szól, hogy közelebb hoz minket is egymáshoz, hiszen ugyanazon dolgozunk a városban. A résztvevők mind jó viszonyt ápolnak egymással, de kevés az az alkalom, ahol egyszerre tudunk beszélgetni, ezért tartjuk fontosnak, hogy lehetőséget teremtsünk erre” – tette még hozzá Bori.
Aki után, mint az egyik résztvevőt Selmeczi Ágnest, a Budaörs Fesztivál igazgatóját és a PostART Kulturális Színtér üzemetetőjét is megkérdeztük arról, ő hogy érezte magát ezen a megbeszélésen és mennyire látja reálisnak, hogy ez rendszeres és eredményes legyen?

„Az előző években is volt már közös egyeztetés köztünk, amit a kabinet iroda kezdeményezett. Ugyan tartjuk a kapcsolatot egymással folyamatosan, de azért sokkal jobb személyesen találkozni. A művelődési ház invitált minket most az I. Budaörsi Kultúrbrunch-ra, ami elképesztően jó hangulatban zajlott. A brunch fogalmát nagyon komolyan vették vendéglátóink, mert bámulatos vendéglátásban volt részünk. Természetesen hasznosnak bizonyult az összejövetel, mivel egy kötetlen hangulatú megbeszélésen rengeteg inspiráció ér mindenkit a többiek részéről, új ötletek nyomán akár közös megoldások születhetnek, illetve az egyeztetések is gördülékenyebbek így.
Én remekül éreztem magamat, és a tervek szerint lesz folytatás…” – válaszolta.
Kultúra fogyasztóként pedig várjuk az eredményt, hogy mit érzünk majd meg a mostani ötletelésből néhány hónap múlva, illetve hosszabb távon!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here