„Közösségi” karácsonyi díszkivilágításunk lesz, lett az idén

0
349

Budaörsön már több helyen látható az oszlopokon a díszkivilágítás, és ha az előre tervezett ütem szerint haladnak vele, a hétvégére mindenhol ott lesz, ahova múlt évben, illetve korábban is mindig jutott.

Ez persze nem lenne hír, ha az energiaárak drasztikus emelkedése miatt nem döntött volna úgy az idén több település vezetője, hogy ezen most spórolnak. Budaörsön azonban más döntés született, amiről Wittinghoff Tamás polgármester számolt be a Buda Környéki Televízió riporterének, aki úgy vezette fel a kérdését, hogy „Budaörsön látszólag nincs jele a megszorításoknak, hiszen áll a városháza előtt a fenyőfa, rajta a világítás, itt bent a polgármesteri hivatalban kellemes meleg van. Spórolnak vagy nem, és ha igen, hogyan?

Mi nem az idén kezdtük, ezt sem” – kezdte válaszát a polgármester. Majd elmondta, hogy Budaörsön évtizedek óta tesznek az energiahatékonyság javítása érdekében, illetve az üvegházhatású gázok kibocsátásának a csökkentéséért. Az azonban, hogy most ne spórolnánk, valóban csak látszólag van így, hiszen ezért kellett télire bezárni az uszodát, átütemezve a fejlesztési munkálatokat erre az időszakra, mert ez több száz millió forint kiadáscsökkentést jelent. „Nagy dilemma volt nálunk az, hogy a karácsonyi időszakban mi legyen, biztosan megosztja ez is a társadalmat. (…) Ha nincs világítás, akkor ‘persze, erre se futja, ezt is sajnálják tőlünk’, ha van, akkor ‘persze, nincs pénz, de erre mégiscsak volt forrás’. Mind a két vélemény egyébként abszolút elfogadható és értelmezhető, mi is ezért vívódtunk, hogy mit tegyünk. Végül megkerestünk gazdálkodó szervezeteket és nagyon sokan visszajeleztek, és már érkeznek is komoly tételben erre pénzek. Ezért vegyük úgy, hogy ez most közösségi karácsonyi díszkivilágítás lesz, és a megszokott formában. (…) Fontos az, hogy (…) a szürkeségben legyen egy kis fény.”

Az interjú, amiben a fentieken kívül szó van még többek között az egészségügyi helyzetről, a szociális támogatásokról, az oktatás helyzetéről és az állami elvonásokról, amelyek Budaörs költségvetését terhelik, ITT tekinthető meg.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here