Középkori kurzus – S.A.G.A. edzések tavasztól őszig

0
1173

A Schola Aris Gladii et Armorum (Európai harcművészetek iskolája) társulat az idén is városunkat választotta kültéri edzéseihez, mint 2004 óta mindig, a Csiki Pihenőkertet. Bár 2001-ben hagyományőrző céllal indultak a germán-kelta vonalon, mára az érdeklődési körük főleg a 15 század felé fordult és az élő interpretációk megvalósítására törekszenek. Politikai kötődése nincs az egyesületnek.

 

A foglalkozások szombatonként zajlanak Fábián Gábor (volt társulat elnök) és Bartos Gergely (jelenlegi társulat elnök) vezetésével, de kellő felkészülést követően bárki tarthat foglalkozást (például erősítést előadást stb.) a tagok közül. A létszámuk 8-10 fő, „inkább legyen kevés oroszlán, mint sok nyúl!”- vallja Fábián Gábor. Ami egyrészt jó, mert a csapat kis létszámmal jobban összeszokik, gyorsabban halad a gyakorlással, viszont heti egy alkalmas edzésnél egy hiányzás eléggé hátráltatja például a fellépésekre való felkészülést.

A gyakorlás során nagy figyelmet fordítanak a megfelelő bemelegítésre, a fegyverek helyes kezelésére és a védőfelszerelés használatára. Bár itt megjegyezném, hogy kis csapat lévén az alapvető felszereléseket (Shinai vagy egyéb gyakorló fakard, vívómaszk, védő kesztyű) egyénileg kell beszerezni, ami nem kevés utánajárással jár. Az edzés intenzitásától a kezdőknek sem kell tartani, mert a hangsúly inkább a technikák helyes végrehajtásán, mintsem az erősítésen van. Ez nem egy testépítő kurzus. A fizikai megpróbáltatás ugyan az edzés része, de nem elsődleges fontosságúak. A hagyományőrző csoportnál az ismeretek megszerzése a középkori kódexektől kezdve az egyéb iratok tartalmáig jelentősen fontosabbnak tűnik, hiszen így olyanoktól tanulhatunk, mint Fiore de Liberi olasz vívómester, (képünkön) vagy Hans Talhoffer német vívómester. Bár ezek nem tankönyvnek készültek, többnyire a szerző anyanyelvén olvashatól, így értelmezésük nehézkes és tanításaik végrehajtását rengeteg kísérletezés és kutatás előzi meg. Mégis, ez a módszer bizonyul a legautentikusabb megoldásnak, lévén a régi európai harcművészetekről nem maradtak fel olyan iskolák, mesterek, mint a keletiekről.

A tanulható fegyvernemek választéka széles, de mind közelharci, azaz íjászatot nem oktatnak. A rendelkezésre álló gyakorló eszközök néhány kivételtől eltekintve középkori lelet nyomán készített (tompított) másolatok. Pusztakezes harcon kívül van Roundel tőr, másfélkezes kard, Poleaxe, Kard-Buckler és Langes Messer.

Egy átlagos foglalkozás a következőképpen épül fel:

9:00-9:15: Bemelegítés
9:15-9:30: Erőnlét
9:30-10:15: Másfeles / Újoncképzés
10:15-10:30: Szünet
10:30-11:15: Másodlagos fegyvernem/Újoncképzés
11:15-11:20: Szünet
11:20-11:45: Szabadvívás
11:45-12:00: Erőnlét

„Az edzés és hagyományőrzés két külön dolog” – hangsúlyozza Fábián Gábor. A S.A.G.A. Majd hozzáteszi, hogy évente részt vesznek a visegrádi Mátyás Király Múzeum rendezvényein, sőt „már szinte a visegrádi múzeum házi csapata vagyunk”. De jártak már a diósgyőri várban és többször felléptek itt a Csiki Pihenőkertben is. A program ilyenkor sem csak a harcművészetekre korlátozódik, hanem megpróbál betekintést nyújtani az akkori emberek életmódjába, foglalkozásokba. Így az érdeklődő a harci bemutatók mellett megismerkedhet a középkori orvoslással, és például a bőrös, az ács, az írnok vagy tábori szakács munkájával, az utóbbihoz kapcsolóadóan középkori receptekkel, ételekkel.

sss

eeee

A társulat:

lll

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here