Körforgalmak és kereszteződések – Hoffmann Kornél rendőr alezredes segít eligazodni a szabályokban

0
573

Tényleg balesetveszélyes-e a Baross utcai kétsávos körforgalom? Két hete, egy gázolás miatt foglalkoztunk vele, amikor egy budaörsi közösségi oldalon más közlekedési kérdések is szóba kerültek. A vitához hozzászólók nem jutottak egységes álláspontra a KRESZ helyes alkalmazásáról, ezért most Hoffmann Kornél rendőr alezredes segít eligazodni a szabályokban.

A rendőrség a Baross utca és Bretzfeld utca sarkán található körforgalomnál kihelyezett közlekedési jelzőtáblákat ugyanúgy felülvizsgálja, mint teszi azt folyamatosan bárhol, ahol közlekedésbiztonsági szempontból aggályosak a körülmények – mondta lapunk kérdéseire válaszolva Hoffmann Kornél rendőr alezredes. És amennyiben hiányos vagy megtévesztő jelzéseket tapasztalnak, azoknak a pótlásáról, helyreállításáról értesítik az illetékes útszakasz fenntartóját, jelen esetben a budaörsi önkormányzatot, szükség esetén szakhatósági állásfoglalás formájában, amelyben javaslatot is tesznek a szükséges változtatásokra.

Amikor két hete itt elgázoltak egy férfit, a közösségi oldalon szóba került, hogy az illető futó és mások is gyakran futnak erre, ezért az autósoknak még nehezebb reagálniuk, mint a normál gyalogosokra. Hoffmann Kornél erre azt mondta, hogy ez nem lehet szempont, hiszen az elsőbbség a gyalogátkelőhelynél ugyanúgy megilleti a futókat, mint azokat, akik sétálnak.

Ugyanennek a körforgalomnak a Szabadság út felé lévő kihajtója még télen is beláthatatlan a dús növényzet miatt – merült fel –, így nem jól látni, ha a gyalogosátkelőnél le szeretne lépni valaki az úttestre. A növényzet nyírása tehát mindenképpen szükséges, amihez Hoffmann Kornél hozzátette, hogy ha ilyen esetről a rendőrséget tájékoztatja a lakosság, akkor ők, mint közlekedésrendészeti szakhatóság egyeztetnek az önkormányzatokkal.

Az egyebek között a Sport utca – Garibaldi utca kereszteződésénél lévő kétsávos körforgalomról Hoffmann Kornéltól megtudtuk, hogy ugyanúgy kell használni, mint egy párhuzamos közlekedésre alkalmas kétsávos utat. A sávváltás is annak megfelelően működik, tehát úgy kell sávot váltani, hogy meggyőződünk arról, végre tudjuk-e hajtani biztonságosan. A külső sávban haladónak nem kötelessége elsőbbséget adni – válaszolta kérdésünkre. Ha nem engedi be a sávot váltani akarót, mert például nincs meg a megfelelő távolság és ebből baleset lesz, a felelős az, aki szabálytalanul váltott sávot. A belső sávból pedig tilos azonnal kikanyarodni, előbb ki kell jönni a külső sávba. Az sem igaz, hogy a külső sávban haladónak az első adandó kijáratnál el kell hagynia a kétsávos körforgalmat – cáfolt egy másik tévhitet a rendőr alezredes.

Más: van néhány olyan kereszteződés Budaörsön, ahol a közlekedési táblák tiltják a balra kanyarodást, mint például a Csata utca – Károly király út és a Szabadság út – Nefelejcs utca kereszteződésénél. Nem okoz plusz veszélyt, hogy a rutinból vezetők nem veszik figyelembe? – érdeklődtünk tovább. Hoffmann Kornél szerint bár tapasztalat, hogy a siető gépjárművezetők úgy próbálják a feltorlódott forgalmat kikerülni, hogy nem tartják be a megfelelő haladási irányt, de ha a balra kanyarodás tiltva van, akkor az illető szabálysértést követ el. A behajtani tilos tábla szintén nem véletlenül van kitéve, hiszen ha mégis behajtunk, akkor szembe forgalommal találkozhatunk. Ezek a szabálysértések ellenőrzéssel tarthatók kordában, és ha ilyet látunk, jelezzük a rendőrségnek, hogy oda is menjenek – mondta az alezredes. Hozzátéve, hogy már eddig is sok ilyen jellegű bejelentést kaptak.

Az ellenőrzések során a gyalogos átkelőkre is kiemelten figyelnek, mert főként egy-egy csomópontnál az autósok egy része nem mindig adja meg az elsőbbséget. Ilyenkor azzal szoktak védekezni, hogy még nem is ért oda a gyalogos, de a szolgálati autó fedélzeti kameráival rögtön vissza tudják játszani, hogy valóban így volt-e, tehát hogy a szabálysértés megvalósult-e vagy sem.

Arra a kérdésre, hogy a gyorshajtások ellen mit tesznek Hoffmann Kornél elmondta: folyamatosan próbálnak minél több sebesség mérési pontot engedélyeztetni. Nagy erre az igény. Budaörsön ezt a feladatot a közlekedésrendészeti osztály hajtja végre, Budakeszin és Pilisvörösvár térségében pedig a helyi őrs. A méréseket is ütemezik, heti lebontásban, amit nyilvánosan közzétesznek, hogy mikor, hol lehet rá számítani, aminek az alezredes szerint visszatartó ereje van.

Általában baj, hogy rohanó világban élünk és ez kihat a közlekedők vezetési stílusára. Aki pedig siet, az türelmetlen és figyelmetlen – jegyezte még meg Hoffmann Kornél.

Kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/auchan-korforgalom-a-negy-kijaratra-kitalalt-haromfele-megoldas-barkit-osszekavar/

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here