Kisfalvi Péterre emlékeztek a kamaraerdei főzőversenyen

0
131

A kamaraerdei gyereknapról már beszámoltunk tegnap, ám a Kisfalvi Péter emlékére megtartott gulyásfőző versenyről – érthetően – az előző cikkünkben kevés szó esett. Azt ugye megírtuk, hogy Paróczi Bence nyerte, és ismét gratulálunk neki. A díjat Roczó Nagy Zoltán, a rádió vezetője adta át.

Tehát most bővebben: a bajnokságon tíz csapat indult. Már reggel nyolc órakor megkapta mindenki a szervezőktől a gulyáshoz szükséges alapanyagokat: 3 kg marhahúst, 5 kg burgonyát, 2,5 kg hagymát, amit a Metro áruház jóvoltából a Budaörs Rádió biztosított a csapatoknak. És bár a szervező sörpadokat is biztosított az indulóknak, sokan saját sátorral és kemping szettekkel érkeztek.

“Nagyon örülök, hogy folytatódik ez a tradíció itt Kamaraerdőben. Többen jelezték felém, hogy hiányolják a főzőversenyt, amit régen minden évben megrendeztek. Az, hogy a rendezvény férjemnek, Péter emlékének ajánlották külön megtiszteltetés számomra” – mondta lapunknak Kisfalviné Lauber Andrea. Aki képviselő-jelölt társaival természetesen maga is ott volt – versenyen kívül – főzni.

A Budaörs Rádió sátra mellett négy tablón mutatták be Kisfalvi Péter életének fontosabb momentumait, mint Család, Képviselői munka, Budaörs Rádió, Bakelit című műsor.

A gulyások tálalására fél kettőkor került sor.

Ilyen volt a kamaraerdei gyereknap – Budaörsi Napló (budaorsinaplo.hu)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here