Két férfit vettek őrizetbe a budaörsi rendőrök

0
6560

A budaörsi rendőrök két férfit vettek őrizetbe csalás kísérlete miatt. Egyikük közúti veszélyeztetés és hivatalos személy elleni erőszak miatt is felelhet.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint R. Gy. 21 éves és R. G. 19 éves sajóbábonyi lakosok 2017. november 28-án délután érkeztek Budaörsre azzal a szándékkal, hogy a sértett részére tűzifát adjanak el. A gyanú szerint a sértettel korábban megbeszélt mennyiségnél lényegesen kevesebb fát szállítottak az egyeztetett címre és ezt kívánták a ténylegesen megrendelt mennyiség árában értékesíteni. A helyszín közelében észleltek egy közterület – felügyelet felirattal ellátott gépkocsit és ennek hatására az üzlet megkötése helyett sietve távoztak onnan kisteherautójukkal.

A nyomozás adatai szerint ezt követően a 19 éves férfi az általa vezetett gépkocsival Budapest, XI. kerület, Budaörs valamint Törökbálint területén nagy sebességgel, több KRESZ szabályt megszegve közlekedett, veszélyeztetve ezzel a közúti közlekedésben résztvevőket, ennek során egy gépkocsinak neki is ütközött. Az őt megállítani szándékozó rendőrök jelzéseit figyelmen kívül hagyta, végül Törökbálint területén egy rendőrségi szolgálati gépjárműnek ütközve állt meg. Az eset során személyi sérülés nem történt.

A rendőrök a 19 éves gyanúsítottat közúti veszélyeztetés bűntett és csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, míg a 21 éves férfit csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

A Budaörsi Rendőrkapitányság nyomozói mindkét férfit bűnügyi őrizetbe vették, az eset további körülményeit hivatalos személy elleni erőszak bűntett elkövetésének gyanúja miatt a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség is vizsgálja.

Képek forrása: www.police.hu

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here