Kerekasztal-beszélgetés arról, hogy miként neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket – videóval!

0
1294

Egyre nehezebb állami iskolában alternatívnak lenni

A Budaörsi Napló által november közepén késő délutánra szervezett kerekasztal-beszélgetéshez a címet, hogy miként neveljünk életrevaló és magabiztos gyereket, Jessica Joelle Alexander és Iben Dissing Sandahl híres könyvéről “loptuk” el. A téma azonban természetesen nem a dán gyereknevelés volt, hanem az, hogy ma Magyarországon és azon belül Budaörsön, milyen oktatási-nevelési módszereket alkalmaznak az iskoláinkban, milyen alternatív lehetőségek vannak, illetve milyen elvek és gyakorlat kellene ahhoz, hogy a mai gyerekekből 15-20 év múlva életrevaló, sikeres felnőttek legyenek.

A beszélgetés helyszínét a praktikusság mellett, hogy a városközpontban található, szimbolikusnak is szántuk, hiszen az idén ősszel nyílt Gyerek-berek, egy budaörsi pedagógus, Grafné Huszák Ágnes álmaként valósult meg, és olyan hely, ahol délutánonként önként és örömmel tanulnak a gyerekek. S akiket még meghívtunk: Balatoni József, alias Joci bácsi, aki a televíziós vetélkedőből és a média különböző felületeiről jól ismert tetkós töritanár, író, blogger, és mindemellett Újpalotán tanít egy állami iskolában. Szakmai celebként már sokan találkoztak vele országszerte, mi itt Budaörsön idén szeptemberben egy szakmai napon. Ott merült fel, hogy ezt a kerekasztalt az ő részvételével szervezzük meg, mert szívesen cserélné ki a gondolatait egyebek között Bakai Gyöngyivel, aki pedagógus, addiktológiai konzultáns, logoterápiai tanácsadó, személyiségfejlesztő, és a Hősök tere projekt követe, Budaörsön alsósoknak úgynevezett bátorító órákat tart, a nagyobbaknak kortárssegítő csoportokat vezet. Így adott volt tehát a kerekasztalunk harmadik résztvevője. Farkas Gábor a budaörsi Herman Ottó Általános Iskola pszichopedagógusa, családi és ifjúsági mediátor jól ismert a Budaörsi Napló olvasói előtt, hiszen néhány éve, ha gyermeknevelési témáról írunk, hozzá mindig fordulhatunk szakmai iránymutatásért. Ruzsonyi Ágnes ötgyermekes anyuka, diákszínpadi vezető és a KettőPontNulla alternatív “iskola” vezetője pedig ebben a kiváló csapatban egy új irányt képvisel. A beszélgetést Eller Erzsébet, a Budaörsi Napló szerkesztője vezette.

A terv az volt, hogy az első fél órában zajlik moderáltan a fentiekkel a beszélgetés, majd utána a részvételre személy szerint felkért hallgatóságból szólhatnak hozzá. Majdnem így történt, bár a sorrenden olykor változtatni kellett.

Boldog és/vagy eredményes?

A címet adó dán gyereknevelés lényege, hogy a boldog gyermek lesz kiegyensúlyozott felnőtt, amit a könyv szerzői szembeállítanak az amerikai típusú teljesítményorientált oktatással. A magyar oktatás – az utószót író Vekerdy Tamás gyermekpszichológus szerint – ez utóbbihoz áll közelebb. Valóban ellentmondás-e, hogy boldog legyen a gyerekünk és/vagy eredményes a tanulásban? – hangzott el az első kérdés.

Balatoni József

“Én rögtön kérdéssel válaszolnék erre, hogy igazából mi is jelenti az eredményességet a tanulásban jegyezte meg első hozzászólóként Balatoni József. Majd felvázolta, hogy jelenleg a mai magyar oktatási rendszerben a tárgyi és lexikális információk tudása számít annak, ami azonban megkérdőjelezhető, hogy valóban ezek szükségesek-e az életben. Miközben tudjuk, hogy a boldog gyerek válik kiegyensúlyozott felnőtté, aki hatékonyabban tud dolgozni és így sikeresebbé válhat. A kettő között pedig ott van a szülő, akinek az eredményes tanulásról vallott véleménye erősen befolyásolja a gyermek boldogságát.

Farkas Gábor

Farkas Gábortól megtudtuk, hogy az iskolában a fejlesztő terápián a tanulási-beilleszkedési zavarral élő gyerekek örömmel vesznek részt, ami jó lehetőség a hatékony intervencióra. S az ő mediátori munkája is bizonyítja, hogy sokszor nem csak a gyerekekkel van a gond, hanem a szülőkkel, pedagógusokkal is kell dolgozni, hogy hasonló elvek mellett, közös célok felé terelgethessék a nebulókat. Az iskola munkájának lényegét pedig úgy foglalta össze, hogy konstruktív életvezetésre neveljük őket, ami azt jelenti, hogy egyénileg eredményes, a közösség számára pedig hasznos emberekké váljanak”.

Grafné Huszák Ágnes

“Ami remélhetően süt a környezetből, hogy az itteni foglalkozások, amivel a környezettudatosságra neveljük a gyerekeket élményalapú és más, mint a megszokott” – ezzel már Grafné Huszák Ágnes – vezette be gondolatmenetét. “Én magam 25 év után döntöttem úgy, hogy az iskolámat és tantestületet ott hagyom és megpróbálok iskolán kívül valami olyasmit létrehozni, amit ott eddig csináltam, de itt nem egy osztálynak, hanem remélhetően több gyereknek. Rákanyarodva a kérdésre, nekem is ez lett volna az első felvetésem, hogy tisztázzuk, mi is az eredményes tanulás. És még egy kérdést teszek fel, hogy a gyerekek boldogan tanulnak-e az iskolában. S a hallgatóságot kérdezném, hogy ki az, aki sikeresnek érzi magát a munkájában, és ki az, aki boldog? Valószínű, hogy e mögött mindenkinek volt legalább egy jó pedagógus az életében és az is biztos, hogy néhány rossz is, illetve egy legrosszabb. Én egy olyan pedagógus szeretnék lenni, akire szívesen emlékeznek, ami azt hiszem elsősorban személyiség kérdése, és nem csak a környezeté. Amihez az kell, hogy létrejöjjön a bizalmi kapcsolat a pedagógus és a gyerek között” – szögezte le.

 

Bakai Gyöngyi

“Én hiszek abban, hogy lehet boldog és eredményes gyereket nevelni, olyat, aki megtalálja a világban a maga helyét”  vette át a szót Bakai Gyöngyi. Ő azonban a délutáni, önkéntes foglalkozások keretében az állami iskoláknál jóval szabadabb keretek között dolgozik, csakúgy, mint Ruzsonyi Ágnes a drámafoglalkozásokon és a tanulócsoportokban. Mindketten nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekekkel való beszélgetésre – amit a gyerekek nagyon igényelnek is -, és ami az elfogadás alapja. A gyereknevelésben szerintük a legfontosabb a biztatás, vagy rosszabb esetben a csökkentértékűség érzésének kiirtása (az úgynevezett bátorító óráknak ez a lényege), és Bakai Gyöngyi szavaival: az az eredményes gyerek a tanulásban, aki annak hiszi magát. S mivel nem lehet mindenki mindenben egyformán jó, az boldog és eredményes, aki megtalálja a helyét a világban, azt a területet, amit szeret csinálni és amiben igazán sikeres lehet. Ezt konkrétan a fejlődésfókuszú gondolkodás teremti meg, melynek lényege, hogy az egyes kudarcok ne blokkolják, ne éljék meg azokat tragikusan, hanem az előrelépés tanulságát vonják le belőle.

Ruzsonyi Ágnes

Ruzsonyi Ágnes ezen belül kiemelte, hogy tanulócsoportja olyan szabadságot kapott, ahol a tanulás maga is egy érdekes dolog és nem magolás. Hiszen a legfontosabb talán az az érzelmi légkör, ami a tanulást körülveszi, mert ha a gyereket nem köti gúzsba a szorongás, issza magába a tanulnivalókat.Nálunk a tanulás más, mint a hagyományos iskolában, mert szerintünk a gyerekek önmagukról és a környezetükről kialakult képe is egy tanulási folyamat, amit nekünk támogatni kell. A szülőkkel, akik másként szocializálódtak, nem mindig egyszerű ezt elfogadtatni és ezért időnként nagyon nehéz megvalósítani, de máskor meg nagyon jó partnerek ebben” – fogalmazott a tanulócsoport vezetője.

Nehezít vagy segít-e az iskola?

A második kérdés is szorosan kapcsolódott az elsőhöz. A Civil Közoktatási Fórum, illetve a “Szülői hang” ugyanis egy felmérést készített az év elején, amiről “Hogyan nehezíti meg az iskola család életét?” címmel riportot mutatott be az ATV reggeli műsora. Már a címben is azt az állítást megfogalmazva, hogy az iskola megnehezít és nem könnyít. Ebből egyebek között az derült ki, hogy a válaszadók 92,3%-a szerint az elmúlt 8 évben romlott az oktatás színvonala Magyarországon és az állami intézményekből a szülők 65,3%-a kimenekítené a gyermekét, ha lenne rá lehetősége. Valóban ilyen rossz a helyzet? Az illusztrációnk ehhez, ami nem a sajátunk, hanem az interneten keringett, elég beszédes: egy már megmunkált fából lévő apuka viszi be a még nyers fadarab kisfiát az iskolába, ahol az egyforma fából készült gyerekeket oktatja a balta tanító.

Joci bácsi véleménye szerint ilyen ma a magyar oktatási rendszer, aminek a színvonala folyamatosan romlik, de nem nyolc éve, hanem már a harmincas évek óta.

Grafné H. Ágnes szavaiból kiderült, hogy a sikeres és boldog felnőtteknek biztos, hogy volt minimum egy jó tanáruk gyermekkorukban, akinek szerepe kihat az egész életre, ami szintén bizonyíték arra, hogy a tanítás mikéntje és a tanár személyisége fontos annak a kapcsolatnak a kialakulásában, mely kihozza a gyerekből legjobb képességeit, mert ha a gyerek látja, érzi, hogy hisznek benne, az szárnyakat ad neki. Az idézett felmérés eredménye azonban a tanárnő szerint azért is lett ennyire negatív, mert a szülők elvárásai gyermekükkel szemben sokszor túlzóak. Gyakran hiába teljesít jól a gyerek a tanár véleménye szerint, ha a szülőnek az nem elég, és rombolja a gyerek önbizalmát. Nem feltétlenül kell elvárni az elsőstől a tökéletes olvasást, vagy a másodikostól a szorzótáblát, mert nem biztos, hogy már érett rá a gyermek.

Bakai Gyöngyi szerint az a jó pedagógus – vagy szülő -, aki emlékszik a saját gyerekkorára, és arra, hogy akkor neki milyen szükségletei voltak. Vajon nekünk jó lett volna az, ha úgy bántak volna velünk, mint a mai rendszerben? Az életrevaló és magabiztos gyerek nevelése azonban nemcsak az iskola felelőssége.

„Szülő, pedagógus és gyermek egysége soha nem volt annyira fontos, mint manapság, amikor mindenki rohan, mindenki ideges, kommunikáció vagy nincs, vagy nagyon rossz” – tette hozzá Ruzsonyi Ági. Ő abban látná az előrehaladást, ha közelítene egymáshoz a pedagógusok és a szülők hozzáállása, és egymás munkáját nem gátolnák, hanem segítenék.

Mennyire becsüljük meg a pedagógusokat? És nemcsak az állam és nemcsak anyagilag, hanem a társadalom, a szülők? – görgette tovább a beszélgetést a harmadik kérdés. A kivetített fotón pedig, amit a Mindszenty iskolától kaptunk, egy kiránduláson egy csapatépítő gyakorlaton a gyerekek nevetve húzzák fel a szakadékba lógó tanárnőjüket. S a tanárok megbecsülésén vajon ront vagy javít-e a kialakult tanárhiány?

Balatoni József szerint a tanárhiány semmiképpen nem javítja a pályán maradtak megbecsülését, sőt, rémes helyzeteket eredményez, hiszen arra alkalmatlan emberek is taníthatnak, egyszerűen mert nincs más.

Turcsik Viktor

Ekkor szólt hozzá a meghívott közönség soraiból Turcsik Viktor, a budaörsi Herman iskola igazgatója: “A pályára alkalmatlanok jelentkezése nemcsak újpalotai lokálhelyzet, hanem Budaörsön is sajnos így van, hogy már belépéskor látjuk a jelentkezőn, hogy valószínűleg kompromisszumot kell kötni. És szerintem sem lesz a pedagógusnak jobb hírneve attól, hogy kevés van belőle. Megbecsültség, nem megbecsültség? Anyagilag nagyon nem, erkölcsileg sem és azt gondolom, hogy ezt jelenleg csak a helyi közösségek tudják orvosolni, nekünk kell olyan hangulatot és közeget teremteni, hogy legalább azok ne menjenek el, akik az iskolájukban évtizedek óta tanítanak“.

Czuczor Gergely

A korábban elhangzottak ellenpontjaként kívánt megnyilvánulni a szintén a közönségből mikrofonhoz lépő Czuczor Gergely, a budaörsi Szent Benedek iskola igazgatója, ám az általa elmondottak végül nem is igazán ütköztek a többiek álláspontjával, inkább idealizáltnak tűntek. “Szeretném megvédeni a kollégáimat és leszögezni, hogy az iskola egy jó hely, és én szeretek benne dolgozni. Ha mi pedagógusként és szülőként, illetve én intézményvezetőként jól érzem magam az épületen belül, akkor nem hiszem, hogy a gyermek nem érzi jól magát” – mondta. Majd végeredményben oda lyukadt ki, hogy ha a tanár kiegyensúlyozott és élvezettel tanít, az a lelkesedés a gyerekekre is átragad. Mert az iskolarendszer önmagában nem rossz vagy jó, és a pedagógusoknak a diplomát sem adják csak úgy, és az ő iskolájában például igen jók a tanárok. (Szavaira Balatoni József olyan példákkal reagált, amikor úgy adták át a végzősöknek a tanári diplomát, hogy egyúttal megkérték, csak nehogy valaha tanítsanak.) Majd Czuczor Gergely még kifejtette, ő úgy tudja, az elmúlt években nem romlott az iskolák színvonala és megítéltsége, sőt javult, és ha országosan talán nem így van, Budaörsön biztosan igen. Illetve a Szent Benedek igazgatója kiemelte, hogy az egyházi iskolákban, ahol az evangélium az útmutató, még jobb a helyzet, “mert bizonyos keretek igenis szükségesek ahhoz, hogy a gyerekek megtalálják helyüket a világban, hiszen ahol nincsenek keretek, ott parttalan a lét.” Náluk egyébként havonta van nevelőtestületi értekezlet – tudtuk meg tőle. És úgy látja, hogy ahol baj van, ott maguk a tanárok nem becsülik a tanári létüket, önmagukat, például már öltözködésben sem, és szerinte a problémák egyik oka, hogy hiányzik manapság a tekintélyelvűség. (Balatoni József ekkor megjegyezte, hogy az egyházi iskolák teljesen más kalap alá tartoznak, mint az államiak, többek között azért, mert az odafolyó kiemelt állami támogatást az állami iskoláktól veszik el, ahol állandó pénz- és eszközhiány is van, nem csak tanárhiány. Erre Czuczor Gergely hevesen rázta a fejét, hogy “nem-nem” , és bár csak testbeszéddel, mert szót nem kért, de szintén egyet nem értését fejezte ki a közönség soraiban ülő Szabó István, a budaörsi Mindszenty iskola igazgatója is.)

Bakó Krisztina

A következő hozzászóló  Bakó Krisztina volt, a budaörsi önkormányzati képviselője, akit a beszélgetést moderáló Eller Erzsébet meghívott szülőként konferált fel. Hozzászólását azzal kezdte, hogy nem tudja és nem is akarja szétválasztani a politikusi, a szülői mivoltát és a pedagógusi diplomáját, valamint itt nem kívánja folytatni azt a vitát, amit az önkormányzatban, a szakbizottságban gyakran megtesznek Czuczor Gergellyel, de jelezte, hogy örül, hogy különböző világnézetű résztvevők is jelen vannak ezen a beszélgetésen. Hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az iskolai tananyagnak és a módszernek is, amivel átadják, egészen másnak kellene lennie ma, a közoktatásban, mint régen, hiszen a mai világban az oktatási célok is mások és a környezet is más. A fő gond, és ezt a saját gyerekein is látja, hogy amit az iskolában tanítanak nekik, az csak egészen kis szelete a lényeges ismereteknek, a bennünket körülvevő valóságban felmerülő problémáknak. „Mondhatjuk erre az óceánra, ami a világ körülöttünk, hogy csak egy kis pocsolya, amiben megpróbálhatunk helyben maradni, de a gyerekeinket bizony viszi az áramlás. Ezért inkább arra tanítsuk meg őket, hogyan szörfözzenek ezen, hogyan maradjanak a felszínen és éljenek azzal az energiával, amit ez az óceán ad nekik” – mondta.

Ehhez kapcsolódott Farkas Gábor, aki úgy látja, hogy az egyik legfontosabb változás a régi, tekintélytisztelő világ eltűnése. Ami önmagában nem baj, de az már probléma, hogy mivel a szülők sem nevelik tekintélytisztelőnek a gyerekeket, azoknak a tanároknak a munkája akik ragaszkodnának ehhez, nem eredményes, “mert nem együttműködést, motivációt váltanak ki a gyerekből, hanem ellenkezést vagy szorongást, ami viszont rontja a kognitív képességeket; szorongva pedig nem lehet tanulni.” És miután egy újabb kérdésben felvetődött, hogy például a tanár és a szülők, vagy pláne a tanár és a diákok tegeződhetnek-e, kiderült: bár sokan azt hiszik, a magázódás a tisztelet alapfeltétele, abban minden kerekasztal-résztvevő egyetértett, hogy tulajdonképpen nem, mert tegeződve is lehet tisztelettudónak lenni, és tiszteletlen szöveget magázódva is meg lehet fogalmazni, a testbeszédről már nem is szólva.

Állami vagy alternatív?

Bő egy óra után jutottak el a kerekasztal-beszélgetés résztvevői a negyedik kérdéshez: az alternatív iskolák és magánóvodák, a tanulócsoportok valódi megoldást kínálnak-e vajon a problémákra? Egy valós példa: az állami iskolában jól teljesítő gyerek, mint magántanuló, illetve ilyen csoportba járó visszaesik, jelesből közepes lesz. Miért? Baj-e ez? Másik példa: magántanuló csoportban nem szakképzett pedagógusokkal vannak a gyerekek, de “cserébe” rengeteget kirándulnak, érdekes helyekre járnak.

Noha a Kettőpontnulla tanulócsoportban az érzelmi biztonságra is nagy hangsúlyt fektetnek, éppen a gyerekek lelki békéje, illetve a tanulási hatékonyság miatt, azért senki ne higgye, hogy teljes szabadságot kapnak a gyerekek és mindenki azt csinál, amit akar, ami megindokolhatná a kevésbé sikeres vizsgákat – jelentette ki gyorsan Ruzsonyi Ágnes. “Bár könnyű erre hivatkozni, a valóság ennél sokkal bonyolultabb” — magyarázta. Szerinte a gyermeknevelés fő szabálya, hogy igenis kellenek a korlátok, éppen úgy, mint egy kilátó szélén, ahol korlát nélkül vagy lezuhanunk, vagy csak nagyon messziről tudunk körülnézni, korláttal viszont biztonságban lehet új élményekkel gazdagodni. Emellett azt is megtudtuk Ágnestől, hogy a hagyományos iskolák vizsgáin a náluk tanulók a lexikális tudástól eltérő ismeretekről, fejlődésről nem tudnak számot adni, mert azt nem mérik, illetve hogy a hagyományos iskolákban csak a tanárok nyitottságán és érdeklődésén múlik, mennyire látnak bele munkájukba, és itt Budaörsön ebben a Herman igencsak elől jár. Grafné H. Ágnes ezért ezzel kapcsolatban azt javasolta, hogy más, új vizsgarendszerre volna szükség ahhoz, hogy reális képet kapjunk a különböző iskolatípusokban tanulók valós tudásáról. Bakai Gyöngyi pedig megosztott egy történetet a hallgatósággal egy gyengén tanuló kisfiúról, akit a hagyományos iskolában a többi gyerek rendszeresen bántott, viszont amikor átíratták egy tanulócsoportba és már nem volt kitéve a zaklatásoknak, egyből javult a teljesítménye. “Vannak olyan gyerekek, akik nem érzik jól magukat a harminc feletti létszámú osztályban, pedig ez is általános, hogy magasak az osztálylétszámok” – mondta. “De van olyan gyerek is, akinek az egyértelmű keretekre és szigorú közegre van szüksége ahhoz, hogy jól teljesítsen” – egészítette ki Balatoni József.

Tibenszky Moni Lisa

Balatoni Józsefet elkísérte Budaörsre Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolája alapítója is, aki hozzászólásában megerősítette, hogy az érzelmi biztonságot kell leginkább megadni a gyermekünknek. Ezt támasztotta alá számára az, amit az országjárásaik során tapasztalt pedagógusokkal és szülőkkel beszélgetve, és ez volt számára a legfontosabb tanulsága annak az interjúnak, amit a HVG szalonban csinált Iben Sandhal dán írónővel a “Gyermeknevelés dán módra” című könyve kapcsán, mely fő üzenete, hogy a legtöbb amit adhatunk gyermekeinknek az a “hygge”, azaz a családi milliő, odafordulás, elfogadás, melyből táplálkozva képesek lesznek megvívni saját harcaikat az életben.

Révész Kinga

Ekkor ismét felmerült, hogy sok esetben nemcsak az iskolai elvárások, hanem a szülők hozzáállása is nehezíti a gyerekek életét. Bakai Gyöngyi például sokszor tapasztalja azt, hogy otthon a családban a szülők nem foglalkoznak eleget a gyerekekkel, nincs közös családi vacsora, ellenben az elvárásaik irreálisan magasak. „Otthon nincs rendszer, nincsenek hagyományok, nincs mihez igazodni. A gyerekeknek pedig otthon kellene szocializálódni, és akkor az iskolában is kevesebb probléma lenne” – állapította meg. A közönségből jelentkező Révész Kinga, aki alsósoknak tanít angolt és két iskolás lány édesanyja, egy kérdéssel fordult az asztalnál ülő szakemberekhez: hogyan lehetne a meghittséget is bevinni a tanórákra, amivel a tanár kompenzálhatná az élet napi mókuskerék jellegét. Ruzsonyi Ági a náluk szokásos beszélgetőkört hozta fel jó példának, ahol a gyerekek kimondhatják, ami foglalkoztatja őket, letisztázzák a gondolataikat, hogy utána képesek legyenek a munkára koncentrálni. Bakai Gyöngyi pedig a “Kamaszodó kapaszkodó” programot emelte ki, mellyel az iskolákat járja és személyiségfejlesztő, önismereti játékokat játszik a gyerekekkel, ami szintén a közelebbi megismerést szolgálja. Ennek fontosságát hangsúlyozta Farkas Gábor is, hozzátéve, hogy a tanár oldaláról is kell a megértés és az őszinteség, úgy a gyerekek könnyebben fordulnak felé. Jocó bácsi azonban azt szűrte le, hogy Kinga valószínűleg azért nem látja a megoldást, mert “van benne a rendszernek való megfelelni akarásból.” Pedig az egyáltalán nem fontos. „A gyerekek a mi megbízóink, és az ő igényeik a fontosabbak. Kevésbé rossz, ha az igazgató azt mondja, hogy ejnye-bejnye, mint hogyha a gyerekek nem érzik magukat jól” – fogalmazta meg a leglényegesebbet. A legjobb tanulási módszer a játék, a sport és a mese. Ezzel a hárommal, a csillagokat le lehet hozatni az égből minden gyerekkel” – ezt pedig már Grafné H. Ágnes hangsúlyozta, hiszen az eszközök megválasztása a tanár kezében van, a teremben magában van az osztállyal, ahol a cél, hogy tanár és gyerek egymásra hangolódjon.

Straub Katalin

A közönség soraiból megismerhettük Straub Katalin, a BSC karate szakosztályvezetőjének gondolatait is, aki szintén nem helyesli a pedagógusok távolságtartását a szülőktől és a diákoktól, mert az gátolja a megismerést – mondta. Holott utánpótlás-nevelő edzőként ő nagyon fontosnak tartja a gyerekek megismerését és a velük való törődést. Továbbá azt, hogy hisz bennük, mert bizony elég nagy energiát kell arra fordítani, hogy a jellemzően az iskolából hozott kishitűséget eloszlassa a tanítványaiban. Mint kifejtette a szakosztályuk eredményességének kulcsa, hogy sikerül elhitetniük a gyerekekkel, hogy képesek elérni a céljaikat, ami önbecsülést ad nekik és aminek az élet többi területén is hasznát veszik. És egy konkrét kérést is megfogalmazott: tenni kellene a hatosztályos gimnáziumi felvételik által okozott stressz ellen, mert ez a kisgyerekeket nagyon megviseli. Ő azt tapasztalja, hogy ilyenkor sokan a sportot is ezért hagyják abba, hogy már 12 évesen bejussanak a hőn áhított középiskolába, ami pedig hosszútávon egyáltalán nem válik a javukra.

Üzenet a felelősöknek

Mintegy összegzésként, közösen fogalmazzunk meg egy-egy fontos mondatot, üzenetet, az oktatásért felelős szerveknek, a pedagógusoknak és a szülőknek! – kérte a moderátor a megjelenteket, a hallgatóságot is aktívabb hozzászólásokra buzdítva. Turcsik Viktor a felülről érkező korlátozásokat utasítaná el, és ha lehetne, mindössze annyit kér, hogy senki ne szóljon bele, hogyan, milyen módszerekkel működik az iskola.

Domány Katalin – a meghívott közönség soraiból – a Fantazmagória könyvesbolt tulajdonosa kitartást kíván a pedagógusoknak, és hogy maradjanak lelkesek. „Ismerd meg! Fogadd el! Tanuld vele!” – üzente Farkas Gábor pszichológus ugyancsak a pedagógusoknak. Ahogy Grafné H. Ágnes is tanárkollégái felé küldte javaslatát: merjenek Joci bácsik lenni, mert ebben rejlik a megoldás, ha felvállalják, hogy a jelen helyzet nem jó, és meg kell mutatni, hogy lehet máshogy, jobban csinálni. Bakai Gyöngyi egyrészt gyakorlati tanácsot fogalmazott meg: a nyolcadikosokkal második félévben, amikor már felvették őket a kiszemelt középiskolába, tesztek írása helyett legalább akkor csináljanak valami hasznosat. Ezen kívül tankonyhák megalakítását javasolta, mert a gyerekeket érdekli, kreativitásukat fejleszti és hasznos. Másrészt nem osztályozná a készségtárgyakat: „Mindegy, hogy egy gyerek mekkorát ugrik, az a fontos, hogy szeressen ugrálni” – mondta, de ha osztályozgatják, elmegy a kedve tőle. A szülőknek azt üzeni, azon kívül, hogy foglalkozzanak sokat szeretettel, játékkal és sok beszélgetéssel a gyermekeikkel, fogadják el, hogy a tanítás egy külön szakma, ne szóljanak bele a tanár munkájába. Ruzsonyi Ági az előtte szólóval egybehangzóan szülőnek, pedagógusnak egyaránt azt üzeni, hogy: „szeretettel, odafigyelve békességben támogatni”. Ez mindent lefed, amit a gyermekek érdekében tehetnek.

Sárossy Orsolya

Sárossy Orsolya, mint iskolai védőnő és mint édesanya tapasztalta, hogy sok a túlterhelt pedagógus, mert nincs támaszuk, túl sok a feladatuk, nincs idejük rekreációra, és egyszerűen hamar kiégnek. Ráadásul ugye nincs utánpótlás, így egyre rosszabb lesz a helyzet. A szülők gyermeknevelése sajnos nagyon sok kívánnivalót hagy maga után -tette hozzá -, mert alapvető udvariassági, viselkedési formákat sem tanítanak meg.

Székely Viola

Székely Viola a Robotika szakkört vezeti Budaörsön. Hozzászólása egy új nézőpontot hozott a beszélgetésbe. Ő maga korábban multinacionális cégnél dolgozott és szerinte a gyerekek többsége felnőttként szintén minden egyes nap versenyhelyzetben lesz, amire nem lehet csak a játékkal felkészíteni őket, “nem lehet csak a kímélet mentén nevelnünk, hanem tudatosítani kell bennük, hogy azért tanulni is kell. ” Ezért azt javasolta, hogy legközelebb essék szó erről is, mert a világ egyre inkább arról szól, hogy a versenyszférában hogyan tudunk érvényesülni. Az iskolaigazgatóknak pedig azt üzente, hogy találják meg azt az eszköztárat, amivel a pedagógusokat motiválni tudják, hogy lelkesen és célkitűzésekkel induljanak neki a napnak, a tanévnek, és ezt ne veszítsék el.

Ruzsonyi Ági fontosnak tartotta eloszlatni a szerinte félreértést, hogy a tanulócsoportok célja a burokban nevelés. Kudarcfeldolgozásra és konfliktuskezelésre is tanítják őket – húzta alá, de persze nem az a szándék, hogy már gyerekkorban küzdeniük kelljen mindenért. A cél valóban az, hogy harmonikus környezetben tanuljanak, ahol kialakul a gyerekek saját belső motivációja, mert nem mindegy, hogy mi motiválja őket a küzdésre és a tanulásra.

Keksz Ernőné Ircsi néni a Herman iskola tanító nénije a moderátor invitálására arról beszélt, hogy ő is az elfogadó légkörben hisz, hogy meg kell ismernie a pedagógusnak a rábízott gyerekeket, mert csak akkor tudja megfelelőképpen vezetni a tanulás útján. Minden egyes gyerekre külön rá kell hangolódni – mondta -, és pozitívan kell megerősíteni őket akkor is, ha éppen elrontanak valamit, és megmutatni, hogyan lehet helyrehozni. A szeretetteljes légkör a mai küzdelmes világban is megvalósítható, mert “kiegyensúlyozott és boldog felnőtt lesz abból, aki boldog gyerek.

Teller Anikó

Végül Teller Anikó, az önkormányzat kabinetirodájának munkatársa, aki korábban évtizedekig a budaörsi gyámhivatal vezetője volt, ezért igen szomorú élethelyzetekben találkozott gyerekekkel, azt üzente az oktatásért felelős szerveknek, hogy „ne legyenek ilyen szorosan meghatározott, és előre determinált keretek, mert abból előbb-utóbb biztos, hogy ki fognak törni” azok, akiket belekényszerítenek. A pedagógusoknak újat mondani ugyan már nem tudott, de szerinte is az a legfontosabb, hogy szeressék a gyerekeket, mert azt a gyerekek megérzik, és meghálálják a beléjük vetett bizalmat. A szülőknek pedig ő is azt tanácsolja, hogy legyenek türelemmel a pedagógusok iránt, hiszen nem könnyű a szakmájuk, különösen nehéz most a nagy létszámú osztályokban.

A több mint kétórás kerekasztal-beszélgetés során kiderült, hogy jóval több megvitatni való lenne még ebben a témában, mint amit felvetettünk, és aminek – ahogy Bakó Krisztina fogalmazott – csak a felszínét kapargattuk meg, ezért megfontolandó, hogy legyen folytatása és tegyük rendszeressé, legyen több ilyen alkalom, ahol az együtt gondolkozás révén válaszokat kaphatnánk a gyermeknevelésről. Már csak azért is, mert – ahogy Balatoni József, a sztárvendégünk megállapította – egyre nehezebb állami iskolában alternatívnak lenni.

Fotók: Kótány Katica

A Buda Környéki Televízió filmje a beszélgetésről ITT (videó) megtekinthető.