Kálóczi Imre néhány éve súlyos betegségen esett át, azóta sokkal tudatosabban él – ő is ott lesz a március 26-i egészségnapon

0
1040

Óránként egyszer idegeskedni, naponta egyszer enni, évente egyszer sportolni. Hiába tudható, hogy ezek az „összetevők” nem a hosszú élet titkai, mégis így élt éveken keresztül városunk alpolgármestere, Kálóczi Imre.  Ugyan nem titok, de a családján és barátain kívül kevesen tudják, hogy néhány éve komoly műtéteken esett át a fiatal politikus. 

Megosztaná velünk a betegsége hátterét?

2012-ben lettem először figyelmes arra, hogy a hasam bal oldalán fájdalmat érzek. Néha enyhült, néha nagyon felerősödött. Sokáig nem fordultam szakemberhez, azonban karácsony előtt újra előjött a tünet, ráadásul az addigiaknál sokkal erőteljesebben. Ekkor megállapították, hogy a vastagbelemen egy ún. „diverticulum” alakult ki, ami be van gyulladva. A gasztroenterológián felvilágosítottak a betegség hátteréről, miszerint a rostban szegény táplálkozás az egyik legfőbb oka, valamint megtudtam azt is, hogy korunk egyik „kezdődő népbetegségéről” van szó. Gyógyszeres kezeléssel megszűnt a panasz, azonban három hónappal később már a kórházban voltam ugyanezzel a tünettel. Fennállt a veszélye, hogy kilyukad a belem, így a sebészeten vészeltem át a négy évvel ezelőtti márciusi nagy havazást. Végleges megoldásnak az tűnt, hogy júniusban sebészi eljárással eltávolítják az érintett darabot a vastagbelemből. Ez egy tervezett műtét volt, azonban nem a várakozásoknak megfelelően sikerült, így hat nappal később újra megoperáltak, amely keretében kaptam egy vastagbélsztómát (kolosztóma). Sajnos ez sem ment komplikációmentesen, így néhány nappal később nagyon sok vérre volt szükségem és az intenzív osztályra kerültem. Amikor hazaengedtek a kórházból, 30 kilogrammal voltam kevesebb, mint a műtétek előtt. Azzal nyugtattam magam, hogy néhány hónapot kell kibírnom, és később olyan lesz minden, mint korábban.   A „visszazáró” műtét októberben ugyan sikerült, azonban kiderült, hogy egy rejtélyes baktérium támadta meg a beleimet, amely miatt lyukak keletkeztek rajta. Emiatt újraműtöttek, és kaptam egy vékonybélsztómát (ileosztómát). Végül az orvosok rátaláltak a bacilusra, hónapok alatt sikerült kiírtani belőlem, egy műtét keretében megszűntették a lyukakat a belemen, majd 2014 augusztusában egy végső műtéttel „bezárták” a hasamat is.  Azóta tünetmentes vagyok, hála Istennek.

Nem lehetett könnyű. Változott valamit a szemlélete a betegsége alatt, illetve a gyógyulása óta?

Amíg benne voltam az „eseményekben”, addig az a mondat járt a fejemben, hogy „egyszer legyen már vége”, azóta pedig az „oda soha nem akarok visszakerülni”. Ennek megfelelően azóta sokkal tudatosabban élek. Ez kívülről nem mindig látszik, de ha például kimarad egy étkezés, akkor az megmarad a fejemben, hogy kimaradt. Korábban fel sem tűnt, ha egy napig nem ettem, csak este „faltam fel a hűtőt”. Igyekszem az ételekre is odafigyelni. Nem, vagy csak nagyon ritkán eszem olyanokat, amelyek károsak a szervezetre. Gyógytornászhoz járok, aki személyi edzőként olyan izmaimat mozgatja meg, amikről nem is tudtam korábban, hogy nekem olyanjaim is vannak. Mindeközben pedig vigyáz rám, és a műtétek maradandó nyomaira.

Nagyon sokat köszönhetek a családomnak, a barátaimnak, akik tartották bennem (vagy éppen egymásban) a lelket, terheket vettek le a vállamról, vagy csak viccet meséltek, hogy eltereljék a gondolataimat. Nem tudom eléggé meghálálni nekik ezt, hiszen ők adták nekem az erőt ahhoz, hogy ma itt lehessek. Rájuk is sokkal jobban odafigyelek. A felesleges idegeskedést pedig igyekszem kizárni az életemből. Hajlamos vagyok belülről emészteni magam egy-egy esemény, „ügy”, probléma miatt. Megtanultam elengedni dolgokat. Sok esetben nem is rajtam múlnak ezek a dolgok, csak örlődöm.