Miért nem szabad kipróbálni a drogokat?

0
326

Kábítószer használat megelőzési előadás volt, tinédzsereknek

Miért nem szabad kipróbálni a drogokat? Drogprevenciós előadást hallhattak tegnap este a könyvtárban összegyűltek Szeremlei Csilla rendőr zászlóstól. Elsősorban a tinédzsereket és szüleiket várta tájékoztató estjére, akiket leginkább érint ez a téma. Bár a hallgatóság létszáma elérte a tucatot, őket nem igazán kellett meggyőzni a kábítószerek káros hatásairól, mert nem az önpusztítók táborát képviselték. Az előadást követő kötetlen beszélgetés azonban tartalmazott meglepetéseket…

Civil ruhában – jelezve, hogy szülőtársként és segítő szándékkal lép pódiumra – tartotta meg Szeremlei Csilla rendőr zászlós a kábítószerektől elrettentő hatású előadását, ugyanazt, amit hetedik-nyolcadik osztályosoknak szokott elmondani, látványos képek, videók vetítésével egybekötve.

„A drog olyan anyag, ami megváltozott tudatállapotot képes előidézni” – állt az első dián, ez lehet legális és illegális, előbbi közé tartozik a kávé, a cigaretta és az alkohol is, annak ellenére, hogy sokat lehet tudni azok tüdő- és májkárosító hatásairól, mindezeket nyomatékosítva és szemléltetve ismeretterjesztés és elrettentés céljából egy-egy videó tartozik a legális tudatmódosító szerek bemutatásához, Hogyan működik az alkohol?, illetve Mi az igazság a dohányzásról?  címmel.

„Kábítószernek nevezzük azokat a drogokat, amelyeknek a fogyasztása és kereskedelme illegális és bűncselekmény” – fogalmazta meg Szeremlei Csilla, és hozzátette, erről részletesen a Büntető Törvénykönyv 176-184. §-ból lehet tájékozódni. Ezek közül a legfontosabb, hogy Magyarországon a kábítószerrel való kapcsolatba kerülés minden formája bűncselekmény (termesztés, előállítás, megszerzés, tartás, kínálás, átadás, forgalomba hozás, kereskedés) és elkövetője minimum 2-8 évig terjedő börtönbüntetésre ítélhető. De sajnos a szintetikus kábítószer készítők mindig pár lépéssel előrébb járnak és megkerülik a törvényt azzal, hogy a kábítószer listán szereplő anyagokétól kis mértékben módosított kémiai szerkezetű anyagokat állítanak elő, így addig, amíg fel nem kerül a listára, jogi következmények nélkül terjeszthető.

A kipróbálás okai általában a következők: a kíváncsiság, a csoportnyomás, trendiség miatt vagy lázadásképpen, de oka lehet a stressz és feszültség elől menekülés, amit a szerteágazó terheken kívül a családi háttér is fokozhat, ha például nem kap a gyerek elég szülői figyelmet. De Szeremlei Csilla mindig hangsúlyozza, amikor a gyerekekhez szól: a döntés az ő kezükben van. Hiszen mi lehet fontosabb az életben ennél? A család, a barátok, az egészség, és legfőképpen, hogy célokat tűzzenek maguk elé, legyenek értékes élményeik és akkor nem fognak hozzányúlni a kábítószerhez. „A szerelem is egy drog, az pedig nagyon fájdalmas, amikor elmúlik, de túl lehet élni, viszont a kábítószertől tényleg meg lehet halni.” – mondta a fiatalok nyelvén, de nagyon komoly arccal.

Bár tény, hogy a terjesztők nagyon értik annak módját, hogyan hálózzák be a fiatalokat, ahonnan utána szabadulni szinte lehetetlen. A dílerek általában azt a módszert alkalmazzák, hogy az elsőt ingyen adják a rászoktatás érdekében, utána pedig elkezdődhet a zsarolás: ha nem vásárol, feljelenti a rendőrségen. Kezdetnek az ugynevezett designer drogokat kínálgatják, melyek jellemzően színes, rajzocskával díszített tabletták.

A kábítószerhasználat következményeiről felsorolta: zavart tudatállapot, túlpörgés vagy túlzott lelassulás, később hallucináció, tudathasadásos állapotok, elmeháborodás is bekövetkezhet. De a legriasztóbb, hogy valójában mindenkire másképpen hat, így nem lehet előre tudni, mi lesz a kipróbálás kimenetele.

Majd a veszteség tárgyalására tért át. A betegen kívül a család a legnagyobb vesztes, mert mire rájönnek, hogy a gyerek függő lett, addigra már szinte nem lehet rajta segíteni, ráadásul sok holmi és pénz eltűnik a lakásból. A barátok eltávolodnak. A rendőr zászlós megemlítette, sokan azzal érvelnek, hogy közúti balesetben többen halnak meg Magyarországon, mint kábítószertől. Azonban míg az utóbbi saját döntés következménye, a baleset nem szándékos. S bár sokszor szemére vetik a diákok, hogy olyasmiről beszél, amiről önmagának nincsen tapasztalata, ő ezt inkább a ki sem próbálás alátámasztásának tartja, mert a megelőzés híve. Hiszen kipróbálás nélkül nincs további lecsúszás sem.

Ismertetésre került a kábítószerek néhány olyan fajtája, melyek legnagyobb eséllyel bukkanhatnak föl egy tinédzser életében az elterjedésük, illetve az „olcsóságuk” miatt. Ám ezek is nagyon veszélyesek, hiszen az ugynevezett biofű úgy készül, hogy a zsályalevelet átitatják különböző szerekkel, például acetonnal, patkányméreggel, utána kiszárítják és abból sodornak cigarettát. Nem is lehet tudni, hogy pontosan mi kerül bele. Ezen kívül a Gina az, amitől óvakodni kell egy szórakozóhelyen, mert a színtelen, szagtalan szert észrevétlenül tudják az áldozat italába keverni, hogy az teljesen magatehetetlenné váljon, s elveszítse eszméletét. „Jobb esetben csak az értékeiteket veszik el, rosszabb esetben a szűzességeteket is.” Ez olyan fontos téma, hogy nem éri meg finomkodni a megfogalmazáson sem. A rendőrnő a gyerekeket arra kéri, hogy mindig sokadmagukkal menjenek szórakozni, és mindig legyen köztük legalább egy, aki józan marad és vigyáz a többiekre.

A rendőrnő a kapitánysághoz tartozó 21 település 31 iskolájába jár ki előadásokat tartani, és a gyerekek közül sokan bizalommal vannak iránta – annak ellenére, hogy olyankor egyenruhában van -, mert megértő és segítőkész. Neki nem is az ítélkezés a feladata, hanem hogy elérje, soha senki ne nyúljon kábítószerhez. A kipróbálás legnagyobb veszélye ugyanis a függőség, a szenvedélybetegség, mely megnyilvánul a folyamatos ellenállhatatlan vágyban, mellyel a beteg szervezete reagál, ami nagyon rossz érzés, ráadásul egyre nagyobb adagokra van szüksége ugyanolyan hatás kiváltásához, az esetleges leszokási kísérletek kudarca pedig újra és újra visszataszítják a mélybe, s bezárul a kör.

A vetített képek az előadásnak ezen a pontján híres emberek kábítószeres eltorzulását mutatta: Lindsay Lohanről és Amy Winehouse-ról készült fotók – akik a gyerekek korosztálya által jól ismert világsztárok – rettentik el a gyerekeket.

Lindsay Lohan
Amy Winehouse

 

 

A következményekhez tartozik a rendőrségi eljárás, kihallgatás és a kiszabható büntetések, amelyek között akár a börtönbüntetés is megvalósulhat. A rendőr zászlós börtönben lévő fiatalokról is mesél a tinédzsereknek szóló előadáson, sőt, Szigetszentmiklósról a nem túl messze eső tököli börtönt is megmutatta nekik, mert sokkal ijesztőbb közvetlen közelről látni, elítéltekkel beszélgetni, mint csak hallgatni, ahogy valaki beszél róla.

Sajnos Szeremlei Csilla és kollégái, akik bűn- és baleset megelőzési előadóként dolgoznak, még így is 10% azoknak az aránya, akiknél nem ér célt fáradozásuk, nem csak a drogokkal, hanem mindenféle bűnelkövetéssel kapcsolatban is, az életkörülményeik, élethelyzetükből adódóan.

Végezetül a közönség megtekintett egy videót arról, hogyan válik valaki kábítószer függővé. Ezt a kisfilmet az Országos Rendőrfőkapitányság által meghirdetett pályázatra készítette egy fiatalokból álló csapat, amellyel nem csak nagy összegű pénzt nyertek, hanem bebizonyítják, hogy lehet értelmes célokat is találni az életben.

Az előadás végeztével, mint mindig, most is lehetőség nyílt kötetlen beszélgetésre, amely ezúttal a családias légkör miatt bizalmasra és elég hosszúra sikerült, ezúton is köszönet a könyvtár dolgozóinak türelmükért. Egy védőnő is jelen volt, aki alátámasztotta azt, hogy bizony ő is találkozott már a praxisában olyan családokkal, ahol a szülők inkább elárasztják elektronikus szórakoztató eszközökkel gyereküket, mint hogy beszélgetnének, közös programokat csinálnának velük. És ez egy nagyon nagy társadalmi probléma, mert kezd szülővé válni egy olyan generáció, akik valamiért gyakorlatilag lélekben gyerekek maradtak, és megvan a veszélye annak, hogy az ilyen szülő nem is fogja tiltani a gyerekét sem a kábítószer használattól. A családi kapcsolatokon múlik minden, de abba meg nehéz beleszólni, viszont általában azon múlik az is, mennyire tiszteli a gyerek a másikat, és a felnőtteket.

“Hogyan mondjanak nemet a dílernek a gyerekek?” – kérdezte egy anyuka, amire az volt a válasz, hogy nagyon egyszerűen, nem és kész, nem kell megindokolni meg beszélgetésbe belemenni. És Budaörsön mely területek érintettek? A Templom tér környéke és a lakótelep. Bár vannak tervek arra vonatkozóan, hol és hogyan lehetne ezeket a lézengő fiatalokat elfoglalni mással, erre szóba került, hogy a lakótelepen erre a célra tervezett helyszínt (Bárka) a tinédzser gyerekekkel bíró lakótelepi lakók leszavazták.