Jürgen Blum: „A Terrapark az életművem”

0
1104

Óvatos, de bizakodó elvárásokkal tekint 2017-re a Terrapark Kft. német tulajdonosa, Jürgen Blum, aki december 5-dikén azért érkezett Budaörsre, hogy csapatával együtt ünnepeljen a közelgő karácsony alkalmából. Bár jelenleg még nem látja indokoltnak, tervei között szerepel a további bővítés.

A vállalat célkitűzése 25 évvel ezelőtt az volt, hogy nyugat-európai minta alapján Magyarország első irodaparkját létrehozza. Lényeges kérdésként merült fel, hogy hol van az a megfelelő hely, amely a leginkább megfelel a követelményeknek. Így esett a választás Budaörsre, amely az elmúlt tíz-tizenöt évben jelentős változáson és fejlődésen ment keresztül. A könnyen megközelíthető és kedvező helyi adottságokkal rendelkező város tárt karokkal fogadta a multinacionális vállalkozások letelepedését, ezáltal jött létre a Terrapark, az iroda ingatlanpiac egyik egyedülálló gyöngyszeme, amely kiadó irodáival továbbra is várja bérlőit. „A bérbeadói piac még mindig komoly kihívást jelent és továbbra is a bérlők irányítanak. Akkor is sok egyéb költség adódik, ha maga a kiadottság nem csökken. Örülök neki, hogy 2016-ban is sikerült új bérlőket találnunk. Rajtunk kívül álló okokból kifolyólag természetesen nem tudjuk azt sem megakadályozni, hogy olykor-olykor bérlők elmenjenek. Ennek számos oka lehet, de bízom benne, hogy hamarosan változik a helyzet, javul a bérbeadói piac, és lesz annyi bérlőnk, hogy befejezzük a legújabb épületünket, a „C” tömböt” – mondta Jürgen Blum, a Terrapark Kft. tulajdonosa.

 

Biztos alapok

A vállalat müncheni bázisa továbbra is jól teljesít. A tapasztalatok alapján egyre többen szeretnének vidékről nagyvárosba költözni. Berlin, Düsseldorf és München ipari szempontból Németország legerősebb városai. A munkaerő és a lakosság szempontjából jelentős a növekedés. Az árakat pedig az ingatlanok befolyásolják. A Terrafinanz Münchenben az 5 vezető vállalat közé tartozik. „Az elmúlt években Magyarországon is nőtt a kereslet az ingatlanpiacon, de véleményem szerint ez elsősorban befektetési célokat szolgál. 2017-ben elsősorban a hazai piacra fektetjük a hangsúlyt. Ugyanakkor a Terraparkot tekintem az életművemnek, és örülnék, ha tovább fejleszthetném” – tette hozzá Jürgen Blum.

Bár az igazgató jelenleg kevesebb időt tölt Magyarországon, mint korábban, továbbra is komoly tervei vannak magyar érdekeltségeivel. Ehhez azonban a jelenlegi helyzet javulására van szükség. „A Terrapark épületeiben még van hely új bérlőknek. Úgy gondolom, hogy magas színvonalú szolgáltatást nyújtunk, és bízunk benne, hogy további új bérlőkkel bővül a park a közeljövőben. Közel 30 éve érkeztem Magyarországra, amikor azt tapasztaltam, hogy az életszínvonal folyamatosan emelkedett. Őszinte érdeklődéssel várom, hogy mit hoz 2017” – mondta Jürgen Blum.

„Az elmúlt 26 évben sokat invesztáltunk magyar érdekeltségeinkbe és továbbra is szívesen fejleszteném tovább a Terraparkot. Célunk, hogy a családi vállalkozás továbbra is családi kézben maradjon, de természetesen szakemberekre mindig szükségünk lesz. Bízom benne, hogy a gazdasági helyzet javul Magyarországon, teret engedve a további befektetéseinknek” – összegezte Blum, aki december 5-dikén azért érkezett Budaörsre, hogy csapatával együtt ünnepeljen a közelgő karácsony alkalmából és ezúton kíván nagyon kellemes ünnepeket minden bérlőnek, dolgozónak, kivitelezőnek, alvállalkozónak.

 

Névjegy

Jürgen Blum a Terrapark ügyvezetője 1956-ban született Münchenben. Eredeti végzettsége jogász, diplomáját a müncheni Ludwig Maximilian egyetemen szerezte . Ügyvédi pályán azonban mindössze néhány évet töltött, majd csatlakozott az édesapja által 1961-ben alapított Terrafinanz ingatlanfejlesztő vállalkozáshoz. A német fejlesztő vállalat – amely jelenleg is családi tulajdonban van – a 90-es évek elején döntött úgy, hogy beruházásokat kezd Magyarországon. Így budaörsi székhellyel megalapították a Terrapark Kft-t. Immár több mint 20 éve aktív részese a magyarországi ingatlan befektetői piacnak. 3 gyermeke és 3 unokája van. A legidősebb fia (34 éves) szintén a családi vállalkozást erősíti mérnöki tudásával. A teljes marketingstratégiáért és a digitalizálásért felel. Kisebbik fia (33 éves) vállalati tanácsadóként tevékenykedik. Lánya pedig a lovaglás iránt van elköteleződve. Jürgen Blum maga is európa- és világbajnoki címet szerzett lovaglásban, illetve részt vett az Atlantai Olimpián. Lánya jelenleg tanári szakmáját háttérbe szorítva a versenyzésnek és a lótenyésztésnek él. Blum egyik kedvenc hobbijának, a vadászatnak is gyakran hódol magyarországi látogatásai során.

 

Korábbi cikkünk a tavalyi jubilumi ünnepségről:  http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/gazdasag/20151210/jubileumi-talalkozo-a-terraparkban

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here