Jövőre halasztják a Budaörs Fesztivált

0
680

Május elején lett volna idén 23. alkalommal a Budaörs Fesztivál, de a koronavírus-járvány miatt ez is elmarad. Azonban jó hír, hogy a PostART épületének januárban megkezdett felújítása hamarosan a végéhez ér. Selmeczi Ágnes, a PostART vezetője nyilatkozott ezekről a témákról a Buda Környéki Televíziónak.

A 2020-as Budaörs Fesztivál elmarad, 2021-re halasztják az idén meghirdetett programmal.  Selmeczi Ágnes, a PostART vezetője, egyben a Budaörs Fesztivál fesztiváligazgatója elmondta, nagyon sajnálják, hogy ez így alakult. „Most más élvez prioritást, nem a fesztiválozás” – fogalmazott. A riporter, Bencsik Gyula kérdésére, hogy miként fogadták a hírt a fellépő művészek, Selmeczi Ágnes azt válaszolta, hogy senki nem volt meglepve azon, hogy elmarad a fesztivál. Az viszont valós probléma, hogy a zenészek a nyári fesztivál-szezon kimaradása miatt gyakorlatilag az egész éves jövedelmüktől esnek el, ráadásul a zenekarok gyakorolni sem tudnak rendesen jelen helyzetben.

A PostART épülete, mely egyik meghatározó helyszíne a fesztiválnak, január óta felújítás alatt áll, de ez nem lett volna akadálya a programok lebonyolításának, mert a tervezett időn belül el fog készülni, már csak parkettázás, a lámpatestek és szaniterek beszerelése, az utolsó festés van hátra.

Arra a kérdésre, mikor nyit meg újra a PostART, a fesztiváligazgató így felelt: „Egyrészt ahogy a veszélyhelyzet elmúlik, másrészt ahogy a város vezetése jóváhagyja, hogy újranyithatnak ezek a helyek. Ez akkor fog megtörténni.” Selmeczi Ágnes optimista a jövőt illetően. „Én azok közt vagyok, akik abban bíznak, hogy van esély arra, hogy ez július-augusztus végére bekövetkezik” – mondta, de hozzátette: „Ehhez az is kell, hogy maradjunk otthon, ez az egyetlen esélyünk, hogy ne fertőzzünk meg másokat! Azt kérem mindenkitől, hogy ha mégis menniük kell valahova, maszkban és kesztyűben menjenek, ennyit meg tudunk tenni magunkért, egymásért, az egészségünkért és az újraindulásért!”

Az interjú ITT tekinthető meg.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here