Japán vendégek a Csicsergő Óvodában

0
1095

Izgalmasan telt a csütörtök délelőtt a budaörsi Csicsergő Óvodában, hiszen 2017. január 12-én a világ másik oldaláról, Japánból jött óvodapedagógusok látogatták meg az intézményt.

„Negyven éve járnak Magyarországra, ez most egy ötnapos tanulmányút egyik állomása” – mondta Tordáné Hajabács Ilona, a HANI Alapítvány Kuratóriumának elnöke, aki szintén részt vett a rendezvényen. Az alapítványt Hani Kyoko japán zenész alapította, aki Kodály-tanítvány volt. Tanulmányai alatt nagyon megszerette a magyar nyelvet és a kultúrát, és magáévá tette a következő alapgondolatot, miszerint: „Nem elég a zenei nevelés, hanem nevelés kell.” Olyannyira, hogy hazatérve megalapította Tokióban a Kodály Esztétikai Nevelés Intézetet, valamint egy óvodát is a testvérével – mára pedig már hatszáz ilyen intézmény van szerte Japánban. Most a legdélebbi szigetről, Kyushuról jött Magyarországra a tizennégy főt számláló, óvodavezetőkből álló csapat, akik az itt töltött öt nap alatt városunkon kívül meglátogatják még Miskolcot, Martonvásárt, a budapesti 13. kerületben lévő Meséskert Óvodát és a Boribon Bölcsődét, valamint egy pestújhelyi Ringató foglalkozást is.

A Csicsergő Óvodában az önkormányzat részéről Karsainé Kovács Judit közművelődési és közoktatási osztályvezető köszöntötte a vendégeket, majd a Süni csoport életébe pillanthattak be, ahol Hornyák Anna óvónő a Legyőzzük a bacilusokat című projekt egyik érdekes szegmensét mutatta be a három-négyéves kisgyermekek közreműködésével. A projekt egy hónapot ölel fel, amely alatt teljesen körbejárják a témát: beszélnek többek között az öltözködésről, tisztálkodásról, takarításról és étkezésről, és különféle, ezzel kapcsolatos izgalmas feladatokat végeznek el, sőt még egy orvos is meglátogatta a kicsiket. A projekthónap zárásaként aerobic órát és táncházat szerveznek, amelyen a gyerekek a szülőkkel együtt vesznek részt.

„Mindent közösen a gyerekekkel csináltunk, velem közösen megbeszélve” – mondta Hornyák Anna óvónő, majd kiemelte, hogy a foglalkozásokon „a gyerekek eldönthetik, hogy melyik feladatba szeretnének bekapcsolódni. Olyan érdekesek a tevékenységek, hogy oda fog jönni mindegyik – lehet, hogy ma nem jött oda, de holnap oda fog jönni.” Ez a pedagógiai felfogás világosan látszott a bemutatóórán is: az óvónő a gyerekek egy részével különböző játékos feladatokat végzett, majd gyümölcssalátát készítettek többféle gyümölcsből, míg a csoport másik fele folytatta az előbb megkezdett játékát. Az ügyes gyerekek a vendégeket is megkínálták az elkészült salátával, majd boldogan dalolászták a következő versikét, amelyet az óvónő talált ki a projekthez kapcsolódóan:

„Támadnak a bacilusok, de mi okosak vagyunk,
Legyőzzük az ellenséget vígan, egyet sem hagyunk.
Barátaink a vitaminok, tornázunk és táncolunk,
Orrot fújunk, kezet mosunk, mindent kitakarítunk.
Hiába is ficánkoltok, úgysem lesztek ügyesek,
Elzavarunk benneteket, mi győzünk, a sünisek.”

„A gyermek önmaga választhatja meg a tevékenységet, ezáltal jobban örül a részvételnek, és amiben szívesen vesz részt, abban fejlődik a legjobban” – emelte ki Körmöci Katalin óvodapedagógus, aki nagy lelkesedéssel beszélt a projektmódszer hatékonyságáról. Hangsúlyozta, hogy az egyik legfontosabb dolog, a szabad tevékenységválasztás a bemutatóórán is jelen volt, hiszen „az óvónő arra számít, hogy amibe belefeledkezik a gyerek, abban a legjobbat adja.” Hozzátette, hogy a távlati célt úgy is el lehet érni, hogy az elsajátítás folyamat is a gyerek kedvére van, és ezt az óvónő folyamatosan szem előtt tartotta.

„Minden évben bővül a program” – tette hozzá a bemutatóórát követő megbeszélésen az óvodavezető, Veres Gáborné. A hetek során váltakoznak a témafeldolgozások: egymást követik a néphagyománnyal és a mai, hétköznapi tevékenységekkel összefüggő egységek. Kiemelte, hogy az óvodában „a múlt és a jelen kiegészül a német nemzetiségi hagyományokkal – hármas egységet alkot.”

A japán vendégek szorgosan jegyzetelték az újdonságokat, majd – egy könnyű ebéd után – folytatták az útjukat, hiszen az öt napos itt tartózkodásuk alatt igencsak be vannak táblázva.

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here