Itt szavazhatsz Budaörsön az előválasztás második fordulójában – frissítve!!!

0
454

Az előválasztás második fordulójában már csak az első fordulóban első Dobrev Klára (DK), második Karácsony Gergely (PM, MSZP…)  és harmadik helyen végzett Márki-Zay Péter (MMM…) miniszterelnökjelölt-jelöltekre szavazhatunk.

Frissítés: Az első forduló utáni eredmények megismerése után került napirendre, hogy a második és harmadik helyezett valamelyike visszalép a másik javára, illetve felmerült, hogy közösen, egymás mellett indulnak. Ez nagy vitát váltott ki mind a pártok, mind a választók részéről.  Néhány napig úgy nézett ki, hogy nem lesz visszalépés és nem lesz „kettő az egyben” szavazásra sem lehetőség. Ám október 8-án  pénteken rendkívüli sajtótájékoztatón Karácsony Gergely bejelentette a visszalépését.  Márki-Zay Péter azt mondta: „szövetségben megyünk tovább, nem visszaléptünk, hanem előre”. Azt is elmondta, hogy komoly lejárató kampányra készül. Mármint, hogy ez vár rá. A főpolgármester pedig azt közölte, hogy kitölti a mandátumát. (Bővebben: például ITT.)

Fotó: 168 óra

Az első fordulóban tapasztalt informatikai problémák és annak nyomán a szavazási időtartam meghosszabbítása miatt, a második forduló időpontja is változott az eredetileg meghirdetetthez képest:

2021. október 10-től 16-ig lehet szavazni. Online is van rá lehetőség, egyszerűbb azonosítással, mint az első fordulóban. A személyes szavazás sátrakban történik.

Frissítés!

Budaörsön a sátorhelyszínek

2021.10.10 . /vasárnap /Buszvégállomás   10-16 óráig

2021.10.11./hétfő /Városháza melletti tér    08-18 óráig

2021.10.12. /kedd /Városháza melletti tér    08-18 óráig

2021.10.13./szerda/ Városháza melletti tér   08-18 óráig

2021.10.14./csütörtök/ Városháza melletti tér   08-18 óráig

2021.10.15./péntek/ Buszvégállomás    10-18 óráig

2021.10.16./szombat/ Gazdapiacnál, Patkó utca 08-16 óráig

Jön az előválasztás második fordulója…

Szél Bernadett nyerte nálunk az előválasztást

Előválasztás: mától indult el újra az előválasztás – frissítve!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here