Ismét a legjobbak között a budaörsi borász

0
1009

Szentesi József tősgyökeres budaörsi, a szőlőterületei a Velencei-tó környékén találhatóak.  Ő az egyik legeredetibb, hagyománytisztelő magyar borász, aki a borait és pezsgőit természetes módon, spontán erjesztéssel készíti. 2013-ban országunkban hetedikként elnyerte a „Borászok borásza” díjat, idén pedig – amit tegnap tettek közzé – a neves Gault&Millau étteremkalauz ismét az ország legjobbjai közé választotta.

Ahogy mondja: „először csak ártatlan játéknak indult, 150-200 liter bort szerettem volna készíteni, hogy nyáron a diófa alatt, télen a kandalló mellett a haverokkal elszürcsölgessük. Ebből szerelem lett, és mostan 14 hektáros területen dolgozom. Olyan fajtákkal foglalkozom, amelyekből 130 éve nem készült bort, ezekkel kísérletezgetek. Pezsgőkkel is elkezdtem foglalkozni tizenhat évvel ezelőtt. Az a célom, hogy a régi fajtákat jól megismerjem, és minőségi borokat készítsek belőlük.”

Nagy szívfájdalma, hogy hazánkban nem dívik a lokálpatriotizmus: borai budapesti Michelin-csillagos éttermekben jelen vannak, ám a budaörsi éttermekben jelenleg nem elérhetőek. A Szentesi-borokat Budaörsön a Szentesi pincében, illetve egyes tételeket az Auchanban lehet megvásárolni. A pince nincs mindig nyitva, előzetes bejelentkezés (tel.: 06-20-4666-490) után lehet felkeresni a Mátra utca 32-es szám alatt. Aki szeretne behatóbban megismerkedni az ott található borokkal, az részt vehet egy izgalmas borkóstolón is, ahol maga Szentesi József meséli el a borok történetét, és az italokat minőségi sonkákkal, kolbászokkal és egyéb finomságokkal lehet megízlelni. Ez a program magánszemélyeknek és cégeknek egyaránt elérhető, és tartalmas, ízekben gazdag estét ígér.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here