Iskolakezdési támogatás – idén adható utoljára és adózik

0
1243

Igen, épp tombol a nyári kánikula, de szeptembertől újra iskola. Az iskolakezdési támogatást pedig most lehet hozzá igényelni, amit a munkáltató a bruttó minimálbér 30%-ának erejéig adhat, de az idén utoljára, mert 2019-ben a cafetéria most elfogadott módosítása – gyakorlatilag megszüntetése – miatt jövőre ez is megszűnik. A támogatás után pedig – már tavaly is és az idén szintén – 43,66 százalék adót kell fizetni. Budaörsön az önkormányzattól szociális alapon, jövedelemtől függően „települési támogatást” lehet igényelni, mely iskolakezdésre is fordítható.

A cafetériában valóban nem lehet már 2019-től iskolakezdési támogatást adni, csak SZÉP-kártyát. Helyi rendeletünk alapján pedig szociális alapon, jövedelemtől függően települési támogatást lehet igényelni, mely iskolakezdésre is kérhető. Családoknál az igazolt jövedelem határ 71 250 Ft/fő” – válaszolta lapunk kérdésére Kövesdi Gabriella az önkormányzat szociális irodájának vezetője.

A munkáltató támogatást – tehát idén utoljára – mindkét szülő igényelheti egyszerre, és utalványt kapnak, amit az általános- és középiskolás gyerekek számára szükséges taneszközök, tankönyvek és ruházati termékek vásárlására lehet felhasználni.  A támogatás feltétele, hogy a szülő családi pótlékra legyen jogosult, illetve hogy a gyerek megkezdje a tanévet 2018 szeptemberében. Ez azért is érdekes, mert a családi pótlék korhatára felett megszűnik a jogosultság.

Ami már 2017-ben is így volt, de a korábbiakhoz képest változás, hogy nem konkrét összeg a juttatás, így tetszés szerinti mértékben adhatja a munkáltató (ám csak a bruttó minimálbér 30%-áig!), mert az iskolakezdési támogatás úgynevezett „egyes meghatározott juttatás”-ként nyújtható. Viszont mint ilyen már nem adómentes, hanem 43,66 százalék adóval terhelt, amit a munkáltató visel. (Az adó mértéke 15 százalék 1,18-cal szorozva, ahhoz jön hozzá a 22 százalékos egészségügyi hozzájárulás (EHO), amely az adóalapot terheli. Így lesz a teljes ad- és járulékteher 43,66 százalék). S ez bizony elveheti az adakozó kedvet, no meg az értelmét.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here