Ilyen volt az idei Kamaraerdő Napja

0
774

Hercegnők és manók, közös torna, dodzsem, kisvonat, népi ügyességi játékok, színes gömbök, felfújható csúszda, és főként vidám családok. Erről szólt az igen kellemes időben a patak melletti tisztáson az idei Kamaraerdő Napja.

Nehéz eldönteni, mi volt a reggel 10-től este 11-ig tartó Kamaraerdő Napja legérdekesebb, leginkább említésre méltó eseménye, hiszen mindaz igaz volt az idén is május 27-én, amit tavaly ilyenkor írtunk: egyre nagyobb területen, egyre több műsorral és mindig több érdeklődővel zajlik a rendezvény. A részönkormányzat szervezi 2003 óta – mondta a megnyitóban Kisfalvi Péter (BFE) önkormányzati képviselő, és míg kezdetben inkább csak az ott élők jöttek össze beszélgetni, közben enni, inni, most már az egész városból igen sokan majálisoztak, gyereknapoztak a Kőérberki patak melletti tisztáson, annak ellenére, hogy számos más esemény zajlott párhuzamosan.

Hercegnők és manók (minden kisgyerek kapott ajándékot, aki jelmezbe öltözött), közös torna, dodzsem, kisvonat, népi ügyességi játékok, színes gömbök, felfújható csúszda, a színpadon délelőtt Misi, az indonéziai táncot járó anya és lánya, este pedig az itt élő Gerendás Péter és tehetségkutatóból ismert Pál Dénes, és főként vidám családok. Erről szólt ez a nap. Nézegessék meg a képeinket, ha ott voltak, akkor azért, hogy ugyanezt látták-e, mint mi, ha nem, hogy ízelítőt kapjanak a hangulatból.gerendás

pál

Az elmaradhatatlan főzőverseny zsűrijébe idén is meghívást kapott lapunk szerkesztője, aki ezúttal Ládonyi Jánossal kóstolta végig a nyolc székelykáposztát, és pontozták az íz, illat, szín, állag és az esztétikai megjelenés szerint. Finomabbnál finomabbak lettek és mégis mindegyik más, kellettek a szempontok a döntéshez. A győztesek (első a MET, második a Loss Aranyalmákosz, harmadik a MAXI fantázia nevű csapat) egy-egy üveg kézműves pálinkával, Hollósy tortával, uszodabelépővel és színházi bérlettel lettek gazdagabbak.

Jövőre is találkozunk a patak melletti tisztáson?

{gallery}kamara{/gallery}

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here