Így újulnak meg a budaörsi játszóterek, lesz pancsoló is

0
554

A játszótereken főleg tavasszal és ősszel zajlik az élet, de azok, akik nem tudnak elutazni mondjuk vízpartra, nyáron is sok időt töltenek itt a gyerekekkel. Budaörsön 26 közterületi és 14 intézményi játszóteret és udvart tart karban az önkormányzat, illetve a BTG Nonprofit Kft. Az aktuális felújításokról – így az akadálymentes játszószerekről és az új vizes pancsolóról is – kérdeztük Nagy Tamás Richárdné főkertészt.

Az ABS melletti szabadidőpark Budaörs legnagyobb ilyen jelegű létesítménye, ahol nemrég újította fel az önkormányzat a gördeszka pályát. Vannak még ott kisebb sportpályák és játszótéri szerek is. De pontosítsunk, hogy mekkora ez a terület és mik a már meglévő létesítmények, eszközök rajta? Milyen korosztálynak ajánlottak ezek?

A 4175/5 hrsz-on lévő ingatlanon elhelyezkedő Árok utcai Szabadidőpark 18 640 négyzetméter területű. A kisebb játszórészeket sportpályák és sportolási lehetőségek kötik össze. Ilyen a 2021. évben elkészült gördeszkapálya, valamint a futballpálya, a kosárpálya és a tornapálya.

Úgy tudom, hogy hamarosan a mozgáskorlátozott vagy más fogyatékkal élőknek is lesznek itt eszközök. Pontosan milyenek és kiknek? Ez a beruházás mennyibe kerül, honnan van/lesz rá forrás?

A beruházást Budaörs Város Önkormányzata önerőből finanszírozza. A kivitelezési munka költsége: nettó 109 627 933 Ft+áfa. Kettő hinta kivételével az összes játszóeszköz, köztéri bútor megújul, a homokozók árnyékoló napvitorlát kapnak. Minden korosztály igényét figyelembe vettük tervezéskor. Az idősebbek számára – a hátsó, jelenleg csúszdás torony helyén – pihenősarok kialakítására kerül sor padokkal, asztalokkal. A növényállomány cserjeszintjét is növeljük, illetve átalakítjuk. A terület jellege miatt nem növeltük a kihelyezendő játszóeszközök számát – inkább minőségi változásokra volt szükség -, hiszen a terület lényege a szellős, nagy zöldfelületek. Az eszközök közül a mozgáskorlátozottság mértékétől függően több eszköz megfelel a mozgáskorlátozott gyermekek részére. Ilyenek a homokozók, a hinták és a képen látható speciális forgóbogrács. A terület teljesen akadálymentes és az eszközök megközelítése is azzá válik.

Most újítja fel az önkormányzat a Patkó utcai játszóteret is, ami a budaörsi lakótelep első játszótere, még a hetvenes évek végén épült.   Azóta persze már többször átépítették. Most mire kerül sor és mennyiért? Milyen korosztálynak ajánlott ez a játszótér?

A beruházás költsége: nettó 164 650 863 Ft +áfa. A Patkó utcai játszótér és környezete rekonstrukciója 2022. július 19. napján kezdődött a bontási munkákkal. A kivitelezési munkákat Budaörs Város Önkormányzata megbízásából a Kobold’2003 Növénytermesztő és Parképítő Kft. végzi. A beruházás várható időtartama 80 nap. A terület 2780 négyzetméter.  A játszótéri eszközök 2000-ben kerültek kihelyezésre és több időközben elbontásra került. A hinták 2020. évben újultak meg, 2021. évben új gumiburkolatot kaptak és 2020. évben további 2 darab új mérleghinta került kihelyezésre. Most egyebek növeljük a köztéri bútorok (padok, asztalok) számát. Az idősebb korosztály számára egy pihentetőbb részt alakítunk ki sakkasztallal. A növényzet is megújul. Modernizáljuk és kisgyerekek számára is könnyebben használhatóra cseréljük a külső ivókutat és a játszótéren belül is elhelyezésre kerül további ivókút. A játszóeszközök számának bővítése mellett, igyekszünk figyelembe venni a korosztályos igényeket. Az alapvetően 2-14 éves korosztály számára tervezett parkban újdonságként vizes-pancsolós játékelem kerül kiépítésre, mely a fáradhatatlan örökmozgók rendelkezésére állnak a nyári kánikula alatt. A tinik és serdülő fiatalok számára is készül egy aktívabb kötélpiramisos és egy beszélgetős, különleges ülőkékkel kialakított rész. (Bővebben a Patkó utcai beruházásról ITT írtunk – a szerk.)

Budaörsön összesen hány játszótér van, milyen állapotban vannak ezek és milyen fejlesztés várható még belátható időn belül?

Budaörsön 26 közterületi és 14 intézményi játszóteret, -udvart tart karban az önkormányzat. Az eszközök folyamatos karbantartását a BTG Nonprofit Kft. végzi. Azokat az eszközöket, melyek elavultak, illetve a karbantartásuk nem költséghatékony, kicseréljük. A képviselő-testület által elfogadott költségvetésben, minden évben biztosít a köztéri játszótereken eszközcserékre, pótlásokra, fejlesztésekre pénzügyi keretet. Az idei évben ez megvalósult. Az intézményi eszközök fejlesztése is minden évben kiemelt feladat. Az óvodaudvarok komplett rekonstrukciója mellett, egy-egy intézmény eszközfejlesztését támogatja a képviselő-testület. Idén a Rózsa utcai Csicsergő Óvodában kerülnek új eszközök kihelyezésre. Az eszközök kihelyezése augusztus hónapban történik.

Az ilyen kánikulában nagyon kedvelt vizes játszóterek legközelebb hozzánk a fővárosban érhetők el. Lesz valamikor Budaörsön?

A Patkó utcai játszótér rekonstrukciója során két helyen is építésre, illetve kihelyezésre kerül vizes eszköz. Az egyik egy vizes pancsoló a kicsik játékterében, valamint egy homokozós vizes játék.

 

 

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here