Idesüss! – képes beszámolónk

0
1217

Kánikulai melegre virradtunk augusztus utolsó napján és szombatján, ami mintegy másfél évtizede egyúttal Budaörs Napja, illetve az önkormányzat által szervezett Idesüss. A Szabadság út lezárt szakaszán a Petőfi Sándor utca és a Károly király út között idén is kézművesek – mézeskalácsostól ékszerkészítőn át fafaragóig -, kulturális intézmények – színház, művelődési  ház -, és civilszervezetek, mint például az állatvédők, a Vöröskereszt és idén először a Feltétel Nélküli Alapjövedelem (FNA) aktivistái állítottak sátrakat. Az FNA-nál egyebek között egy kaposvári 83 éves, de annál lelkesebb hölgy szólította meg az arra sétálókat, mutatta be a budaörsi székhelyű, de országos egyesületük céljait, s míg a felnőttekkel elbeszélgettek, a gyereket a témához kapcsolódó játékos fejtörőkkel és izgalmas kérdőívvel foglalták le.

A nagyszínpadon délelőtt 10 órától este 10-ig váltották egymást a beharangozott, színvonalas zenekarok, illetve bemutatót tartottak a Marcipán Sportegyesület gyerekfitness klubjának versenyzői. A Kertészek és Kertbarátok Dr. Luntz Ottokár Körének elnöke, Baráthné Bátai Beatrix okleveleket osztott ki azoknak a budaörsi nevezőknek, akik a Magyarország Legszebb Konyhakertje címére pályáztak és elnyerték a kertbarátok zsürijének elismerését, így helyi díjat kapott a Zippel-Zappel óvoda, Polgár Marianne és Géczy-Gaál Szilvia. Az országos verseny eredményhirdetése a napokban várható. A Fantazmagória könyvesboltban a használt könyvek bolhapiacán böngészhettek az érdeklődők.

A délelőtt és a kora délután a gyerekeké, az este a kicsit idősebbeké volt. S a nap egyik csúcspontja idén is a tűzoltók bemutatója, amikor egy autóból előbb kimentették a „sérültet”, majd az autó kigyulladt és a lánglovagok a nézők biztatása mellett eloltották a tüzet.

Mindig izgalmas kérdés a szervezőknek, lesz-e egy ilyen nagyszabású rendezvényen elég érdeklődő. Tavaly az eső miatt aggódhattak, idén a túl erős napsütés miatt. Ha csúcsokat nem is döntött a létszám (alighanem a párhuzamosan zajló repülős nap miatt is), azért sok család és fiatal választotta az Idesüsst. Ami egészen biztosan lesz jövőre is!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here