Idén nyáron is megteltek a Budakeszi Vadaspark napközis táborai

0
903

250 gyerek vett részt idén a Budakeszi Vadaspark által szervezett Vackor Napközis Táborokban. Az összesen tíz, egyenként ötnapos turnusok során az egésznapos programokon a gyerekek a Vadaspark életével, az állatokkal és az erdővel ismerkedtek, valamint kisebb állatok gondozásába is besegítettek.

A Budakeszi Vadaspark elkötelezett a természeti és környezeti nevelés mellett, így kiemelten fontosnak tartja, hogy a gyerekek az erdei környezet adta lehetőségeket kihasználva, élményszerűen, izgalmas, kalandos formában szerezzenek ismereteket az állatokról és a növényekről. A Vadaspark által szervezett Vackor Napközis Táborokban idén is teltház volt. Június 24. és augusztus 16. között összesen tíz, egyenként 25 fős turnusban zoopedagógusok és 19 segítő irányítása mellett zajlottak a programok a reggeli érkezéstől a délutáni hazamenetelig.

Az úgynevezett állatijó bemutatókon, illetve kecskék fejésén és etetésén kívül a Vadaspark új parasztudvarában az állatok gondozásába is besegítettek a gyerekek, emellett részt vettek kisragadozók, madarak gondozásában, az állatok takarmányának összekészítésében is. Az erdőben a helyi növény- és állatvilágot ismerhették meg alaposan, játékos vetélkedők formájában pedig az ügyességüket tehették próbára. A kutyás bemutatón a felelős állattartásról, a házi kedvencek viselkedéséről, a velük történő foglalkozásról hallhattak. Az egyenként ötnapos napközis táborok programját kézműves foglalkozások, számháború, kalandparki játékok és lovas kocsikázás is színesítette.

A Vackor Napközis Táborban résztvevő gyerekek között ezen a nyáron a tavalyinál is több volt a visszajáró táborozó. Többen testvéreikkel, barátaikkal együtt jöttek a táborba, ahol sokan nem egy, hanem két turnust is eltöltöttek.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here