Home Online Újság Közélet Holnaptól újabb nyitásokat jelentett be Orbán Viktor

Holnaptól újabb nyitásokat jelentett be Orbán Viktor

0
427

A Kossuth Rádióban, szokásos péntek reggeli interjújában Orbán Viktor a holnaptól várhatóan érvénybe lépő új rendeletekről beszélt, mely szerint a kijárási tilalom kezdete holnaptól éjfélre módosul, így este 11 óráig lehetnek nyitva a boltok és a vendéglátóhelyek, valamint az oltási igazolvánnyal rendelkezők számára megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, a szállodák, a szabadidős létesítmények, állatkertek, múzeumok, mozik, színházak, edzőtermek és sportesemények, és ezeket a helyeket rokon kíséretében kiskorúak is látogathatják.

Kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Mindez annak függvényében, hogy eléri-e a 4 millió főt a beoltottak száma. Ezt biztosítandó egyúttal azt is bejelentette, hogy a mai napon Pfizer vakcinára is lehet időpontot foglalni az Elektronikus Egészségügyi szolgáltató Tér honlapon (bár a honlap már a reggeli órákban elérhetetlenné vált.)

A kormányfő elmondta, hogy a 16 és 18 év közöttiek oltása május 10-e után kezdődik, az érettségi után, amihez Pfizer vakcinát fognak használni. Emiatt a mai után csak hetek múlva lehet majd Pfizerre jelentkezni. De hozzátette, már annyi vakcina van Magyarországon, hogy az mindenki számára elegendő, csak az embereken múlik, hogy fölvegyék az oltást.

Forrás: kormany.hu, MTI

Frissítés: Péntek késő délután Orbán Viktor a Facebook oldalán bejelentette, hogy megvan a 4 millió beoltott, tehát a fenti feltételes mód a nyitásról ténnyé vált!

Kapcsolódó cikkeink:

Az újraindítás lépései 4 millió beoltottnál

A budaörsi kulturális intézmények inkább szabadtéri programokkal nyitnak majd

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here