Válást követően gyakori jelenség, hogy két egyedülálló, korábban családos ember találkozik egymással és fellángol a szerelem közöttük. Jogosan merül fel a kérdés ilyenkor: hogyan folytassuk tovább? Költözzünk össze? Mit fognak szólni a gyerekek egymáshoz, vagy az új páromhoz? Hogy reagál majd a volt párom?
Esetenként kétségek gyötörnek bennünket, félünk belevágni, vagy épp ellenkezőleg, átgondolatlanul fejest ugrunk az örömökbe, nem számolva az esetleges nehézségekkel. Mindkét megoldás szülhet konfliktusos helyzeteket, amelyek egymásra halmozódva, akár akut problémákhoz is vezethetnek.
A vérszerintiség mindent meghatároz
Van azonban lehetőség tájékozódni, ismeretet szerezni a mozaikcsaládok működtetésével kapcsolatosan. Elsőként azt a törvényszerűséget nem szabad elfelejtenünk, hogy gyermekeinknek leginkább a vér szerinti szülei számítanak. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy a vér szerinti szülőkhöz való kötődés és lélek szintű kapcsolódás a legfontosabb és legmeghatározóbb. Ez akkor is igaz, ha az édes szülő esetleg nem tudott, vagy nem volt képes úgy helyt állni a gyermekkel kapcsolatosan, ahogy az elvárható lett volna, sőt örökbefogadott gyermekek, vagy elhunyt szülő esetén is. Ezért is kap kiemelt szerepet gyámügyi kérdésekben is az édes szülő.
Szülőként mindig összetartozunk
- A válást követően találkozik egymással a két ember, megszeretik egymást és úgy döntenek, összekötik az életüket a már meglévő gyermekekkel együtt. Sok anyának például az okoz gondot a válás után, hogy megbízzon az apában, az apák rendszerint pedig megfosztottságot élnek meg amiatt, hogy keretek közé lett szorítva a láthatás kérdése. Nem beszélve a válás alatti bonyodalmakról és a két szülőnek egymással kapcsolatos ellenérzéseiről, melyek kereszttüzében mindig és mindenkor a gyerekek állnak. Ilyenkor nagyon gyakori, hogy az anya tudattalanul is behelyettesíti az új férjet az apa szerepébe és amennyiben ebben az új férj is partner, akkor sajnos konfliktusok tömegével lesz gondjuk a szülőknek. Nem csupán egymás között, hanem a gyerekekkel, akár a volt házastársakkal is. Tehát fontos tisztán átéreznünk azt, hogy hiába váltak el útjaink egymástól párként, szülőként mi ketten mindig összetartozunk, amíg csak élnek a gyermekeink. Így az egymás iránti bizalom elengedhetetlen, meg kell tanulnunk bízni egymásban, a gyerekünknek ugyanis az a legfontosabb, hogy érezhesse, hogy van kihez tartoznia és nem kell választania a szülők közül. Az édesapához ugyanolyan mértékben tartozik a gyermek, mint az édesanyához, ebből a szempontból nem lényeges, hogy kivel él. A gyerekkel szúrunk ki, ha a volt társunk iránt érzett haragból, dacból nem fogadjuk el ezt a törvényszerűséget.
Ki nevelje?
- Új, közös életünk során is lehetnek nehézségeink például a fegyelmezés kérdéséből. Ki, kinek a gyerekét nevelje? A szakirodalom azt erősíti bennünk, hogy mozaikcsalád esetén a vér szerinti szülő legyen a közvetlen döntéshozó és ne a nevelőszülő. A két felnőtt beszélje meg egymással a gyerekekkel kapcsolatos dolgokat, közösen hozzák a döntéseket, de a vér szerinti szülő vállalja magára azok kommunikációját a gyerek felé. Természetesen mindig vannak élethelyzetek, amelyekben nem követhető szigorúan a szabály, mégis fontos, hogy eszerint éljük az új, közös, reményteli életünket.
Hogyan szólítsuk?
- Ne várjuk el a gyerekektől, hogy anyának, vagy apának szólítsák a nevelőszülőt, tehát ha „Apának” szólították az édesapjukat korábban, akkor a nevelőszülő ne kapja ugyanezt a megszólítást, mert azzal kitúrnánk az édesapát a helyéből.
Legyünk igazságosak!
- Lehetséges, hogy a nevelt gyerek személyiségével – főleg, ha nem kisgyerekként kapcsolódtunk be a nevelésébe, hanem később, amikor már elkezdett kibontakozni a saját identitása, – nehezebben tudunk azonosulni. Emiatt nem szabad rosszul éreznünk magunkat, mert alapvetően nem a gyereket választottuk, hanem a társunkat. Abban szükséges tudatosnak lennünk, hogy a társunk gyereke a „csomag” része. A társunk tehát nem létezik és nem értelmezhető a gyermeke nélkül. Ha őszinte szeretettel fordulunk a társunk felé, akkor érte, az iránta érzett szeretetből tudunk szeretettel fordulni a gyerek felé is.
- Arra is figyelnünk kell, hogy nevelőszülőként mindig nagyon igazságosak legyünk a saját, illetve a nevelt gyerekekkel kapcsolatosan. Törekedjünk tehát arra, hogy a nevelt gyereknek is ugyanolyan odaadással segítsünk például a leckeírásban, mint a saját, vérszerinti gyermekünknek azért, hogy a család egyensúlya megmaradjon.
Látható tehát, hogy nem olyan könnyű egy mozaikcsaládot működtetni. Nem csupán arról van szó, hogy odavagyunk egymásért és azzal minden megy magától a maga útján, mert amennyiben így teszünk, sajnos előbb-utóbb törvényszerű, hogy beélesített aknamezővé válik a családi életünk és hamar elillannak szerelmes érzéseink. Hogy ezt elkerülhessük muszáj odafigyelnünk a részletekre, felelősségünk van abban, hogy jól tudjuk működtetni a közös életünket szeretetben, harmóniában és többnyire egyetértésben.
Írta: Kolos Krisztina
Családállító, házassági és párkapcsolati tanácsadó
Szerzőnk korábbi cikkei ITT érhetők el.
