Hivatalosan is megnyitott tegnap a 8. Primanima Fesztivál

0
808

Október 30-án, tegnap este volt a 8. Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál megnyitója. Bár gyakorlatilag egy többnapos workshoppal már vasárnap megkezdődött, csak szerdán kezdték a vetítéseket, bemelegítésképpen a tavalyi év legjobb rövidfilmjeivel. Este hatkor a Jókai Mór Művelődési Ház színháztermében a megnyitó esemény Szőke Szabolcs zenei műsorával indult, majd egy animációs dokumentumfilm vezette fel, majd végül elhangzottak a hivatalos beszédek is. A négynapos fesztivál ideje alatt számos program lesz több helyszínen, szombaton pedig kiderül, melyek az idei legjobb elsőfilmek.

A megnyitó részeként a Fekete-fehér címűt animációs dokumentumfilmet vetítették le, mert idén ez a műfaj a fő fókusza a fesztiválnak. A film a II. világháború idején, a német megszállás alatt álló Csehországban játszódik és egy ápolónő különös legendáját vizsgálja több szempontból. A felvezetésben Orosz Anna Ida, a fesztivál programigazgatója beszélgetett a film rendezőjével, a brit Eluned Zoë Aiano-val.

 

 

Ezt követően Patrovits Tamás fesztiváligazgató köszöntőjében beszámolt arról, hogy közel hétszáz nevezés érkezett a világ különböző tájairól a megmérettetésre. Az előzsürizést követően 60 került be a rövidfilmes versenyprogramba, 45 a gyerekfilmes versenybe és idén először a kamaszoknak is nyitottak egy új szekciót, melynek keretében 15 alkotás tekinthető meg. A tinifilm vetítésekre külön hangsúlyt fektetnek a szervezők, a filmnézésen túl az is fontos, hogy közösségben kibeszéljék, megvitassák, a saját életükre vonatkoztassák a látottakat. Ebben gyerekpszichológus lesz a tinédzserek segítségére, aki vezetni fogja ezeket a beszélgetéseket.

Végül a város részéről üdvözölte a nemzetközi résztvevőket Vágó Csaba, a polgármesteri kabinet vezetője is, aki úgy jellemezte a Primanima Fesztivál nyolcéves fejlődését, hogy „egy, a város által nagyra tartott és nagyra becsült, támogatandó fesztiválból egy számunkra igazi szívüggyé vált fesztivál alakult.”

Az este további részében a művelődési házban levetítésre került a rövidfilmes versenyprogram első blokkja, ami után a magyar alkotókkal, Gyulai Pannival, Rebák Tamással és Andrasev Nadjával hallhatott beszélgetést a közönség.

A fesztiválprogramról részletesen innen lehet tájékozódni: https://bit.ly/2MRd2hL

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here