Hét évig tart a gyermeksebészeti szakképzés

0
184
dav

„A gyerekeknek érezniük kell, hogy nagyon odafigyelünk rájuk”

A Budaörsi Egészségügyi Központban az idősebb, tapasztalt orvosok mellett számos fiatal szakember rendel. Dr. Prokopp Tamás 2017 tavaszán szerezte meg gyermeksebészeti szakvizsgáját, és nagyon várja, hogy az intézmény egynapos sebészetén operálhasson.

Milyen a jó gyermeksebész?

Igazából a jó gyermeksebész az, akinek a gyermeksebészet a hivatása. És akkor ebben gyakorlatilag benne van minden.

Sorsszerű, hogy ezt a szakterületet választotta?

Ez egy nehéz pálya, még az orvosi szakmák között is. A gyermeksebészeti az egyik leghosszabb szakképzés: hét évig tart. Szóval rengeteg tanulás is kell hozzá. Egyébként én mindig is orvos akartam lenni, és mindig is gyermeksebész, már általános iskolás koromtól. A családunk baráti körében volt egy gyermeksebész, az ő példája biztosan nagy hatással volt rám.

Milyen feladatai vannak Budaörsön?

Egyelőre szakrendelést viszek, hétfőn, a délutáni sávban. Itt el tudjuk végezni a kisebb ambuláns beavatkozásokat is. A nagyobb műtétek esetében a gyerekeket kórházi ellátásba kell utalnunk, de ha a feltételek adottak lesznek, a jövőben bizonyos gyermeksebészeti beavatkozásokat el tudunk majd látni egynapos sebészetben is itt, Budaörsön. Minél közelebb legyen az ellátási hely, minél kevesebbet kelljen utazni, és persze azonnal hazamehessen az operált gyerek.

A szakrendelésen milyen eseteket lát el leggyakrabban?

A járóbeteg-ellátás forgalmát két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik a traumatológiai esetek, vagyis a kézsérülések, iskolai balesetek, bokakifordulások, sebek, kisebb égési sérülések, amiket helyben, ambulánsan el tudunk látni. A másik csoport az általános sebészet, illetve az urológiai sebészet körébe tartozik, például a sérvek, nyaki nyirokcsomó-megnagyobbodások, fitymaszűkületek. Nagyjából ezek teszik ki az ambuláns forgalmat Budaörsön.

Ki látható el ambulánsan, kiket kell kórházi ellátásba utalni?

A legtöbben konzultációra jönnek. Gyakran elég a vizsgálat, korántsem kell mindenkit megoperálni. Például a fitymaszűkületen sokszor lehet megfelelő technikákkal, esetleg krémekkel segíteni. Bizonyos sérülések is elláthatók ambulánsan. Gipsszel vagy alumíniumsínnel rögzítjük a sérült végtagot. Az ínhüvelygyulladásoknál is elegendő lehet a rögzítés. Műtéti beavatkozásra csak az esetek kisebbik részében van szükség. Nagyobbacska gyerekek esetében helyi érzéstelenítéssel tudjuk eltávolítani az anyajegyeket, műtjük a benőtt körmöket, összevarrunk bizonyos sebeket. A nagyobb műtéteket a fő munkahelyemen, a II. sz. Gyermekklinikán tudjuk elvégezni.

Az orvos-beteg kapcsolatban rendre felmerül a kommunikáció fontossága. Az ön szakmája esetében ez duplán igaz.

A szülőnek is nagyon fontos szerepe van, hiszen mindenki a saját „szeme fényét” hozza az orvoshoz, szeretné ha a gyerek bizalommal vetné alá magát valamilyen – sokszor nem túl kellemes – beavatkozásnak. El kell nyerni a szülő bizalmát is, de én azt mondom, hogy az én betegeim elsősorban a gyerekek. A vizsgálatok alkalmával megpróbálok rájuk koncentrálni. Mindig a gyerektől kérdezem, miért jött a rendelésre, együtt derítjük ki, hogyan tudok segíteni neki. A szülővel gyakran mindezt már megbeszéltük, és persze a döntést is ő hozza meg, de a gyerekkel való kommunikáció nagyon fontos. Sokszor nincsenek felkészülve a vizsgálatra, a beavatkozásra. Ha valaki sérvvel vagy más krónikus problémával jön, a szülő persze elmondhatja, hogy megyünk a doktor bácsihoz. De mi, gyermeksebészek látjuk el a baleseti sérülteket is, és egy traumás sérült gyerek nem tud felkészülni arra, hogy mi történik majd vele az orvosnál. A gyerekeknek érezniük kell, hogy nagyon odafigyelünk rájuk.

Azokban a teamekben, amelyekben Ön dolgozik, van olyan specialista, aki segít a gyermekek felkészítésében például műtét előtt?

Magyarországon még nem találkoztam olyan beosztott szakemberrel, aki a kórházban történő dolgokra felkészíti a gyerekeket. Az orvosi egyetemistáknak van egy köre, akik macis klubot csinálnak: eljátsszák a gyerekekkel, hogy mi történik majd a műtőben. A klinikán van duplóból egy kis műtő, amin megmutatjuk a fiatal pácienseknek, hogy ott lesz altatógép, ott az ágy, ott a sebész, az altatóorvos. Külön személyzet, pszichológus erre a kórházban nincs, mi magunk vállaljuk a feladatot, próbáljuk oldani a gyerekek szorongását.

Milyenek a munkakörülmények Budaörsön?

A budaörsi orvosi közösség nagy örömmel fogadott, már csak azért is, mert a gyerekek sebészeti ellátása speciális tevékenység, könnyebbség a kollégáknak, ha van olyan szakember, aki erre szakosodott. Nagyon jó a kapcsolatunk, gyakran küldenek hozzám betegeket, például az első ellátás után kontrollra. Én az ortopédusokhoz szoktam küldeni azokat, akiknek megítélésem szerint nem sebészeti, hanem inkább ortopédiai problémája van. A bőrgyógyász kollégákkal az anyajegyek mintavételekor, illetve eltávolításakor dolgozunk össze.

Ami a tárgyi környezetet illeti, ahogy fejlődünk, úgy lesz szükségünk egyre nagyobb térre. A gyermeksebészet helye egyelőre ideiglenes, remélem, a közeljövőben kicsit kényelmesebb rendelőbe költözhetünk. A felszereltséggel nincsen semmilyen gond, a kisműtétekhez való eszközöket is mind biztosítja az intézmény.

A Budaörsi Egészségügyi Központ orvosai komplex módon közelítenek hivatásukhoz, nagy súlyt fektetnek a betegségek megelőzésére, sokszor életmódtanácsokat is adnak. A sebészet persze más…

Csakugyan, a gyermeksebészeti beavatkozások egy része öröklődő betegség következménye, például a sérvre való hajlam is öröklődik, nem az életmód függvénye. A prevenció inkább a traumatológiai esetekkel kapcsolatban vetődik fel. Hogyan tudjuk megóvni gyerekeinket attól, hogy balesetet szenvedjenek? De ez sem életmódkérdés, hanem néhány szabály, amit minden szülőnek be kell tartania. Például hogy a kocsiban a gyerekülés használata kötelező, és a gyereket be kell kötni, akármilyen rövid útra megyünk. Ez az egyik vesszőparipám. A traumák ellátásánál napi tapasztalat, hogy aki nem volt bekötve, az súlyosan sérül, akit meg bekötöttek, még ha felborult autóból vették is ki, kutya baja. Ezeket a szabályokat mindig be kell tartani!

Hogyan óvjuk jól a gyerekeinket: ha még jobban óvjuk, vagy ha kevésbé óvjuk őket?

Fogas kérdés. Én a saját gyerekeimnél a „kontrollált szabadon engedés” híve vagyok. Nem kell őket állandóan utasítani, rá fognak jönni, hogyan kell felkapaszkodni a mászókára. Viszont odafigyelek, hogy ne menjenek túl magasra, vagy olyan helyre, ahová nem szabad. A világ felfedezésétől ne fosszuk meg őket azzal, hogy mindent megmutatunk nekik, viszont legyünk jelen. Fontos az egyensúlyt megtalálni.

Írta: Révész Gábor