Három budaörsi érzései az első januári tüntetésen

0
337

Decemberben a múlt év az Orbán-kormány intézkedései elleni tüntetéssorozattal fejeződött be, ami a fővárosból indult majd országszerte több városban helyi tüntetésekkel egészült ki, Érdtől Szegedig. A január ugyanígy folytatódott. Budaörs nem csatlakozott a külön megmozdulást szervező települések közé, de – ahogy írtuk azt ITT is – sok budaörsi vesz részt a fővárosi tiltakozásokon a Hősök terén, a Kossuth téren, a budai várban,  így január 5-én is. Közülük vállalta három ember, hogy megosztja lapunkban a személyes érzéseit.

Laczik Zoltán, budaörsi MSZP elnök: Nyugodt elszántság

Nézem az arcokat. Régi szokásom ez tüntetéseken, hiszen az arcok minden tudósításnál többet elmondanak. Még az élő tévéközvetítés sem képes visszaadni azt, ami a helyszínen leolvasható az arcokról, amit a tekintetek sugároznak. Már akkor az arcok érdekeltek igazán, amikor először élhettem meg egy tömegdemonstráció élményét. S ez még a hazai rendszerváltás előtt volt, persze nyugaton, belesodródva valamilyen felvonulásba, tiltakozó tömegbe. Aztán később, az itteni demonstrációkon is mindig igyekeztem összekapcsolódni mások tekintetével.

Figyelem tehát az arcokat a Kossuth téren. Néztem a felvonulókat legutóbb is, decemberben, amikor szintén a Hősök teréről vonultunk az Andrássy úton a Kossuth térig. Az valahogy dühösebb tüntetésnek látszott, hangosabbnak tűnt a skandálás, feszültebbnek véltem az arcizmokat. Pedig mennyivel jobb volt az idő, mint most! Szinte őszies. Ezúttal viszont hóesésben indultunk, igaz, mire elértük a Kossuth teret, elvonultak a hófelhők.

Most kevéssé dühöt – elkeseredésből táplálkozó haragot – érzékelek az arcokon, hanem valami mást. Magam is találgatom egy ideig, vajon mi lehet ez. S egyszer csak elkapom azt a pillantást, ami hirtelen mindent megmagyaráz: a Kossuth téri tekintetek elszántságot sugároznak! Valami újszerű, magabiztos és nyugodt eltökéltséget.

Többen vagyunk, mint decemberben – mondja valaki a mikrofonba. Körbe nézek: a tér valóban megtelt, a cudar idő ellenére. Őszintén bevallom, magam is hezitáltam otthon, látva a hóesést, hogy menjek-e. Aztán elindultam, s most jóleső bizsergéssel nyugtázom, hogy sokan mások is felkeltek a fotelből. Rendesen öltözött, jó arcú emberek vesznek körül, rengeteg a fiatal. Ez nem az a „megtévesztett, felbujtott” tömeg, amit a kormányzati propaganda felfesteni igyekszik. Ezek a felvonulók nagyon is tudatosan, szabad akaratukból jöttek ide. Látom a pillantásokból.

Tüntetésen persze beszélgetek is, így aztán megtudom, hogy a legtöbben nem csupán a „rabszolgatörvény” okán vannak itt. Szinte mindenki azt mondja: azért jött, mert elege van! Tele a hócipője az egész rendszerrel, beleértve az állami propagandát, a tüntetőkről terjesztett hazugságok özönét. Mintegy végszóra hozzám lép valaki, s a kezembe nyom egy tízezres bankót – Soros képével ellátva. Teljesen megnyugszom: ki lettem fizetve!

A tüntetésnek vége. Legalább is a mostani Kossuth térinek. Hideg van, feltámadt a szél, fázósan összehúzzuk a kabátunkat, elindulunk hazafelé. Megint csak az arcokat nézem, s határozottan úgy érzem: csak most kezdődik igazán!

Tóth Ferenc (BFE) önkormányzati képviselő: “Siralmas látni, hogy hová süllyedt nemzetünk”

Én minden olyan tüntetésen ott vagyok, ahol az egyik alapvető cél ismét egy jogállami köztársaság felépítése.

Történészként, jogászként, képviselőként siralmas látni, hogy hová süllyedt nemzetünk, ismétli magát a történelmünk és vele együtt azok a magatartásformák, megalkuvások,amik már többször is nagyon rossz irányba vitték el az országunkat.

A decemberi és a januári  tüntetéseken számomra jó volt látni, hogy a középkorú aktív tüntetők mellett sok a fiatal, az egyetemista résztvevő. 

Házaspárok vagy egyedül vonulók, akik talán eddig még nem is voltak ilyen rendezvényeken. Egyáltalán nem tapasztaltam semmi erőszakos viselkedést, de az emberek egyre mérgesebbek és tényleg elegük van ebből az urizáló és pökhendi rendszerből.

Ez a tiltakozó tömeg azonban nem akar semmi  jogtalanságot. Méltósággal, de határozottan tüntet! A rabszolgatörvény csak egy OK, DE talán ez volt az a lépés, ami netadó mellett a legjobban kivágta a biztosítékot a társadalomban.Egy biztos, hogy mi nyugodt lelkiismerettel mehettünk haza, akár a Várból, akár a nulla fokos Kossuth Lajos térről és biztos, hogy legközelebb is ott leszünk. Én felvállalom ezeket a tetteimet a közösségi oldalamon is. De azon minden elégedetlen polgár gondolkodjon el,  hogy ha csak a meleg szobából  lájkol és mindig csak kifogást keresi, hogy ezért, meg azért nem mer kiállni a jogai védelmében, akkor valóban ez a rezsim még hosszú évekig minden fajta kontroll nélkül itt fog maradni és valóra válnak Goethe szavai: „Aki a demokráciában alszik, könnyen a diktatúrában ébredhet”

Papp Ilona, MSZP aktivista: “Végre együtt teszünk valamit fontosat”

Sokkal többen vettek részt a januári első a tüntetésen, mint decemberben, ami nekem azt mutatja, hogy az emberek nem hajlandók belenyugodni abba, hogy a kormány rájuk kényszerítse a rabszolgatörvényt. Jó volt látni, hogy miután az ellenzék egységesen lépett fel a Parlamentben, a tüntetésen már a szakszervezetek vezetőivel és a civilekkel is együtt, egységesen álltak a színpadon. Úgy érzem, hogy kezd kialakulni egy valódi egység az ellenzéki oldalon, mivel országosan egyre több helyen és egyre többen mozdulnak meg függetlenül attól, hogy melyik ellenzéki pártot támogatják. Emellett külön öröm volt látni, hogy a diákok, a dolgozók, a már nyugdíj előtt állók egymás mellett vonultak, összefogtak, mivel ez a törvény valamennyiünk életét megnehezíti. Szívbéli jó érzés, hogy sokan egyet szeretnénk. Igaz, az évek alatt elfásult, megtört és megfáradt emberek lettünk, de olyanok, akiknek elegük van abból, amit ez a kormány művel. S egyre több a tüntetéseken az elégedetlen diák is, akik tanulni és élni szeretnének. Ugyanakkor most újra van remény, hogy együtt meg tudjuk változtatni az országot és el fogjuk zavarni ezt a kormányt.

Mit éreztem? Jó érzés egy jó ügy mellett állni és kiállni. Büszke vagyok a pártokra, a különféle szervezetekre és a népre, hogy végre együtt teszünk valamit fontosat.

Fotó: főkép Komjáti Imre