A vasárnapi gyereknapra saját magunknak kell idén programot szervezni Budaörsön

0
571

Bár már csaknem egy hete annak, hogy ismét lehet szabadtéri rendezvényeket tartani, a pandémia előtti időkben rendezett gyereknapi közösségi programokhoz képest idén igen kevés lehetőségünk akad május utolsó hétvégéjén a csemeték szórakoztatására.

Talán nem is baj, hogy idén nem okoz gondot a bőség zavara, de egy-egy esemény azért akad a gyereknapi hétvége mindkét napjára. Szombaton a termelői piacon kedveskedik a Budaörsi Gazdakör a gyerekeknek. Ez számokban: 250 darab fánkot (baracklekvárral), 40 kg epret, 300 darab muffint és 60 adag csoki-vanília fagyit jelent. A rendezvény 9 és 11 óra között lesz, móka jellegét az igénybe vehető arcfestés adja majd.

Vasárnapra a Punto cukrászda & bistro & pizzéria hirdet gyereknapot, ahol ugrálóvár is lesz, illetve fagyivásárlással tombolajegyet lehet szerezni, értékes nyeremények reményében.

Sokak azonban még korainak tartják a tömeges rendezvényeket és semmi esetre sem tennék ki magukat és gyermekeiket a fertőzés veszélyének. Van olyan család, ahol ilyenkor is jár ajándék (olyat válasszunk, ami aktivizálja a gyereket!), mint egy születésnapon, van, ahol a gyereknap otthoni sütemény sütésben fejeződik ki, vagy kerti sütögetésben, lényeg, hogy a gyerekek érezzék, őket ünnepli a környezetük, mert szeretik őket.

Mivel a hétvégére jó időt jeleznek előre (csapadék csak elszórtan várható), a gyerekek ünneplésére szabadtéri családi program is szervezhető, ezek helyszínéül lehet válogatni a korábban, sorozatban bemutatott tanösvények, játszóterek és más kirándulóhelyek kínálatából. (Például mehetünk Kamaraerdőbe, 1. rész és 2. rész.)  és persze a környező hegyekbe. Strandidő még nem lesz, így a vízpartokat, kinti fürdőzést nem ajánljuk

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here