Hasznos-e a digitális eszközök használata gyerekkorban valamilyen formában vagy teljesen el kellene hagyni azt? Egyebek között erre kaptunk választ hétfő délután a városházán megtartott előadásokon és kerekasztal-beszélgetéseken, ahova elsősorban a szülőket várták és bárki feltehette a kérdéseit is.
Budaörs Város Önkormányzata már hat éve együttműködik a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal, aminek a célja a gyermekvédelmi alapellátás megerősítése és a gyermekjogok hatékonyabb érvényesítése. Ennek érdekében évek óta tartanak az alapítvány munkatársai gyermekjogi fogadóórákat a városban és jelzőrendszer erősítő foglalkozásokat pedagógusok és más, segítő foglalkozásúak számára. Ezúttal közösen szerveztek konferenciát.
A rendezvény két részből állt, az első blokkban Stáhly Kata pszichológus tartott előadást az online élet hátulütőiről, ami a gyerekeket veszélyeztetheti. A másodikban Rozsnyai Henriett intézménypszichológus, a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat munkatársa beszélt a különleges bánásmódot igénylő gyermekek, azon belül is elsősorban az SNI-s gyermekekről és közösségbe beilleszkedésük gyakorlati megkönnyítéséről. Mindkét blokkban kerekasztal-beszélgetés keretében tárgyalták ki azokat a kérdéseket, amelyeket a korábban a rendezvényre regisztrált résztvevők tettek fel, illetve a hallottak alapján frissen felmerülőket is.
Stáhly Kata előadásában arról beszélt, hogy a digitális eszközök használata gyerekkorban hasznos-e valamilyen formában vagy teljesen el kellene hagyni azt? Az online biztonság témáját és azt, hogy kit érint, korcsoportokra bontva fejtegette.
Azt hihetnénk, hogy 0-3 éves korig egyáltalán nincs szó ilyesmiről, mivel a gyerek kezébe nem kerül ilyen eszköz, de az édesanya se merüljön el a digitális eszközében, a szoptatás ideje alatt sem, az egészséges kötődés kialakulása miatt fontos, hogy a kisbabájára figyeljen a képernyő helyett. Van, aki a kisded figyelmét tereli el a tablettel például, pelenkázás, etetés közben vagy megnyugtatásra, mintegy „digitális cumiként”. Egyszer-egyszer nem okoz ártalmat vele, de nem szabad rendszert csinálni belőle, mert könnyen kialakul a függőség, torzul a normális fejlődésmenet, az evéshez való viszony (egy idő után már csak úgy tud enni, ha néz valamit), az önmegnyugtatás képessége.
3-6 éves kor között, az óvodások esetében egyrészt arra kell ügyelni, hogy a gyerekekről milyen képek, videók kerülnek ki az internetre, másrészt szintén arra, hogy ne kerüljön a gyerekek kezébe a szülő készüléke túl gyakran, mert sok olyan esetet látni, ahol orvosnál vagy bankban várakozás közben a gyerek a telefonnal köti le magát, itt szintén az a fontos, hogy ez ne állandósuljon.
6-12 éves kor között már iskolás korban a gyerekek nem mindig tartózkodnak ugyanabban a térben a szüleikkel, hogy az valamelyest felügyelni tudja az eszközhasználatot és azonnal válaszolni tudjon felmerülő, nyugtalanító kérdésekre, amelyeket például váratlanul felugró ablak tartalma vethet fel.
12-16 évesek esetében már egyre nagyobb a kockázat, a szülők legfeljebb az eszköz használatának idejét korlátozzák, azt nem, hogy mit csinál az eszközzel. Ezért ebben a korban nagyon fontos a gyerekekkel az online biztonságról beszélgetni, hogy tisztában legyenek a veszélyekkel és bizalmat építeni, hogyha mégis valami baj történik, a gyerek a szüleihez forduljon. A kortárs bullying 60%-a mára már szintén az online térbe költözött.
Ha a gyereknek saját mobileszköze van, akkor kihagyhatatlan a napi beszélgetésből, hogy mit csinál az online térben. Ehhez bizalomra van szükség a kiépítéséhez arra van szükség, hogy bevonjuk egymást a digitális szokásainkba, ha a gyerek szívesen mutat meg valamit például a Tiktokon, aminek hallatán berzenkedünk valójában, de ennek ne adjunk hangot, mert elmegy a kedve attól, hogy a bizalmába fogadjon. Ha nyitottak maradunk, akkor betekintést nyerhetünk, hogy mi zajlik gyermekünk online téri világában, ezek az alkalmak jó beszélgetés indítók.
Elhangzott még az előadáson, hogy mi számít a digitális eszközök jó, pozitív használatának, amire a felnőtteknek kell megtanítani a gyerekeket.
Ezek a hasznos funkciók, életminőséget javító alkalmazások (persze generációs eltérések vannak ennek megítéléséről), kapcsolattartás másokkal (megvan a jelenléti kapcsolatai is, azt folytatja az online térben), ugyanakkor a veszélyekkel is tisztában kell lennünk. A legfontosabb persze a megelőzés, amihez jó, ha tisztában vagyunk a veszélyforrásokkal. Bár vannak szűrőprogramok (a Google-on is be lehet állítani biztonságos keresés funkciót), amik segítenek biztonságosabbá tenni az online felületet, de egyik sem 100%-os biztonságú. (Fontos, hogy legyen a gyerekek számára elérhető legalább egy felelős felnőtt, akihez fordulhat ilyen esetekben is.) Minden hatodik, kilencévesnél idősebb gyerek találkozott már például pornótartalommal az interneten, ami számukra nem kívánt tartalom. Veszélyt jelent még az adathalászat, a csalók tevékenységei. Felnőttek is nagy számban esnek ezeknek áldozatul, ezt a gyerekekben is tudatosítani kell. A kiberbűnözők két-háromszor nagyobb kárt okoznak a világon az emberiségnek, mint amekkorát az egyéb bűnözés (fegyvercsempészet, kábítószer-kereskedelem… stb.) összesen. A gyerekek által legnehezebben szűrhetők, mert kritikus gondolkodást igényelnek, az álhírek, reklámok. A cyberbullying ellen leginkább azt tehetjük, hogy megtanítjuk a gyerekeknek, milyen jogai vannak az online térben (offline is), illetve mi az, amit vele szemben meg lehet tenni, akkor egyben arról is lesz információja, hogy ő mit tehet meg másokkal szemben. A felelős tartalom-megosztás rendkívül fontos, mert ami már egyszer kikerül az internetre, az örökre ott marad, legalábbis nagyon nehéz visszavonni.
Az előadás utáni kerekasztal-beszélgetésen részt vett két középiskolás diák is, akik meglehetősen éretten nyilvánítottak véleményt. Szerintük például lehet a gyerekeknek már 10-11 évesen saját telefonjuk, ha a szülő úgy gondolja, hogy már elég érett ahhoz, hogy megfelelő felvilágosítás mellett képes felelősen használni azt, illetve azt is jó megoldásnak tartják, hogy a szülő és a gyerek között közös megállapodás szülessen a használati időtartamot tekintve. Értve ez alatt azt, hogy a szülőnek is be kell tartania a családban hozott szabályokat, például az étkezőasztalnál ők se használják. Egy óvodapedagógus továbbá felhívta a figyelmet arra, hogy a 0-3 éves korosztályból van, akinek odaadják a telefont és nincsenek tájékoztatva a szülők, hogy milyen károkat okoznak ezzel, mert a gyerekek későbbi tanulási nehézségei erre vezethetők vissza. Gyakorlatilag az ilyen szülők megakadályozzák azt, hogy gyermekük egészségesen fejlődjön.
Az előadás hallgatóságából egy szülő megkérdezte, van-e az online biztonság témájához szakirodalom, hol tudna elmélyedni a témában. Gyurkó Szilvia gyerekjogi tanácsadó, aki mint moderátor vett részt az eseményen tájékoztatott, hogy a Hintalovon honlapon sok tájékoztató írás található erről, ezen kívül a Kék-Vonal honlapon, ami egy gyermekkrízisekre szakosodott oldal, az UNICEF nemzetközi gyermeksegítő szervezet honlapján is lehet tájékozódni, valamint a Nemzeti Médiahatóság weboldala, a Gyerek a Neten is szolgál hasznos tanácsokkal. Ugyanitt szűrőprogramokat is le lehet tölteni ingyenesen.
A második blokkban Rozsnyai Henriett intézménypszichológus, aki a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálatnál dolgozik (nevelési tanácsadó, szakértői vizsgálatokat is végez és tehetségkoordinátor) tartott rövid előadást, melyben elmagyarázta, hogy az SNI és BTMN rövidítések mit jelentenek, kik hivatottak felállítani ezeket a diagnózisokat, és beszélt arról is, hogyan lehet megkönnyíteni az átlagostól eltérő gyerekek életét a közösségben, illetve a közösséget hogyan érdemes felkészíteni fogadásukra.
Ha egy gyereknek valamilyen képességgel, készséggel, tanulással, fejlődéssel kapcsolatos problémája van, akkor kerül a szakszolgálathoz, pontosabban szakértői bizottságok elé, amelyek két szinten működnek, járási és megyei szinten. A gyermeket először a járási szakszolgálatnál, komplexen vizsgálják, gyógypedagógus és pszichológus is, és ha ők úgy ítélik meg, hogy a nehézség mértéke nagyfokú, vagyis SNI-gyanús, akkor tovább küldik a megyei szakértői bizottsághoz.
A BTMN (beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő) gyermek nem minősül SNI-snek, csak fejlődése elmarad az átlagos kortársaihoz képest, társas kapcsolati és magatartásszabályozási problémái vannak, közösségbe illeszkedése nehezített és tanulási nehézséggel küzd. A szakemberek fejlesztési tervet javasolnak, mely során még óvodás korban jelentős fejlődés érhető el, a problémák megoldódnak, ha meg nem, akkor valószínűsíthető, hogy komolyabb problémája van. Van ugyanis némi átfedés, egyes tünetek, amik a BTMN-nél enyhe formában jelen vannak, azok megjelenhetnek SNI-s súlyos zavarok részeként is.
Az SNI (sajátos nevelési igényű) gyerekek kategóriája tágabb. Beletartozik a mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, vagy aki autizmus-spektrumzavarral vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral, vagyis súlyos tanulási, figyelem- vagy magatartásszabályozási zavarral küzd. Az autizmusnál és az egyéb pszichés fejlődési zavarnál pszichiáteri vizsgálat szükséges ahhoz, hogy ez megállapítást nyerhessen.
A budaörsi statisztika is szóba került, mely szerint az idei tanévben az óvodákban 1246 gyerek közül 16 SNI-s, a 2913 általános iskolás közül 114 (közülük 57 szegregált, 57 integrált oktatásban vesz részt), középiskolások közül a gimnáziumban 635 gyerekből 3, illetve a technikumban 269-ből 6 gyerek SNI-s. A viszonylag kevés óvodáskorú SNI-s gyermeket az magyarázza, hogy kicsi korban az idegrendszer még olyan plasztikus, hogy fejlesztéssel nagyon nagy fejlődést lehet elérni, így kevésre mondják még rá, hogy SNI-s, az később derül ki, hogy mennyire sikerül fejlesztéssel elhagyni a problémákat. Vagy például, ha az autizmust óvodáskorban az egészségügyben felismerik, az csak akkor válik SNI-s diagnózissá, ha a megyei bizottság is megvizsgálja például iskolába menetel előtt.
Később, a kérdések egyike erre vonatkozott, hogy valóban emelkedett-e az SNI-s gyerekek száma a korábbihoz képest, s akkor Rozsnyai Henriett elmondta, hogy olyan szempontból igen, hogy többen érkeznek vizsgálatokra, mert már nem olyan ciki, mint régebben volt, ezenkívül differenciáltabbak is ezek a vizsgálatok, jobban szűrnek és korábbi életkorban is felismerik már.
Az SNI-s gyerekek ellátási lehetőségei lehetnek szegregáltak (külön intézményben foglalkoznak az ugyanolyan problémával rendelkező gyerekekkel), integráltak (SNI-s gyerekek együttnevelése az egészséges fejlődésűekkel az életben való helytállás szempontjából is előnyös), illetve lehet inklúziv (befogadó), ami az integrált nevelés másik formája, ahol nem csak SNI-s tanulók, hanem más, eltérő szükséglettel bíró gyerekek is együtt vannak.
Az SNI-s gyerekek közösségbe való beilleszkedését megkönnyíti a tájékoztatás, ami nem csak azt jelenti, hogy a pedagógusok legyenek tisztában azzal, hogy mit jelentenek az egyes fogyatékosságok, és hogy ő jól reagáljon az ilyen gyerekekre, hanem az osztályban lévő többi gyerek szüleit is érdemes tájékoztatni, azzal együtt, hogy az osztályba került SNI-s gyermeknek mik az egyéni jellemzői, és azokat hogyan lehet kezelni. Ez minden szereplőnek segítséget jelentene, az osztály többi tagjának, szüleiknek és a pedagógusoknak. És ennek érdekében fontos az érzékenyítés: mert minél többet megtudunk egy témáról, ha megértjük a másik oldalt is, annál elfogadóbbak leszünk. Ehhez akár szakembereket is meg lehet hívni, hogy tartsanak előadást az adott speciális problémáról, amivel az integrált SNI-s gyermek rendelkezik.
Hogyan lehet az SNI-s gyerekeket segíteni az oktatásban? Az intézmények az utazó pedagógusokat tudják segítségül hívni, illetve az intézményben dolgozó szakemberek tudnak neki segíteni.
Az előadást követő beszélgetés során kiderült, hogy a gyakorlatban sokszor nem valósul meg a széleskörű tájékoztatás, mert vagy a szülő nem szeretné nyilvánosságra hozni, hogy gyermeke SNI-s, fél a megbélyegzéstől, vagy a tanárok aggódnak amiatt, hogyan magyarázzák meg a többi gyereknek, hogy például miért kaphat egyes osztálytársuk több időt a dolgozatra. Stáhly Kata, aki korábban iskolapszichológusként dolgozott, azt tapasztalta, hogy még gyerekcipőben jár az integrálás, sok a nehézség vele. Rozsnyai Henriett ezért is szorgalmazza a transzparenciát, mert ha mindenki tájékoztatva lenne minden szempontból, akkor azt is könnyebben megértené a többi gyerek, hogy társuk miért van „kivételezett” helyzetben, ráadásul a gyerekek úgy fogják befogadni társukat, ahogy a tanárok és szülők viselkedéséből látják az ő hozzáállásukat.
