Gondoljunk a magányosan és az utcán élőkre! Hideg van…

0
821

A rendőrökön kívül az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy a kihűléses haláleseteket megelőzzük  – áll a kapitányság felhívásában. Az önkormányzat közleménye pedig azt hangsúlyozza, hogy jelzéssel élhet az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központnál: munkaidőben 06/23-422-353 telefonszámon, Máltai Diszpécser Szolgálatnál (november 1-től március 31-ig) 06/1-338-41-86 telefonszámon a 2-es gomb megnyomásával lehet krízishelyzetet bejelenteni. A Máltai Utcai Gondozó Szolgálat 8-16 óráig hívható a 06 1 388-87-60 számon, 16 óra után pedig  06/30-620-4577-en.

Figyeljenek egymásra!

Gondoljunk a magányosan és az utcán élőkre!

A 0 Celsius fok alatti hőmérséklet kemény próba elé állítja az utcán, a tüzelő nélkül, külterületen, lakásukban egyedül élő idős embereket. A kedvezőtlen időjárás kihűléssel fenyegeti a fedél nélkül, fűtetlen lakásban élő embereket.

A rendőrökön kívül az egyes állampolgároknak is nagy szerepük lehet abban, hogy a kihűléses haláleseteket megelőzzük. Mindenki segíthet, ha több figyelmet fordít a környezetében élőkre, elsősorban a magányosan élő idős emberekre és az utcára szorult hajléktalanokra.

A hidegben az ember nagyon gyorsan – akár percek alatt – kihűlés áldozata lehet, ezért különösen indokolt, hogy odafigyeljünk egymásra.

A Budaörsi Rendőrkapitányság kéri, hogy a hidegben, magatehetetlennek – akár ittasnak tűnő embert ne hagyjanak sorsára!

Senki ne menjen el a hidegben földön vagy padon fekvő ember mellett, illetve, ha tudomásukra jut, hogy a környezetükben valaki fűtetlen lakásban él, akkor értesítsék a hatóságokat a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén. Önnek egy hívás, másnak akár az élet!

 

Törődésre, odafigyelésre kéri a polgármester is Budaörs lakosságáT Wittinghoff Tamás, Budaörs város polgármestere arra kéri a város lakosságát, hogy a hideg időjárás beköszöntével fokozottan figyeljenek oda a rászorultakra, hajléktalanokra, egyedül élő idős emberekre, a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében.

FELHÍVÁS

a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében

Tisztelettel felhívom Budaörs lakosságának figyelmét, hogy a hideg időjárás beköszöntével megnövekszik azok száma, akik a kihűlés miatt lelik halálukat. Elsősorban a fedél nélkül élő hajléktalanok a leginkább veszélyeztettek, de az utóbbi telek tanúsága szerint a fűtetlen lakásokban élő, főként idős, vagy egyedül élő emberek is e körbe sorolhatók. Törődésre, odafigyelésre, segítésre szólítom fel a  település lakosságát.

A szociális ellátásában közreműködő Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ, és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szociális Szolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény munkatársai fokozottabban figyelnek ellátottaikra, a legveszélyeztetettebb, tudottan magányos idős emberekre, valamint az utcára szorult hajléktalanokra.

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 476/2013. (XII.18.) ÖKT számú határozattal, – hajléktalan személyek ellátására – a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal ellátási szerződést kötött. Az ellátási szerződésben rögzítettek értelmében, a Budaörs területén életvitelszerűen élő és tartózkodó hajléktalanok igénybe vehetik a Szeretetszolgálat által működtetett nappali melegedő, éjszakai szálló, átmeneti szálló szolgáltatásait. A közterületen, krízishelyzetben élő személyek (akik nem fogadják el az intézményi ellátás lehetőségét) élelmiszerrel, meleg teával történő ellátását a teajárat biztosítja.

Felhívom Budaörs település lakosságának figyelmét a telefonos és személyes bejelentés lehetőségére, ha veszélyeztetett, magányos, idős, hajléktalan emberről szereznek tudomást.

Jelzéssel élhet az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központnál: munkaidőben 06/23-422-353 telefonszámon, Máltai Diszpécser Szolgálatnál (november 1-től március 31-ig) 06/1-338-41-86 telefonszámon a 2-es gomb megnyomásával lehet krízishelyzetet bejelenteni.

Máltai Utcai Gondozó Szolgálat

8-16 óráig hívható telefonszám: 06 1 388-87-60; 16 óra után hívható telefonszám: 06/30-620-4577

Szociális Központ Hajléktalanok nappali menedéke és krízisférőhely (1118 Bp., Rimaszombati út, 15/a.)

 A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu, a www.maltai.hu, a www.menhely.hu valamint a www.hajlektalan.info  weblapon.

A szociális intézményeink folyamatosan fogadják a lakosság felől érkező jelzéseket és megteszik a szükséges intézkedéseket.

 Aki anyagi helyzete miatt nem tud gondoskodni megfelelő fűtésről, kérem keresse fel a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Irodáját, ahol krízishelyzetére önkormányzati segélyt tudunk biztosítani. (Titkárság elérhetősége: 06 23 447-935)

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here