Göncz Árpád író, műfordító, köztársasági elnök halálának 10. évfordulója alkalmából tartott ma délután megemlékezést a budaörsi városvezetés, a róla elnevezett kis téren a városháza előtt.
Először egy részletet hallhattunk Nové Béla szövegéből, amit Göncz Árpád 100. születésnapjára írt, és amit Ilyés Róbert, a Budaörsi Latinovits Színház színésze olvasott fel.
„Göncz Árpád a magyar köztársaság első, szabadon választott köztársasági elnöke volt. A mai közállapotokat elnézve hiánya még fájóbb. Göncz Árpád a rendszerváltóknak azon idősebb nemzedékéhez tartozott, akik közül néhányan makulátlan múlttal érkeztek el a nagy változásokhoz” – ezt már Wittinhoff Tamás polgármester mondta. Majd így folytatta: „Talán, ha több ilyen ember lett volna, akkor kevesebb hibát ejtünk a rendszerváltás idején…”
Majd ismét Ilyés Róbert adott elő részleteket, Göncz Árpád 1990-es köztársasági elnöki beiktatási beszédéből, majd utóda Mádl Ferenc beiktatására írt beszédéből és végül Tábor Ádám Nemzeti gyásznap című művét hallhattuk.
A megemlékezés csendes zárásaként a megjelentek mécseseseket és virágokat helyeztek el a Göncz Árpád emléktábla alatti asztalon.
Wittinghoff Tamás teljes beszéde:
Tíz éve, október 6-án hunyt el Göncz Árpád, Magyarország első, szabadon választott köztársasági elnöke. A mai közállapotokat elnézve, hiánya még fájóbb. Hiszen ő a rendszerváltóknak ahhoz az idősebb nemzedékéhez tartozott, akik közül néhányan makulátlan múlttal érkeztek el a nagy változáshoz. Talán, ha több ilyen ember lett volna, akkor kevesebb hibát ejtünk a rendszerváltás idején és jobban elreteszeljük azokat a jogi hézagokat, amelyeket kihasználva le lehetett bontani a jogállamot.
Aki ismeri a 20 századi magyar történelmet, tudja, hogy nem lehetett könnyű ezt a gyötrelmes változásokkal teli időszakot egyenes gerinccel végigélni. Néhány embernek mégis sikerült, köztük Göncz Árpádnak vagy éppen Bibó Istvánnak, az egyik legjelentősebb magyar politikai gondolkodónak. Mennyire jellemző, hogy az 1956-os forradalom utáni megtorlások idején éppen Bibó István perében volt vádlott Göncz Árpád, amelynek végén mindkettőjüket életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték. Előtte egyébként úgy tudták, hogy kötél általi halál lesz a sorsuk. Göncz Árpádot – mint egyik visszaemlékezésében írja – egészen abszurd módon vigasztalta a foglár: „Nem fáj az, ha felkötik az embert, nem rosszabb az, mint egy foghúzás.”
Mozgalmas életében nem ekkor került először halálos veszélybe, hiszen a második világháború végén csatlakozott a fegyveres antifasiszta ellenálláshoz. A kommunista hatalomátvétel után nem fogadta el az új rendszert és ezért, hiába volt diplomás ember, maradt neki a segédmunka, hegesztőként, csőlakatosként dolgozott.
Az 1956-os forradalomban való részvételért rá kirótt börtönbüntetésből az 1963-as általános amnesztiával szabadult és egy ideig szakfordítóként dolgozott különböző vállalatoknál. Mint az igazán tehetséges emberek, képes volt még ilyen körülmények között is egy teljesen új és sikeres karriert felépíteni. Szabadfoglalkozású író és műfordító lett. Olyan legendás fordítások fűződnek a nevéhez, mint például Tolkien híres műve, A Gyűrűk Ura. De ő ültette át magyar nyelvre számtalan modern amerikai író művét is.
Ahogyan a Rákosi korszakban, úgy a Kádár rendszerben sem kötött kompromisszumot. Már egészen korán, 1980-ban csatlakozott a demokratikus ellenzékhez, például egyik szerkesztője volt a Bibó emlékkönyvnek, amely a magyar szamizdatirodalom meghatározó dokumentuma. Vajda Mihály filozófus értékelése szerint az emlékkönyv a Kádár-rendszer hazugságokra épült közmegegyezésének nyílt felmondása volt.
Göncz Árpád köztársasági elnökké választásának is máig szóló tanulságai vannak. Akkor, 1990-ben ugyanis még képes volt a két legerősebb politikai tömörülés igazi párbeszédet folytatni és józan kompromisszumokat kötni. Bár az MDF nyerte a választásokat, Antall József vezetésével belátták, hogy össztársadalmi érdek a megegyezés, ezért az MDF és az SZDSZ közösen jelölte a legnagyobb közjogi méltóságra Göncz Árpádot.
Utólag is nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy kiváló döntés volt az ország szempontjából Göncz Árpád megválasztása, aki példaértékűen töltötte be a fékek és ellensúlyok rá háruló szerepét. Az 1990 októberi taxisblokád idején az ő erőteljes fellépésének volt köszönhető, hogy az országos demonstráció nem torkollott durva erőszakba. De nagyon keményen védte a közmédia függetlenségét is.
Napjainkban pontosan az okoz súlyos gondokat, hogy a meghatározó intézmények és az azok élén álló személyek nem függetlenek és nem látják el az alkotmányosan rájuk rótt kontroll szerepet.
Ha valaki azt gondolná, hogy nosztalgiával vetítek vissza ennyi pozitívumot Göncz Árpád tevékenységér, annak elég csak ránézni a köztársasági elnökök népszerűségi mutatóinak alakulására. Göncz Árpád a teljes lakosság körében 86 százalékos bizalomnak örvendett. Ő volt 1990 óta a legnépszerűbb elnök. Ehhez képest szinte kínos kimondani, hogy jelenlegi elnök esetében ez a szám 13 százalék. Göncz Árpád az ország Árpi bácsija lett, a mostani elnöknek a legtöbben a nevét sem tudják. És ez bizony sok minden elmond arról a lejtőről, amelyre különösen az utolsó másfél évtizedben kerültünk.
Amikor a közkedveltségének okait firtatták, így válaszolt: “Valahol a népszerűség igazi titka, ha az ember nem igazodik mindig a népszerűség követelményeihez.”
Egy másik megállapításával, amely az erőszakossá váló közéletről szólt, mintha a mának is üzent volna. „Olyan előadásban, amelyben mindenki ordít, azt hallják meg, aki csöndesen szól.”
Göncz Árpádról egy róla szóló könyvben ezt írták: ő volt a „demokrácia szép arca”. Bízom benne, hogy azoknak, akik itt a Göncz Árpád utcából átsétálnak a Bibó István térre egyre gyakrabban fog eszükbe jutni, hogy e két emberhez hasonlóan, nekünk is szabad és öntudatos demokratákként kell élnünk.
