Folytatódnak az oktatásért a demonstrációk, az elbocsátások olaj a tűzre

0
63

Több ezren utcai tiltakozásokkal, sztrájkoló és polgári engedetlenségben résztvevő pedagógusok pedig munkabeszüntetéssel szeretnék elérni, hogy a kormány végre érdemben tárgyaljok velük arról a 9 pontról, amit első körben kérnek, hogy az oktatás siralmas helyzetén változtatni lehessen. (Ennek csak egyike a bérkövetelés!) Bár a demonstrációk többsége a fővárosban zajlik, egyre több vidéki település csatlakozik hozzájuk, a budaörsi iskolák pedig, jelesül az Illyés és a Herman, élen járnak a szervezésben, illetve egyre aktívabbak az Egyes iskola  és a Bleyer tanárai is. A Kesjár más módját választja a szolidaritásnak.

Az „engedetlenkedést” igyekeznek úgy megszervezni, hogy a tanítás azért ne maradjon el teljes egészében, illetve, ahol nincsenek tanórák, ott legyen azért gyermekfelügyelet. Ennek ellenére, miközben pár hete még azok a szülők voltak hangosabbak, akik abszolút kiálltak a gyerekek jövője érdekében a pedagógusok követelései mellett, ahogy haladunk előre időben, úgy erősödik fel a méltatlankodók hangja, mert kellemetlenséget okoz a családjuknak, ha például csütörtökön délután tudják meg, hogy pénteken „nem kell vinni az iskolába” a gyerekeket. No komment.

Az oktatást felügyelő Belügyminisztérium válaszlépései pedig ugyancsak megosztják a társadalmat, benne a szülőket. Tárgyalás helyett fenyegető leveleket kapnak a tanárok a tankerülettől, illetve a főváros legrangosabb gimnáziumaiból kiválasztott tanárokat ki is rúgták az állásukból, második körben éppen advent első hetében. Ekkor ezt írta a Belügyminisztérium a közleményében: „Márpedig a pedagógus jogellenes munkamegtagadása korlátozza a tanuló tankötelezettségének teljesítését és a művelődés Alaptörvényben rögzített jogának gyakorlását. A diákok – életkoruktól függetlenül – tanulni járnak az iskolákba, számukra nem példamutató a jogszerűtlen magatartás.” Hmm. És az vajon mennyire szolgálja a tanulók érdekeit, hogy többek között a bérrendezés hiánya miatt a legjobb pedagógusok sorra hagyják el a pályát? És milyen követendő példa az a gyerekeknek, ha azoknak, akik hivatástudatból még kitartanak, csendben kellene maradniuk, hogy ne kapjanak azonnali felmondó levelet? Miután, ugye emlékszünk, az év elején egy új jogszabály megvonta tőlük a sztrájkoz való jogot is, és miközben látják, tapasztalják, hogy az egyre inkább tákolmányra hajazó oktatási rendszer rájuk omlik.

Miután a fenntartó szerdán három gimnázium nyolc tanárát bocsátotta el haladéktalanul a polgári engedetlenségben való részvételük miatt, az aznapi villámtüntetésen szombatra hirdették meg demonstrációjukat a pedagógusszervezetek a Klebelsberg Központ elé. Ezen ismét nagyon sokan vettek részt, a szónokok erőteljesen beszéltek.  Az eseményről egyebek között itt olvashatnak hiteles tudósítást: https://merce.hu/2022/12/03/tuntetessel-kerik-szamon-a-klebelsberg-kozponton-a-tanarok-kirugasat-percrol-percre-a-mercen/

Egy nappal korábban pedig, december 2-án két rendőr kísérte be az Érdi Tankerületi Központba a petíciójukat átadó budaörsi tanárokat. A pedagógusok zömmel a budaörsi Herman Ottó Általános Iskolából jöttek, de érkeztek az Illyés gimnáziumból, a kamaraerdei óvodából, valamint az érdi VMG-ből is. A Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskolát a szülői munkaközösség képviselte.

“Látszik, mennyire becsülnek bennünket. A kukások összeszedték magukat, egy hét alatt megkapták a fizetésemelést, mi meg itt bohóckodunk hónapok óta” – jegyezte meg a péntek reggeli demonstráción az egyik pedagógus, aki mintegy harminc társával érkezett az Érdi Tankerületi Központ elé, hogy szolidaritását fejezze ki nyolc kirúgott kollégája iránt.

Rendőrök kísérték Érden a demonstráló tanárokat

 

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here