Foci NB II: Pécs -Budaörs 1:1 – ez volt vasárnap

0
493

A több pécsi helyzet ellenére a 26. percben megszerezte a vezetést Budaörs és így mentek pihenni a félidőben a játékosok. A pécsiek egyenlítő gólja sok-sok fordulat után a 79. percben landolt a kapuban, így a végeredmény 1:1.

A fontosabb események: A Merkantil Bank Liga 3. fordulójában a Pécsi MFC a Budaörs együttesét fogadta 19:00 órakor augusztus 15-én vasárnap 19:00 órakor. A pécsiek piros-fekete, míg a budaörsiek tiszta fehér szerelésben játszottak.

A meccs elkezdődött.
Marques indította útjára a labdát.
1′ Letámadás végén Svedyuk próbálkozott meg egy távoli lapos átlövéssel.
3′ Egy szép indítás végén Hegedűs fordult le védőjéről, majd balról a rövid alsót célozta meg, a labda nem sokkal emnt el a kapufa töve mellett.
4′ Rácz fejelt össze egy budaörsi védővel a vendégek tizenhatosán belül, álpolás miatt áll a játék.
6′ Kényszerű csere vendégoldalon: Mehnyárt helyett Tóth érkezett.
10′ A frissen becserélt Tóth szabálytalankodott Hegedűssel szemben, a budaörsi védő ezt még megúszta sárga lap nélkül és egy szóbeli figyelmeztetéssel.
11′ Zsidai sárgult be, jó helyről végezhetünk szabadrúgást.
12′ A szabadrúgást Adamcsek tekerte kapura 20-ról, a labda a felső léc felett szállt el.
13′ Ismét egy pécsi lehetőség, jobbról érkezett a labda a vendégek kapuja elé, ahol Hegedűs elől az utolsó pillanatban tudtak felszabadítani.
17′ Egymás után végezhetett szögletet a Budaörs, a harmadik sarokrúgást végül Molnár csúsztatta meg a rövidnél, de Helesfay hatalmas bravúrral hárítani tzdott a gülvonal elől.
19′ Marques jobboldali beadására Kövesdi csúszott be, ám Dala jó ütemben érkezett ki és felszadta a labdát a bal alsó elől.
26′ A 26. percben több egyéni hiba végén Futó nem tudott felszabadítani, a labda az üresen érkező Balázs elé került, aki Helesfay felett 10-ről a kapu közepébe lőtt, 0-1.
30′ Adamcsek kapott sárga lapot.
31′ Kékesi szorult ápolásra.
35′ Katona balról, a szöglet zászló közeléből ívelte át a labdát a hosszúra, ahol Marques vdőjénél is magasabbra ugrott fel, ám veszélyes fejesét Dala megfogta.
40′ Marques tört le jobbról az alapvonalig majd középre centerezett, ahol Tölgyesi érkezett tisztán, középpályásunk l16-ről szabadon lőhetett, de labdája elszállt a keresztléc felett..
41′ Hegedűs védője szorításában az alapvonalról nyeste kapura a labdát, Dalának közbe kellett avatkoznia és kitolni a lehulló labdát.
45′ Rácz fejesét még kitolta Dala, majd Króner ismételhetett fejjel, ám ezúttal egy budaörsi a góvonalról mentett lábbal.
47′ Hegedűs távoli szabadrúgását Króner fejelte balról, kiszorított szögből a léc alá, ám Dala hatalmas bravúrral kitolta a játékszert.
48′ Svedyuk távoli átlövését kísérte taps a lelátóról.
49′ Egy szabadrúgás variáció végén Balázs közeli lövése szállt fölé.
49′ Első félidő vége.
45′ Második félidő kezdődik.
45′ A szünetben kettőscserét hajtottunk végre: Kövesdi és Hegedűs helyett Dávid és Kónya folytatja.
47′ Svedyuk kapott sárga lapot.
52′ Helesfay hibája miatt közvetett szabadrúgást végezhett a Budaörs a tizenhatosunkról, Petneházi lökete szerencsére a bal kapufáról pattant kifelé.
52′ Svedyuk közeli életerős lövésébe belelépett egy budaörsi játékos, megmentve csapatát az egyenlítő góltól.
56′ Svedyuk ívelte be a labdát, amit Adamcsek csúsztatott meg fejjel, az elvetődő Dala azonban hatalmasat mentett a gülvonalon.
56′ Marques helyett Geiger érkezett.
58′ Dávid tekerte be a labdát a kapu elé, ám a frissen becserélt Geiger bólintása a Budaörs kapuja fölé szállt.
59′ Adamcsek lövése megpattant egy fehérmezes játékoson, Dalának így vetődnie kellett, s szögletre tudott menteni Kónya elől.
60′ Dala jött ki rosszul kapujából, szerencséjére a labda túl magsra pattant fel, amit Adamcsek emiatt már nem tudott fejjel kapu felé csúszattni.
62′ Ismét Svedyuk próbálkozott egy lövéssel a tizenhatoson belülről, labdája azonban elszállt a Budaörrs portája előtt.
63′ Egy szabályosnak tűnő szerelés ellenére Kónya került a kiállítás sorásra.
64′ Vas László vezetőedzőnket a lelátóra küldte a játékvezető.
65′ Balázs büntetőjét a bal alsó felé elvetődő Helesfay védte ki!
69′ Kapusunk egy közeli budaörsi lövést is nagy bravúrral hárított.
71′ Katona tört kapura középen, nem vették komolyan a budaörsi játékosok, védőnk pedig el is vállalta a lövést, amit Dala bravúrral megfogott.
72′ Futó helyett Hursán állt be.
73′ Egy beadás mindenki felett elszállt, Dala reflexből belekapott a labdába, megmentve a góltól a Budaörsöt.
75′ Adamcsek 25-ről túzött kapura egy szabadrúgást, ami alig valamivel szállt el a felsőléc felett.
76′ Csere a vendégeknél: Molnár helyett Lengyel érkezett.
78′ Tölgyesi helyett Bíró állt be.
79′ GÓÓÓÓL! Egyenlítettünk! Bedobás után a visszatett labdát Rácz fejelte a Budaörs kapujába, 1-1!
84′ Geiger jobboldali beadása volt hosszú Bírónak.
86′ Balázs helyett halácsi állt be a vendégeknél.
88′ Halácsi lövését mentette Helesfay, majd másodjára Winkler próbálkozott még kevesebb sikerrel.
89′ Kékesi kapott sárgát lerántásért.
90′ A mérkőzés végén legakább 4 perc a ráadás.
93′ Kékesi lövését bravúrral tolta ki szögletre Helesfay.
113′ A meccs befejeződött.

A percről-perce forrása: PMFC beszámolója

Videón az összefoglaló a mérkőzésről ITT látható.

Sajbán Miklós budaörsi középpályás értékelése

Hogyan értékelnéd a hétvégi bajnokit?

A Pécs otthonában az egy ponttért is meg kell küzdeni. Az első félidőben nem voltunk olyan jók, mint az első két fordulóban, viszont a másodikban nem estünk vissza annyira, mint a Kecskemét és a Szolnok ellen. Sok helyzet volt a mérkőzésen, mindkét csapatban benne volt akár több gól is. Látszott a hazaiakon, hogy nagyon szeretnék otthon tartani a három pontot. Nekünk is megvoltak a helyzeteink, hogy lezárjuk a meccset, illetve nekik is, hogy visszajöjjenek. Összességében azt mondhatjuk, hogy egy igazságos döntetlen született, de azért benne volt a lábunkban a győzelem.

Három meccs négy pont. Aláírtad volna ezt a bajnokság előtt, és így a három bajnoki után elégedett vagy-e vele?
Előzetese semmiképp nem írtam volna alá, hiszen minden mérkőzésre úgy megyünk ki, hogy győzni szeretnénk, ezért kizárólag a kilenc ponttal lennék elégedett. És ugyanezt tudom mondani a mérkőzések után is. Mindháromszor vezettünk, és a kezünkben voltak a meccsek, ám a háromból csak egyet tudtunk behúzni. Mindenképp fejlődnünk kell abban, hogy vezetésnél ne engedjük ki ilyen könnyen a kezünkből a mérkőzést.

Hogy látod a csapatot, kezd már összecsiszolódni?
Az látszik, hogy ez egy nagyon sokra hivatott csapat. Sok új játékos érkezett, de főleg a támadószekció cserélődött le, összességében azonban úgy érzem, hogy nem gyengültünk. Továbbra is bármelyik meccsen tudunk dominálni, és pozitívum, hogy rengeteg gólhelyzetet alakítottunk ki az első három meccsen. Láthatóan ezt egyelőre 90 percen keresztül nem tudjuk fenntartani, ezért abban kell még fejlődnünk, hogy a vezetés birtokában másfajta játékos is képesek legyünk játszani, amivel meg tudjuk tartani az eredményt.

Mit lehet rólad tudni jelenleg?
Teljes mértékben végig tudtam csinálni a felkészülést, úgy érzem, hogy az edzőmeccseken is jól ment a játék. Jó formában vagyok, amit a bajnoki meccseken is érzek magamon. Tavasszal sérülés és karantén miatt is kiestem a játékból, de most jó erőben vagyok, és jól érzem magam a pályán, és a játék is jól megy.

Szerdán a Győrt fogadjátok, mit vársz a mérkőzéstől?
Nehéz felmérni a Győrt, nem tudom mire számíthatunk tőlük, hiszen évről évre átalakul a keretük. Az előző fordulókban többféle játékrendszert is kipróbáltak. A saját játékunkra kell koncentrálnunk, hogy hozzuk az eddigi első félidei szintet, a másodikban pedig még jobban oda kell figyelnünk, és akkor nem lehet gond. Az első hazai mérkőzésen sok néző kilátogatott, reméljük ez most is így lesz.

A győzelem a cél a Győr ellen

Hétközi mérkőzés vár csapatunkra. Márkus Tibor együttese a Győrt fogadja a 4. fordulóban. A fiúk nagyon elszántak, hogy meglegyen az első győzelem hazai közönség előtt az új stadionban.

A BSC 3 meccsen szerzett 4 ponttal a 11. helyen áll, míg a győriek egy ponttal többet gyűjtve a 8. pozícióban vannak.

Ami a két csapat egymás elleni mérlegét illeti, az elmúlt hét bajnokin három budaörsi, valamint két győri győzelem mellett két döntetlen született. A legutóbbi meccsen 2-2 lett a végeredmény.

„Nehéz felmérni a Győrt, nem tudom mire számíthatunk tőlük, hiszen évről évre átalakul a keretük. Az előző fordulókban többféle játékrendszert is kipróbáltak. A saját játékunkra kell koncentrálnunk, hogy hozzuk az eddigi első félidei szintet, a másodikban pedig még jobban oda kell figyelnünk, és akkor nem lehet gond. Az első hazai mérkőzésen sok néző kilátogatott, reméljük ez most is így lesz” – nyilatkozta honlapunknak Sajbán Miklós.

A mérkőzést szerdán 17.30-tól játsszák

Forrás: bsc1924

Korábbi cikkeink a bajnokáságról ITT érhetők el.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here