Foci NB II: Fontos budaörsi győzelem Pécsen

0
535
 

Győzött csapatunk az NB II. 9. fordulójában. A BSC Pécsre látogatott, annak reményében, hogy javítani tud az előző, Kaposvár elleni vereséget követően. A próbálkozást siker koronázta, hiszen együttesünk három ponttal tért haza.

NB II., 9. forduló:
Pécs – Budaörs 0-1

Pécs: Helesfay – Sági, Rácz, Futó, Katona, Kónya, Grabant, Preklet, Tihanyi (Adamcsek, 60.), Geiger (Hegedűs M., 65.), Króner (Óvári, 46.)
Nem lépett pályára: Hermány, Keresztes, Gajág, Nikic
Vezetőedző: Vas László

Budaörs: Kovács – Menyhárt, Kékesi, Fényes, Tamás O., Marques-Airosa – Molnár T, (Horváth R., 80.), Petneházi, Horváth E. (Sajbán, 62.) – Pethő (Zsidai, 71.), Molnár Cs.
Nem lépett pályára: Szabó B., Gyurácz, Halmai, Lefler
Vezetőedző: Márkus Tibor
Szakmai igazgató: Bognár György

Gólszerző: Pethő (40. – büntetőből)
Sárga lap: Molnár Cs. (83.), Tamás O. (86.)

Márkus Tibor értékelése:
Beigazolódott, amire számítottunk, egy agresszív, jó ritmusban játszó Péccsel találkoztunk, mi azonban felvettük a kesztyűt. Az ellenfél főleg rögzített helyzetekből veszélyeztetett – főként hosszú bedobásaik voltak veszélyesek. Megérdemelten szereztünk gólt, és egy ki-ki mérkőzésen tudtunk három pontot szerezni.

A győzelemnek köszönhetően csapatunk 15 ponttal az 5. helyre jött fel a tabellán. A hétvégén Magyar

Kupa-meccseket rendeznek. A BSC a harmadosztályú Jászberényhez látogat, a mérkőzést szombaton (09.19.) 15 órától játsszák.

PERCRŐL PERCRE

Vége a találkozónak! A Budaörs nyerte a mérkőzést. 

90+1. perc: Adamcsek tűnt el a Budaörs büntetőterületén belül, de a játékvezető továbbot intett. 

90. perc: Grabant hosszan tolta meg a labdát a Budaörs tizenhatosán belül.

86. perc: Tamás Olivér kapott sárga lapot Hegedűs buktatása után. 

83. perc: Hegedűs tekert laposan középre a szabadrúgásból, de passzára senki nem érhetett oda, így Kovács Péter nyugodtan ölelhette magához a labdát.

82. perc: Molnár Csaba kapott sárga lapot a vendégektől Sági lerántásáért. 

80. perc: A Budaörs is elhasználta utolsó cseréjét. Molnár Tibor helyett Horváth Roland folytatja.

76. perc: Óvári vehette le Futó bedobását a tizenhatoson belül, de lövése elakadt egy budaörsi védőben. 

71. perc: Cserél a Budaörs. A gólszerző Pethő helyére Zsidai érkezik. 

69. perc: Hegedűs forgatta meg Fényest a bal szélen, de beadása túl erősen érkezett Óvárihoz, kitől elpattant a labda az ötös környékén. 

65. perc: Utolsó csere lehetőségét is kihasználja a Pécs. Geiger helyett Hegedűs Márk folytatja. 

63. perc: Grabant forgolódott a Budaörs tizenhatosán belül, majd lőtt, de nem találta el a kaput.

62. perc: Cserélnek a vendégek is, Horváth Emil helyére Sajbán érkezett. 

60. perc: Újabb pécsi csere. Tihanyi helyén Adamcsek folytatja.

Tihanyi fejesei nem voltak veszélyesek (Fotó: Dunántúli Napló / Löffler Péter)

59. perc: Felhördül a pécsi tábor miután nagyon úgy tűnt, Marques-Airosa kivezette a labdát a pályán kívül, azonban a játékvezető hagyta, hogy folytatódjon a budaörsi támadás. 

55. perc: Grabant ugratta ki Ságit, aki szinte azonnal centerezett, méghozzá pontosan, azonban Óvári előtt megpattant a labda, így rosszul találta el. 

55. perc: Nagy bedobást követően Geiger elé pattant a labda a budaörsi büntetőterületen belül, de végül nem tudott lőni a védők gyűrűjéből. 

52. perc: Menyhárt veszélyesen tekert középre a jobb szélről, de Preklet el tudta csúsztatni a labdát a Budaörs támadói felett a labdát. 

49. perc: Grabant indult meg a jobb szélen, lapos centerezésére viszont Kovács Péter rávetődött, mielőtt Óvári lőhetett volna.

48. perc: Közel a felezőről ívelt Katona a a Budaörs tizenhatosán belülre, de sem Tihanyi, sem Kónya nem érte el a labdát. 

45. perc: A szünetben változtatott Vas László a Pécsen. Támadó érkezett egy védő helyére. Króner maradt az öltözőben, Óvári Zsolt folytatja a helyén. A labdát Geiger indította útjára a második félidőre.

Nincs hosszabbítás, 1–0-s budaörsi vezetés mellett indultak pihenni a csapatok.

42. perc: Nagy bedobást követően Preklet éppen csak lemaradt a labdáról, így nem sikerült egyenlítenie a hazaiaknak. 

40. perc: GÓÓÓÓÓL! Vezet a Budaörs! Pethő értékesítette a büntetőt, magabiztosan a jobb felsőbe lőtte a labdát. Helesfay Donát 539 perc után kapott gólt a bajnokságban. 0–1

39. perc: Króner buktatta a budaörsi támadót, Marques-Airosát, büntetőt ítélt a játékvezető. 

35. perc: Molnár Tibor centerezését Petneházi fejelte bele Krónerbe a labdát, majd félfordulatból ismételt, de a Pécs kapuja fölé lőtt.

Sági nagyot csatázik a jobb szélen (Fotó: Dunántúli Napló / Löffler Péter)

34. perc: Futó beadását Katona csúsztatta meg, de a Budaörs kapuja fölé szállt a fejese. 

33. perc: Kónya húzta cselezett a Budaörs tizenhatosának bal szélénél, majd jobbal fölé tekert. 

30. perc: Menyhárt centerezett a jobb szögletzászlótól, de bedobás lett a másik oldalon kísérletéből. 

27. perc: Menyhárt tüzelt 15 méterről, de Helesfay vetődve még elérte a labdát.

23. perc: Geiger vette el a labdát Tamás Olivértől a Budaörs tizenhatosánál, de nem lőtt időben, és elfogyott a pálya. 

21. perc: Grabant tört be a Budaörsi tizenhatoson belülre, de Petneházi lelopta lábáról a labdát. 

20. perc: Molnár Tiborhoz került a labda a pécsi büntetőterületen belül, de Ráczék kiszorították, így visszafele kellett passzolnia. 

15. perc: Pethő indult befele a védők gyűrűjében a bal szélről, nagyjából a tizenegyespontig jutott, ahonnan még estében kapura kanalazta a labdát, azonban Króner ki tudta fejelni a próbálkozását.  

12. perc: A Budaörs felszabadítási kísérlete majdnem a Pécsnek kedvezett, ugyanis Tihanyiról veszélyesen pördült vissza a labda a kapuja felé.

11. perc: Helesfaynak nagyot kellett nyújtóznia Horváth Emil lövése után, de most sem rezdült meg a Pécs hálója. 

10. perc: Gyors kontrát vezetett a Budaörs, de Menyhárt jobb oldali beadását Rácz László kifejelte a pécsi büntetőterület közeléből.

Tihanyi nem szabadult egy percre sem őrzőitől (Fotó: Dunántúli Napló / Löffler Péter)

 

7. perc: Rendkívül aktívan kezd a hazai csapat, a Budaörs abszolút beszorult a kapuja elé. Most Tihanyi próbálkozott a tizenhatos jobb csücskének környékéről, labdája viszont inkább beadásnak lett volna jó.

6. perc: Futó óriási bedobását követően veszélyeztethetne Kónya a tizenegyespont közeléből, de egy védő bele tudta magát vetni a labda útjába. 

5. perc: Szögletet követően Tihanyi lőtt, de labdája elkerülte a Budaörs kapuját. 

4. perc: Kónya tört be a Budaörs tizenhatosára, elesett, de azonnal fel is pattant, viszont már nem tudta megjátszani a labdát a védők szorításában. 

3. perc: Gyors Budaörs támadás végén Horváth Emil emelt a Pécs ötösére, de Helesfay lehúzta a labdát. 

1. perc: A ma fehérben játszó Budaörs indította útjára a labdát. A hazaiak szokásos piros-fekete mezükben játszanak.

Érkeznek a pályára a csapatok, miközben a szurkoló tábor a pécsi klub ikonját, Róth Antalt ünnepli, aki a napokban töltötte be 60. életévét.

Forrás: BSC 1924 és Nemzeti Sport

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here