Foci: Győzelemmel kezdte az évet Budaörs

0
857

A Budaörs 2-1-re győzött a Dorog vendégeként a labdarúgó NB II idei első, 22. fordulójában vasárnap, ezzel folytatta tavaly novemberben megkezdett sorozatát: legutóbbi öt mérkőzéséből négyet megnyert, egyszer pedig döntetlent játszott.

A tavaszi fordulót a 9. helyen várta Budaörs felnőtt futballcsapata a Merkantil Bank Ligában, amikor most vasárnap a 22. fordulóban Dorogon léptek pályára a fiúk. Az előrejelzésekkel ellentétben, remek futball idő, verőfényes napsütés várta a csapatokat. Ahol egy küzdelmes, és kevés helyzetet hozó mérkőzésen sikerült idegenben 2-1-re legyőznünk a Dorog csapat.
Az első félidő, 36. percében, a játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt hazaadásért, amit Zima felvett kézbe, a játékvezető az ötös sarkára tette le a labdát, Bakos legurította, Czvitkovics meg a bal felsőbe tekert védhetetlenül 0-1, a folytatásban több gól nem született az első félidőben .

A második félidőt a hazaiak kezdték lendületesebben. Az 56. percben Csobánki volt szabálytalan a tizenhatoson belül, a játékvezető büntetőt ítélt a labda mögé Mészáros állt, aki a jobb alsóba passzolta a labdát 1-1.

A folytatásban nem forogtak veszélyben a kapuk, mezőnyben zajlott a játék, helyenként durva belépőkkel megfűszerezve a csapatok. A 80. percben jött a hidegzuhany a hazaiak részéről… Bakos beadására érkezett remekül Sajbán Máté, aki megzavarta a kapust, a labda Palincsár elé került, aki a bal alsóba passzolt 1-2.

Palincsár Martin első budaörsi tétmérkőzésén, csereként beállva, győztes góllal sikerült bemutatkoznia.

Forrás: BSC 1924

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here