Ezüstérmes a BSC női asztalitenisz csapata

0
844

A 2017/2018-as szezon a június 2-3-án Szekszárdon megrendezett csapatbajnoki Négyes Döntővel (Final Four) ért véget. Csapatunknak két fő célja volt, egyrészt az Erdért SE elleni bajnoki elődöntő megnyerése, ezzel a döntőbe jutás, másrészt a vasárnapi bajnoki döntőben a két idegenlégióssal felálló, és a Négyes Döntőknél nem megszokott módon a saját pálya előnyét is élvező Szekszárd AC ellen egy olyan teljesítmény, hogy ellenfelünknek a lehető legnehezebb dolga legyen a bajnoki címük esetleges megvédésénél. Büszkén mondhatjuk, hogy a lányok mindkét célt teljesítették.

Az elődöntőt 6:1 arányban nyerték meg, meggyőző játékkal biztosítva helyüket a vasárnapi döntőben. A Budaörsi 2i SC 2015 után két bajnoki szezont követően játszhatott újra magyar bajnoki döntőt.

Vasárnap a másik célunk is teljesült, hiszen közel 3 órás mérkőzést vívtunk a toronymagas esélyes hazaiakkal, a döntőt 6:3-ra nyerte meg a Szekszárd. 2010 óta minden bajnokság végén dobogós helyen végez a budaörsi csapat, ezt idén is teljesítettük, ráadásul csak magyar játékosokkal.

A magyar bajnoki ezüstérmes csapat tagjai: Pergel Szandra, Fazekas Mária, Nagyváradi Mercédesz, Varga Tímea. Edzők: Bachman Péter és Hoffmann Tamás (képünk az éremátadásról).

Összességében a Budaörsi Sport Club Asztalitenisz Szakosztálya sikeres szezont zár, akár a nemzetközi akár a hazai bajnokságokat, versenyeket nézzük. A nemzetközi kupában 5.helyezést értünk el a Klubcsapatok Szuperligájában, és nyolcaddöntős helyezést az ETTU Kupában.

A jövő szezont tekintve a vezetés úgy döntött, hogy a Klubcsapatok Szuperligájában a csapat nem indul el. Az ETTU Kupára, ahol 2003 óta folyamatosan képviseljük a Budaörsi Sport Clubot, Budaörs városát és a magyar asztaliteniszt június 21-ig van lehetőség nevezni, addig egyeztetés szükséges az országos szövetséggel és a szponzorainkkal is annak érdekében, hogy ez a hagyomány ne szakadjon meg.

A csapattal kapcsolatos hír még, hogy Varga Tímea eligazol, és egyelőre döntően anyagi okok miatt nem tudtunk igazolni az ő helyére senkit.

Mindenkinek köszönjük a segítséget, melynek eredményeként a Budaörsi Sport Club női asztalitenisz csapata Magyarországon a második legjobb csapat! – zárta gondolatmenetét Szvitán Krisztina szakosztályvezető.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here