Ezt mondja majd el napirend előtt Török István a testületi ülésen

0
315

A lakosok sok mindenben változást szeretnének Kamaraerdőn, amit képviselni szeretne a város önkormányzatában – nyilatkozta lapunknak Török István, a körzet régi/új képviselője. Mint vasárnap este mi is megírtuk 317 szavazatot (55,52 százalékot) kapott az időközi választáson. Bár Fidesz tag és volt már pártja delegáltjaként alpolgármester is, ezúttal a Kamaraerdőért Érdekvédelmi Egyesület színeiben indult, amit fontosnak tart.

Mi jutott eszedbe legelőször, amikor megismerted az eredményt?

Az első természetesen az öröm volt. Nagyon örültem ennek a sikernek, már csak azért is, mert 2014 után nehezen tudtam túltenni magam az akkori kudarcon. Úgy éreztem, hogy szívvel- lélekkel sok mindent megtettem a 2010-2014 ciklusban Kamaraerdőért. Így most, hogy ismét bizalmat kaptam a helyiektől, természetesen örömmel tölt el. De érzem a felelősség súlyát is, hogy a lakosok sok mindenben változást szeretnének a korábbi évekhez képest. Igyekezni fogok megfelelni az elvárásoknak.

Mikor kell letenned az esküt és mikor kezdheted el az érdemi munkát?

A hivatal már írásban jelezte, hogy pár napon belül fognak értesíteni – a jogorvoslati határidők letelte után – a mandátum átvételéről. Ezzel párhuzamosan a képviselői esküt is le kell tegyem.

Sokan kommentelték úgy az eredményt, hogy Wittinghoff Tamás polgármestert győzted le, hiszen nem az ő egyesületének a jelöltje nyert. Egyetértesz ezzel?

Ez egy érdekes kérdés… Annak ellenére, hogy ez egy időközi választás volt, nem is volt olyan alacsony a részvétel. (Az arra jogosultak 25,56 százaléka vett részt a szavazáson – a szerk.) Ráadásul a nyár közepén 40 C° melegben. 55,52%-os eredménnyel sikerült győznöm, amit azért jelentősnek gondolok. Az is tény hogy két ciklus óta a tízből egyetlen körzetben sem sikerült még legyőzni Wittinghoff Tamás csapatát. Így természetesen megértem az ezzel kapcsolatos véleményeket.

2010-ben, amikor választást nyertél, átmenetileg lemondtál a Budaörsi Művészek Egyesülete – BUM elnökségéről. (Képünkön az egyesület „központjában”, a Zichy majorban.) Most is tervezed?

Nem, mert 2010-ben, amikor körzetekben nyertem, nem sokkal később alpolgármesternek lettem megválasztva az akkori testületben. Ez “munkakör”, amely összeférhetetlen az egyesületi elnökséggel. A képviselői munka azonban nem ilyen. Így lemondanom sem kell a BUM vezetéséről. Az természetes, hogy a BUM-ot esetlegesen érintő kérdésekben jeleznem kell érintettségemet, illetve nem minden szavazásban vehetek részt.

Tudod-e már, hogy mi lesz az első hozzászólásod a testületi ülésen?

Igen, tudom. Napirend előtt szeretnék majd szót kérni. Megköszönöm a kedves választóimnak a megelőlegezett bizalmat, és minden szavazónak, aki elment ebben a hőségben – független attól, hogy kire szavazott – a részvételt. Természetesen szeretnék ígéretet tenni, hogy maximálisan Kamaraerdő érdekében fogom a területet képviselni, keressenek bizalommal és bátran problémáikkal.

Kapcsolódó cikkünk: https://budaorsinaplo.hu/torok-istvan-lett-kamaraerdo-uj-onkormanyzati-kepviseloje/

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here