Ezek történtek Budaörsön 30, 20 és 10 évvel ezelőtt…

0
31

Úgy, ahogy 2024-ben is, önkormányzati választások voltak 30 éve, ezért folytatódik az egykori képviselők bemutatása, illetve a költségvetés is mindig ez időtájt esedékes, így bepillantást nyerhetünk azokba is. Az apró-cseprő eseményekre pedig már nosztalgiával tekinthetünk, például hogy mikor lett bevezetve a tárcsás parkolási rend vagy a kutyaürülék gyűjtő kukák.

Erről írtunk 1995. márciusában:

Bemutatjuk a képviselőket III.

Szabó Zsolt 1. vk. (független)

Az 1995-ben 54 éves képviselő 1967-ban költözött Budaörsre és a harmadik képviselői ciklusát kezdte meg. (1986-ban még költségtérítést sem kapott egy tanácstag, nemhogy fizetést.) Ezt a sikert abban látja, hogy rendszeresen teremt lehetőséget arra, hogy találkozzon a lakosokkal. „Az önkormányzati alapfeladat így érvényesülhet: a képviselő érvényre juttatja a lakosság akaratát” – nyilatkozta. Az önkormányzat munkájáról pedig így vélekedett: „Az a véleményem, hogy jó politikusok legyenek a képviselő-testültben és jó szakemberek az apparátusban. A képviselő irányelveket határoz meg, a szakember kidolgozza, megvalósítja azokat. Ha a két grémium össze tudja hangolni a munkáját, akkor várható fejlődés.” Arra a kérdésre, mit szeretne elérni képviselőként, ezt válaszolta: „Az általam képviselt régió, az 1. sz körzet fejlődését. Többek között az úthálózat szilárd burkolatú teljes kiépítését, telefont, közvilágítást szeretnénk.”

Pénzesné Végváry Ágnes, Kamaraerdő (MSZP)

Szintén egy újra megválasztott képviselő, aki sikerét abban látja, hogy bíznak benne a körzet lakói. „Meghallgatom az emberek problémáit és próbálok segíteni rajtuk. A választók érzik, hogy tenni akarok lakókörnyezetük jobb körülményeiért.” A céljait firtató kérdésre így válaszolt: „Céljaim között szerepel a teljes körű csatornahálózat és a szilárd útburkolatú utcák megvalósítása. Feltétlen szükségesnek tartom a helyi óvoda megépítését is.”

Dr. Zacher Géza, 9. vk. (Fidesz-támogatással)

A baleseti sebészként dolgozó és mentőző képviselő ezeket szeretné elérni képviselőként: „Szeretném, ha saját körzetemben, a lakótelepen megoldódnának a fűtés körüli gondok, valamint a lakások szigetelése, ami szintén összefüggésbe hozható a fűtés-korszerűsítéssel. Ezenkívül bízom benne, hogy városunkban életre hívható a 24 órás orvosi ügyelet, hiszen a gyermeki családorvosok is privatizálódnak, így a rendelések között keletkezhetnek lyukak, amikor orvos nélkül maradna a rendelő, így feltétlen meg kell majd oldani az ellátás folytonosságát. A harmadik kívánságom pedig a szociális háló kiépítése, illetve továbbfejlesztése lenne, amihez természetesen rengeteg pénz szükséges, és amennyiben a költségvetésből nem tudunk elegendő pénzt erre a célra elkülöníteni, úgy telekeladásból előteremthetnénk a szükséges pénzt.” A városvezetésről alkotott véleménye: „jó lenne, ha a korábban tapasztalt személyeskedéseket elkerülhetnénk. Meg kell tanulnunk kulturáltan vitatkozni. A testületnek van egy erős magja, amely el tud vonatkoztatni a pártérdekektől.”

Akinek inge, vegye magára

K. A. monogrammal ellátott írásában (Karaba Anna?) a polgármester, Wittinghoff Tamás és a körzet képviselője, Keszy úr figyelmét hívja fel arra, hogy a Kőhegyi részt elhanyagolják, többek között az útépítést is, pedig a hegyről leszaladó esővíz sok gondot okoz. „Miért épülhetnek úgy házak, hogy a hegy vonulatát eltakarják, evvel egy nem túl esztétikus látványt nyújtva? Gyönyörködhetnek-e utódaink a hegy szépségében majd tíz év múlva?”– teszi fel a kérdést, miután aggasztónak nevezte azt is, hogy gomba módra szaporodnak az új házak a hegyen, annak ellenére, az önerős gázvezetés, csatornázás során több helyütt beszakadtak az utak és így kiderült, hogy száznál is több pince van földbe temetve.

Biztató hírek telefonügyben

„Jelenleg Budaörsön kb. 3500 telefon működik. Egy 1990. november 8- án küldött levélben a Matáv Rt. – a Postától különvált önálló gazdálkodó – telket kért az önkormányzattól telefonközpont elhelyezésére, 92-es megvalósítást ígérve. 1991 őszén a Matáv újból felajánlotta a fejlesztés lehetőségét, 93-as befejezéssel. Az önkormányzat egyik alkalommal sem ezt a megoldást választotta. A Budatáv Kft. nevével fémjelzett kezdeményezés meghiúsult” – tájékoztatott a telefonhelyzetről Tari Miklós önkormányzati képviselő. „Végül is tavaly a Matáv nyerte meg a terület fejlesztésére jogot adó pályázatot, koncessziót. Azóta felépült a négy kihelyezett központ épülete: Kamaraerdőben, a Patkó utcában, a Farkasréti úton és a Matáv-telepen. Februárban megkezdődött a központok technológiai szerelése. Hátra van még a helyi hálózat kiépítése, 8 ezer induló kapacitással, amely szükség szerint 16 ezerre bővíthető. A beruházás befejező stádiumában ügyfélszolgálati iroda nyílik majd a Matáv Ady Endre úti telepén. A tervek szerint 1995 második felében megkezdődik az átállás, ezt követően nemcsak az új telefontulajdonosok, de a régiek is 23- as körzetszámmal a biatorbágyi primergóc körzetéhez tartoznak majd.”

Harmadik Budaörsi Jókai napok

A harmadik budaörsi Jókai Napok az idén egy hónapon keresztül kínál programokat. A rendezvénysorozat alaptémája Jókai, a politikus volt. A programok között szerepelt egy emlékkiállítás megnyitása, a Jókai Gyermekszínház fellépése, farsangi bál, tarokk- és sakkverseny. A Jókai napok keretében rendezték meg az Ifjúsági német nemzetiségi napokat is és a március 15-i ünnepséget Szalkai Dávid trombitaszólójával.

Nyílt levél Wittinghoff Tamás polgármester úrhoz

A Budaörs keleti széléhez közelebb élő Simándi gyerekek levelükben játszóteret, parkot kértek a városvezetőtől, ahol a gyerekek játszhatnak, illetve a város összes lakója kellemesen tölthetné szabad idejét, pihenhetne. „Az az álmunk, hogy legyenek városunkban olyan parkok és játszóterek, ahol a kismamák virágok között, árnyas padokon beszélgethetnének, amíg a kicsik a szép tiszta, selymes homokban játszanak, ahol a kisgyerekek érdekes, színes mászókákon ügyeskedhetnének, hintázhatnának, ahol mi, iskolások biztonságban kerékpározhatnánk vagy focizhatnánk olyan pályán, hogy még édesapánknak is kedve legyen beállni egy meccsre, ahol pingpongozhatnánk vagy a nagypapáktól sakkozni tanulhatnánk, ahová a nagymamáknak is kedvük volna kiülni egy kicsit a fárasztó befőzés után” – áll a levélben. „Úgy gondoljuk, városszerte szükség volna ilyen parkokra. De feltétlenül kellene a lakótelepen egy, és egy a város másik felében.” Kívánságuk megvalósításához pedig megoldást is javasoltak: „Tudjuk, hogy a városnak kevés a pénze, de ha az önkormányzat bármilyen szerény összeggel nyitna számlát, vállalnánk, hogy adományokat gyűjtünk a város lakóitól és intézményeitől, vállalataitól és vállalkozóitól.”

Válasz a nyílt levélre

A gyerekek a levéllel – még az előző évi, 1994-es önkormányzati választások előtt – bölcsődéket, óvodákat, iskolákat kerestek fel, elmentek az orvosi rendelőbe és a nyugdíjasklubba is, hogy aláírásokat gyűjtsenek az ügy támogatására és így több száz aláírás gyűlt össze. Ezután felkeresték a polgármester urat, aki fogadta őket, és személyesen adták át a levelet, az aláírásokkal együtt. „A polgármester figyelemre méltónak találta a gyerekek ötletét, de nem akart reklámnak tűnő kampányfogással élni.” Megállapodtak, hogy a választásokat követően – függetlenül annak kimenetelétől – foglalkoznak majd vele. Erre 1995 februárjában került aztán sor. A városvezetés úgy döntött, hogy az önkormányzat hozzájárulásával, számlájára elkülönítve csekken befizethető a támogatásra szánt összeg.

Megszűnik a 40E és a 140-es járat

1995. március elsejétől megszűnt a gyorsjárat. A BKV azt ígérte, sűrűbben jár majd a piros 40-es. A közlekedési vállalat szerint nem volt kellőképpen kihasználva az expressz járat, a piros 40-es buszok viszont mindig túlzsúfolt. Ezen kívül megszűnik a 140-es járat is. Sárga Volán-busszal lehet majd átjutni Budaörsről Budakeszire vagy „körbe”, a Moszkva tér felé, tíz-tizenöt perc helyett hatvan perc alatt. A döntés háttere? Nos, igen, mind Budaörs, mind Budakeszi Budapest határán túl van, a BKV pedig elsősorban a főváros tömegközlekedéséért felel.

Óriáskígyófarm a Fenyves aljában

Szupp Gézával, aki több mint egy évtizede kezdett a hüllőket gyűjteni, Lóránth Ida készített érdekes interjút. „Előbb csak egy terráriumom volt a nappaliban, majd később, ahogy szaporodott az állomány, leköltöztettem őket az alagsorba. Úgy két évvel ezelőtt valaki a környékről feljelentett, hogy óriáskígyót talált a kertjében, amit természetesen azonnal agyon is ütött. Ez a kígyó pedig csak tőlem szökhetett meg, állította. A vizsgálatkor kiderült, hogy az agyoncsapott állat nem kígyó volt, hanem egy fokozottan védett és az országban csak Budaörs környékén néhány példányban található haragos sikló, ami ugyan megnő három méteresre, de a vastagsága az emberderéknyi óriáskígyóval ellentétben két-három ujjnyinál nem nagyobb” – mesélte. Az egész állatállományt és a biztonságot az állatvédők évente többször is ellenőrzik. Több mint húszfajta kígyója van, de egyiknek sem mérges a marása. Végzettsége szerint kertészmérnök, saját trópusi dísznövény-kertészete van, ami fedezi a hobbi kiadásait. Trópusi kagylókat és csigaházakat is gyűjt, ötezer darabos gyűjteménye Közép-Európa egyik legnagyobbja. „Rendszeresen járom az országot, művelődési házakban óvodásoknak, iskolásoknak szemléltető előadásokat szoktam tartani.”

Kutyaiskola

A 40-es busz végállomása mellett működött – 1995-ben már nyolc éve – a Budaörsi Kutyakiképző Iskola egyesület, aminek vezetője Ferenczy Tamás. A kutyaiskolát Budaörsön kevesen ismerték, annak ellenére, hogy országosan ismert és elismert volt. Kezdetben a nemzetközi kutyakiállításokon keltették jó hírét Budaörsnek, nagyszámú nézősereget toborozva munkakutya-bemutatóikkal, az utóbbi időkben pedig főként a különböző kutyás sportversenyeken elért eredményeikkel szereznek dicsőséget városunknak. Az alap engedelmességre tanítástól kezdve a házőrző képzésen át a kutyával együtt végzett sportolásig mindenre lehetőség nyílt az egyesület keretei között. Versenyzőik eredményei is figyelemreméltók: 1993-ban az Agility Európa Bajnokságon részt vevő hattagú válogatottból négyen a Budaörsi Kiképző Iskola tagjai voltak. Az első OB-n többször is dobogóra álltak. Az egyesület tagjai önerőből és saját kezűleg alakították, építették ki kutyakiképzésre alkalmassá a területet, de sajnos sok munkájuk kárba veszett, amikor a szomszédos sportpályát, valamint a szennyvízvezetéket és az átemelő telepet kiépítették nehézmunkagépekkel.

Kóczián Jenő: súlylökő

„Talán nem is gondolnánk, hogy közvetlen környezetünkben, városunkban milyen nagynevű, európai és világversenyeket megjárt sportolók élnek. Pedig nemcsak nekik van szükségük az ismertségre, az elismerésre, hanem nekünk is kellenek ők, hogy felnézhessünk rájuk, hogy példát vehessünk róluk, hogy büszkélkedhessünk velük vagy éppen irigykedhessünk rájuk.” – kezdi a 28 éves Kóczián Jenővel készített interjú bevezetőjében Galántai Mária. Addigi sportpályafutása során súlylökésben sorra nyerte a korosztályos magyar bajnokságokat, 1986-ban pedig a Junior világbajnokságon IV. lett. Az általános iskolában figyeltek fel dobótehetségére, kezdetben diszkoszvetésben és négypróbában versenyzett. Akkori legjobb dobása 19,67 méter volt, célja a 20 méteres dobás elérése világversenyen. Sérülésveszélyes sportág a súlylökés, de minden nap edz 2-3 órát. Mielőtt szponzorai lettek volna, egy lópatkoló kovács mellett volt lábfogó, ahol elszenvedett néhány lórúgást.

Síelni tanultak a röplabdások

A II. számú Általános Iskolában a testnevelés órák keretében oktatja a röplabdát a gyerekeknek Bognár Ellákné Mária tanárnő. Az iskola röplabda csapata eddig bármely versenyen indult el, dobogós helyezést ért el. Az iskola szervezésében 1995 februárjában, a Tátrában lezajlott hatnapos sítáboron sok röplabdás tanuló is részt vett, s hazaérkezésük másnapján a röplabdások mini megyei döntőjét megnyerték, a fiú- és a lánycsapat egyaránt.

Rendőrségi hírek – Verekedés a diszkóban

1995. január 23-án éjjel 1 óra ötvenkor riasztották a kapitányság ügyeletesét. A járőrkocsit a Sza-Ba-Do diszkóhoz, tömegverekedés feloszlatásához hívták ki, de mire kiértek, a 15-20 verekedő közül már csak 6 maradt, három vendég és három biztonsági őr, ők is távolabb a diszkótól, 150-200 méterre. Felmerül a kérdés, hogy a szórakozóhely biztonsági emberei hogyan teljesíthettek szolgálatot a diszkón kívül is. Az intézkedő rendőrök a 6 embert bevitték a rendőrkapitányságra és véralkohol-vizsgálatot végeztek rajtuk. A laboratóriumi eredmények szerint a biztonsági emberek véralkohol szintje jóval meghaladta a vendégekét. Az ügyben eljárást indítottak garázdaság bűntettének alapos gyanúja miatt.

 

Ezekről írtunk húsz éve, 2005 márciusában:

Költségvetés 2005.

13 milliárd 295 millió 883 ezer forint Budaörs Város Önkormányzatának 2005. évi költségvetésének a főösszege. Ebből a tervezett fejlesztési célú hitel mintegy 2 milliárd 800 millió forint, ami a testületi ülésen vitát is generált.

A költségvetésről a pénzügyi iroda vezetőjével, Almási Ibolyával beszélgetett Eller Erzsébet, amelyből kiderült például az, hogy mi a bázis alapú tervezés: az államháztartásban a költségvetés készítésének a leggyakrabban alkalmazott tervezési módja, amikor az előző évi tényleges költésekből indulnak ki az újévre egy-egy intézménynek szánt keret meghatározásakor. Továbbá mindenkit megnyugtatott a betervezett hitellel kapcsolatban, egyfelől abból a szempontból, hogy ez csupán az engedélyezett keret, a tényleges összeg ennél kevesebb is lehet, másfelől az önkormányzat saját forrásaiból képes lesz törleszteni.

A költségvetést 17 igen szavazattal és egy tartózkodással fogadták el.

Brüsszelbe nem érnek el a hazai aktuálpolitika hullámai – interjú Gál Kingával

Interjú készült az 2004 júliusa óta Európai Parlament képviselőként dolgozó Gál Kingával, aki beszámolt a munkáján kívül a családjáról is. Férje és négy gyermeke (1 és 5 évesek, illetve egy 8 éves ikerpár) szeptemberben költöztek ki, az iskolások az unió intézményeiben dolgozó magyarok gyerekeinek indított magyar nyelvű tanulócsoportba kerültek, de intenzíven tanulták az angolt is.

Gál Kinga, mint kisebbségi ügyekkel foglakozó jogász két uniós bizottságban dolgozik, az Állampolgári jogok, bel- és igazságügyi, valamint a Külügyi és emberjogi bizottságban. Utóbbi aktuális kérdése Románia uniós csatlakozása, melyben a támogató magyar álláspont kialakításában a képviselőasszony aktív szerepet vállalt. Gál Kinga sikernek tartja, hogy hamar figyelmet kaptak az anyaországon kívül élő nemzetiségek problémái és az uniós parlament határozatot is hozott a vajdasági atrocitások megfékezése érdekében. Hangoztatta, elsősorban szakmai oldalról, szakmai érvek mentén fogalmazza meg álláspontját, bár tény, hogy politikusnak számít, mint egy politikai csoport (Fidesz) tagja. Elmondta azonban véleményét is a politikáról: szerinte a demokrácia lényege, hogy a társadalmi véleménykülönbségeket a pártok kifejezésre juttathassák, például az olyan intézményekben, mint az Európai Parlament. Ez a jogállamiság kontrollja. Ami azonban nem zárja ki az egyeztetéseket, a megállapodásokat a különböző nézetek képviselői között. Sőt! Teljességgel megengedhetetlen azonban, ha a politikai nézetkülönbségek átszövődnek a társadalom egészére, ha helyi közösségeket, barátságokat, családokat mérgeznek meg.

A beszélgetés a képviselőasszonnyal 2005 februárjában készült, amikor hazajött egy hétre és többek között a Budaörsi Városi Klubban is tartott fórumot, ahol megkérdezték tőle, ha lejár képviselői mandátuma, hazajön-e? Erre így válaszolt: „Élvezem, amit csinálok, és ami rajtam múlik, azt megteszem annak érdekében, hogy a következő ciklusban is folytathassam. A területemen ugyanis rengeteg még az unióban a jogalkotási, szabályozási feladat, és ha részt vehetek a megoldásukban, az mindenképpen felemelő érzés.”

A BME rektora a CHIC-ben

2005. február 9-én a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektora a közép-magyarországi Innovációs Központba (CHIC) látogatott. Dr. Molnár Károly rektor a Budaörsi Ipari és Technológiai Park (BITEP) és a CHIC menedzsmentje meghívásának eleget téve munkamegbeszélésen vett részt, ahol tájékoztatta a résztvevőket az egyetemen zajló változásokról, melyek célja, hogy a BME kutatóegyetemi hagyományaira és kapacitásaira épülő innovatív egyetem, ne pedig kutató egyetem legyen. Mint elmondta, sokat várnak az új felsőoktatási törvény kínálta lehetőségektől. E szerint az egyetemek vállalkozást alapíthatnak, hitelt vehetnek fel, azaz piaci feltételek szerint tevékenykedhetnek. Somogyi Miklós, a központ KKV üzletágának vezetője az innovációs központ továbbfejlesztésének hosszútávú elképzelései közül felhívta dr. Molnár Károly figyelmét egy kreatív stúdió létrehozására, ahol a fiatal feltalálók készíthetnék el – szakmai segítség és felügyelet mellett – találmányaik prototípusát.

Szelektív szigetek és kutyakukák

Az év elején kutyapiszok-gyűjtésre alkalmas kukák jelentek meg Budaörs több pontján. „Pillanatnyilag 16 ilyen kutyapiszok-gyűjtő van a városban, de ha beválik, akkor többet is kihelyezünk az év közepén” – nyilatkozta Tamás Ervin, a BTG Kft. szelektív hulladékgyűjtési csoportvezetője. A kutyakukákat hetente háromszor ürítik, elkerülendő a fertőzéseket és a rossz szagot. A háztartási hulladék szelektív gyűjtése terén Budaörs rengeteget fejlődött az elmúlt években, a szelektív gyűjtőszigetek számának növelése már lakossági igény.

Tizenhét család lakásgondja megoldódott

Tizenöten a Puskás Tivadar utcában átadott 217 millió forintos beruházással épült, négyszintes új házba költözhettek, egy család Kamaraerdőben, egy másik pedig a Templom téren kapott önkormányzati bérlakást. A Terraparkban felépített ház átadására 2005. február 17-én került sor, amelyre eljött Göncz Kinga Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi miniszter is. Mind a tizenhét, az önkormányzat népjóléti bizottságának döntése nyomán lakáshoz jutott család – összesen 41 kisgyerek – eladdig nehéz szociális körülmények között élt és az önkormányzat segítsége nélkül esélyük sem lett volna azon változtatni. Ahogy sajnos aligha van rá esélye annak a többi 67 családnak, akik bár mindenben megfeleltek a pályázatban kiírt követelményeknek, most mégsem jutottak új otthonhoz. Riedl Zoltán, a bizottság elnöke és a bizottság tagjai biztosak abban, hogy ezt a 17 lakást azok kapták, akik szociálisan a legjobban rá vannak szorulva. Wittinghoff Tamás hangsúlyozta az átadáson, hogy a város szeretne további szociális bérlakásokat építeni, illetve azt tervezik, hogy nem csak szociális lakásokat, hanem a piaci árnál olcsóbban bérelhető, de normál bérlakásokat is létrehoznak.

Barátok közt mobilon – Pannonosok már mobilon is nézhetik az RTL Klub műsorát!

A Pannon GSM és az RTL Klub interaktív tartalomszolgáltató partnere, az IKO New Media együttműködése nyomán 2005. február 14-től azok a Pannon GSM előfizetők, akiknek WAP – hozzáférése és erre alkalmas készüléke van, mobilja segítségével nézheti a kereskedelmi csatorna legnépszerűbb műsorait a Pannon GSM hálózatán. „Forradalmi szórakoztató eszközzé válik a mobilunk: mostantól helyhez kötöttség nélkül fogjuk élvezni a televíziós műsorokat is” – mondta Ove Fredheim, a Pannon GSM vezérigazgatója.

Nagyadózók köszöntése

Budaörs fejlesztésének anyagi hátterét jórészt a helyi iparűzési adó biztosítja. Ezt köszönte meg Wittinghoff Tamás polgármester, a képviselőtestület tagjai és a hivatal néhány munkatársa a legtöbb adót befizető cégeknek 2005. február 24-én, a már hagyományos év eleji kötetlen baráti találkozás keretében. A városvezetés a rendszerváltás óta igen tudatos adópolitikát folytat, melynek lényege, hogy az iparűzési adót a fővárosénál alacsonyabb szinten tartja, így téve vonzóvá az ide települő cégek számára. Viszont 2003-tól a 30 millió forint nettó árbevétel alatti kisvállalkozásoknak egyáltalán nem kell iparűzési adót fizetni.

Döntés a frankhegyi víztározó építéséhez szükséges telek megvásárlásáról

A képviselőtestület úgy döntött a februári ülésen, hogy a város megvásárolja 9 millió forintért a Frankhegyi víztározó építéséhez szükséges telket. A Frankhegy több mint tíz éve húzódó közművesítésnek a megoldását az nehezíti, hogy mintegy ötven telektulajdonos – az érintetteknek körülbelül a harmada – nem hajlandó térítés nélkül leadni a saját területéből a fejlesztéshez szükséges részeket.

Bábjátékosok a templomban

A Magyar Bábjátékos Egyesület Budaörsre, a Római Katolikus Templomba és a Mindszenty iskolába szervezte 2005. február 19-én a 12. Templomi Bábjátékos Találkozóját. A bábosok templomi találkozóján minden évben megemlékeznek védőszentjükről, Oszlopos Simeonról, annak vívódásairól, önfeláldozásáról, mely a XXI. század emberének is példaértékű lehet. A változatos előadói korosztálynak köszönhetően minden látogató élvezhette és mindenekelőtt megérthette a darabok mondanivalóját.

Téli atlétika

Az atlétikában télen sem áll meg az élet, a BDSE atlétái is járnak téli, természetesen fedett pályás versenyekre. Januárban a Fedett Pályás Pest megyei Bajnokságon kilenc érmet szereztek a budaörsiek, ebből négy arany: junior korosztályban Zorigt Batjin 800 méteren, Zsíros Mihály pedig 1500 méteren. Az ifik közül Répa Tibor 800 méteren és Kertes Ferenc 400 méteren.

Közbiztonság 2004 – javuló tendencia

A 2004-es évet értékelték február 22-én az állománygyűlésen a budaörsi rendőrkapitányságon. Az elmúlt év bűnügyi és bűnmegelőzési statisztikáit Galuska László, Budaörs rendőrkapitánya ismertette. A budaörsi kapitányság illetékességi területe három várost és tizennyolc községet foglal magába. A területen több mint 124 ezer ember él, akikre 216 rendőr hivatott vigyázni. Ez azt jelenti, hogy jelenleg ötszázhetvenhat polgárra jut egy rendőr, ami a korábbi évekhez képest jelentős javulás (akkor több mint hatszáz polgár jutott egy rendőrre), de ez a szám még mindig rosszabb az országos átlagnál.

2004-ben kevesebb bűncselekmény történt, mint az előző években. Ezek jelentős része vagyon elleni bűncselekmény. A területen tizenkilenc bevásárlóközpont található, ami komoly többletterhet ró a rendőrségre. Ennek ellenére 2003-hoz képest a felére csökkent a bevásárlóközpontok területén elkövetett bűncselekmények száma. Ennek oka a fokozott rendőri jelenlét: 2004. március tizenegyedike óta (a terrorellenes megelőző intézkedések eredményeképpen) több rendőr teljesít szolgálatot a forgalmas bevásárlóközpontok területén.

A budaörsi rendőrkapitányságon és a hozzá tartozó három rendőrőrsön általában fiatal rendőrök teljesítenek szolgálatot: egyharmaduk tizennyolc és huszonöt év közötti. A rendőrkapitány hangsúlyozta, hogy fontosnak tartja az empatikus rendőrség megteremtését, tehát egy olyan rendőrségét, mely az ügyekben gyorsan, körültekintően jár el, a sértettekkel és tanúkkal barátságos és megértő. Talán már ennek köszönhető, hogy csökkent a rendőrök elleni fegyelmi eljárások száma, melyek többségét lelketlen munkavégzés miatt indították.

A rendőrfőkapitány szerint a közlekedésben a fő gond az agresszivitás – a veszélyes sofőröket mindenképpen ki kell szűrni, így megelőzhetők a balesetek.

 

Erről írtunk 2015. márciusában:

Mire költ a város az adónkból?

Több a kiadás, kevesebb a várható bevétel, mint tavaly

A fő mérlegszám Budaörsön 2014-ben 14 milliárd forint, aminek bevételi oldalon a fele, 7 milliárd forint az iparűzési adóból származik. A tervezett kiadásokkal kapcsolatban a szociális támogatásokra – az állami szerepvállalás visszaszorulása miatt – többet kell fordítani, mint 2004-ben, de egyetlen korábbi támogatás sem szűnik meg. S mert tavaly új intézményeket is átadtunk, az idén már a működési költségek között jelentkezik ezek üzemeltetése. Összességben tehát egyfelől kevesebb a várható bevétel, másfelől viszont több a kötelező kiadás, így az egyes intézmények szintjén mintegy 15 százalékos csökkentésre van szükség. Átlagosan.

Néhány, szinte véletlenszerűen kiemelt támogatott, konkrét szervezet és a hozzárendelt összegek: sport: BSC szakosztályok támogatása 90 millió; BDSE (diáksport) támogatása 73 millió, Liver 27 millió. Aramis 18. Kézilabda 40 millió. A két nagy kulturális rendezvényre: Budaörs Fesztivál 10,5 millió. Budaörsi Advent 5 millió. Kap támogatást a Pro Musica és a Sapszon kórus is, 4,3-4,3 milliót. De ide tartoznak a civileken keresztül nyújtott szociális jellegű támogatások is: külön gondoskodást igénylő gyermekek támogatása 5, 5 millió. Gyermekek átmeneti ellátása (Fészek Egyesület) 1,1 millió. Idősek otthona (Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség) működési támogatása 35 millió. Pszichiátriai és szenvedélybetegek ellátása (ellátási szerződés egyedi elbírálás alapján) 1, 8 millió. Családok átmeneti ellátása (Sorsunk és Jövőnk Alapítvány) 6,4 millió. Hajléktalanok ellátása (Magyar Máltai Szeretetszolgálat) 5 millió. Szociális szolgáltatás (Magyar Máltai Szeretetszolgálat) 55 millió. Családi napközikre 27,8 millió. Látássérülteknek (BULÁKE) 5,4 millió. Az egyéb civilszervezeteknek egy 25 milliós keretre írt ki pályázatot az önkormányzat, egyenként 900 ezer forint támogatás kérhető.

Beruházásokra, mint írtuk, egyre kevesebb jut, de néhány fontosabb: Kincskereső Óvoda építése 8,6 millió, Városi Uszoda – Sportcsarnok 13,4 és 50 millió, lakótelepi közösségi ház átépítésének tervezése, engedélyes tervig 3,2, Herman Ottó Általános Iskola tanterem bővítés (emeletráépítés) 53 millió, erős és gyengeáramú rendszerek fejlesztése 61 millió. Bleyer Jakab Általános Iskola tornaterem építés 32 millió. Tűzoltólaktanya bővítése I. ütem 40 millió. Árpád utcai iskola építése 300 millió, nyugdíjas klub építése 80 millió.

Miért zárt be a két posta?

Bezárt két kisposta 2015. március 16-án, végleg. A lakótelepi és a kamaraerdei. Az itt élők nem értik sem a döntés okát, sem azt, hogy nem mondhatták el a véleményüket. Ezért kértünk tájékoztatást Apáti-Tóth Katától, a Magyar Posta Zrt. szóvivőjétől. „A Budaörsön működő posták forgalma az elmúlt időszakban jelentősen csökkent, ami sajnos ellehetetleníti a racionális működést. A Magyar Posta Zrt. felé tulajdonosi elvárás az ésszerű, felelős gazdálkodás, így az ügyféligények visszaesése miatt szükségessé vált a kapacitások igénybevételhez igazítása, az erőforrások koncentrálása, az ügyfélforgalom frekventáltabb postahelyekre történő irányítása. A racionalizálásban érintett valamennyi munkavállaló részére továbbfoglalkoztatási lehetőséget ajánlott fel a Magyar Posta Zrt.”

A parkolási rendelet

Nem kell parkolási díjat fizetni továbbra sem Budaörsön, de 2015. május elsejétől a Szabadság úton a Templom tértől, pontosabban a Clementis utca körforgalomtól a Petőfi Sándor utcáig délelőtt, azaz 8-12-ig két óránál tovább senki nem állhat. Ezt a közterület felügyelők fogják ellenőrizni, és akinek a kocsijában nem találnak a szélvédőn tárcsás órát, illetve az azon beállított időtől több mint két óra telt el, azt szabálysértés miatt megbírságolják. A parkolási rendelet célja az, hogy Budaörsöt ne használják parkolónak azok, akik nálunk szállnak át a 40-es járatcsaládra.

Idősek gondozása

A 2015. március 1-től életbe lépett új szociális törvény következtében főként az idősebb, magatehetetlen emberek kerültek hátrányba, de Budaörsön ők sem maradnak ellátás nélkül. Az új helyzetben fennálló szociális ellátásokról Kövesdi Gabriella az önkormányzat szociális osztályának vezetője beszélt. „Az ápolási díj nem szűnt meg, és Budaörsön a feltételrendszere sem változott” – mondta. Az ápolási díj eredetileg azoknak a családtagoknak jár, akik a törvény szerinti súlyos fogyatékossággal (látás-, mozgás- vagy hallássérült stb.) élőt, vagy tartósan beteg 18 év alatti gyereket ápolnak, ezen kívül eddig, tehát 2015. március 1-jéig az önkormányzatok a 18 év feletti tartós beteget ápolónak is megállapíthattak méltányosságból ápolási díjat, mostantól azonban már nem. Bár a legtöbb településnek eddig sem volt erre kerete. Az új törvény pedig ezt a méltányossági ápolási díjat besorolta az úgynevezett települési támogatás kategóriába több más, az állam által megszüntetett szociális segéllyel együtt. A probléma tehát, hogy nagyon sok önkormányzat nem tudja kigazdálkodni a rá bízott támogatásokat, aminek következtében főként az idősebb, magatehetetlen emberek maradnak ápoló nélkül, hiszen 70-80 százalékban az idős szüleiket gondozók vették igénybe. Budaörsön azonban az ilyen méltányossági ápolási díj is megmarad, csak ezen túl másként hívják: települési támogatásnak.

A másik fontos változás a méltányosságból kiállított közgyógyellátási igazolvány megszűnése, ami eddig az idős és beteg embereknek járt. Az alanyi (első- másodfokú rokkantak) vagy normatív (más állami szociális ellátás meglétéhez kötött) alapon járó közgyógy-igazolványt továbbra is lehet igényelni, de ez keveseket érint. Aki nem súlyosan fogyatékos „csak” idős és beteg, jellemzően az idős betegek, számukra 2015. március 1-jétől már csak arra van mód, hogy az önkormányzat – szintén települési támogatás címszó alatt – a gyógyszerüket kifizesse. (Pedig a méltányossági közgyógyellátási igazolvány csak részben szolgált a gyógyszerek ingyenes kiváltására, jelentős részben gyógyászati segédeszközök vásárlásához vették még igénybe (hallókészülékhez vagy abba elemhez, fogpótláshoz, járókerethez stb.).

A házi beteggondozást Budaörsön a Máltai Szeretetszolgálat végzi az önkormányzat megbízásából. Az új jogszabály egyrészt szigorította azt a határt, hogy kik kaphatnak ilyen segítséget, és azt is, hogy milyen feladatokat végezhetnek el a gondozók. A jogszabály nem visszamenőleges, tehát akihez eddig kijártak a gondozók, emiatt nem szűnik meg az ellátásuk. „Budaörsön jelenleg (2015. február-március) 40, főként idős, beteg emberhez jár ki a négy főállású és egy négyórás munkatárs” – mondta lapunknak Molnárné Szűcs Zsuzsanna, a budaörsi kirendeltség vezetője. Fürdetés, bevásárlás, hivatalos ügyek elintézése, gyógyszerek kiváltása és a gyógyszerbevétel ellenőrzése a fő teendők. A házigondozáshoz tartozik a néhány éve kiépített elektronikus jelzőrendszer, ami egy kis készülék az idős, beteg ember csuklóján vagy a nyakában, amit ha rosszul van, csak meg kell nyomnia, és a készülék 24 órában riasztja a gondozókat. Budaörsön havonta átlagosan két alkalommal élnek vele, ami Szűcs Zsuzsanna szerint viszonylag kevés, de egyetlen elmaradt segítségnyújtás is sok lenne.

A budaörsi önkormányzat által épített és finanszírozott idősek otthona Kamaraerdőn található, amit a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség üzemeltet, mint az erre kiírt pályázat nyertese. Az új jogszabály szerint egyszeri 8 millió forintos hozzájárulást lehetne kérni a bekerülőktől, de Budaörs nem teszi.

Játszótér a Kőhegyen

Az Ostor utca végében építenek egy új játszóteret.

Kontra Dániel tájépítészmérnök, az Urban Concept Kft. ügyvezetője nyerte el Király-Salgó Borbálával 2013 végén a megbízást. A terület meredeksége miatt teraszosan, két szintre alakították ki a játszóteret. Felül a játszóvár (csúszda és mászóka) és a homokozó, alul pedig rugós játékok és egy bandahinta, azaz egy nagy, felfüggesztett gumis, hálós kerék alakú hinta – összesen hat játszóeszköz kerül elhelyezésre. A tervezésnél figyelemmel voltak a családi házas környezetre, az őshonos növényzetre és arra, hogy különböző korcsoportoknak (3-6 éveseknek és 6-12 éveseknek) alakítják ki a lehetőséget szabadban való mozgáshoz. A meglévő fák mellé két újat is telepítenek, illetve lombhullató és örökzöld cserjéket és talajtakarót. A játszótér akadálymentes lesz, bár az alsó és felső szint egymásból csak lépcsővel közelíthető meg, de körben fel lehet menni babakocsival vagy kerekesszékkel.

A játszótértől mintegy hetven méterre épül egy kilátó, ami szintén egy romos épület helyére és egy kicsit kiemelkedő sziklára kerül. Egy körülbelül 8 méteres lépcsősoron és egy hosszabb, narancssárga szalagkorlát mentén lehet feljutni a 184 méter magasba. Ennyivel lesz a város szintje felett, de csak 14 méterrel magasabban, mint az új játszótér.

Ötvenéves az Illyés gimi

Öregdiákok, a budaörsi gimnázium egykori és mai igazgatói, tanárai és mai diákjai emlékeztek meg 2015. március elején az iskola 50 évvel ezelőtti alapításáról és fejlődéséről. Az ünneplés formai részét Árendás Péter, aki tíz éve igazgató, vezette, mikrofonhoz szólítva az elődeit, akikkel tanárként együtt dolgozott. S hogy mit jelent az Illyés-érzés? Tóth Béla, aki 2004-ig, nyugdíjba vonulásáig volt igazgató az autonómiát emelte ki, mint legfontosabbat, továbbá a két évtizede létrehozott diáktanácsot és hogy minden mai eredményhez kellettek az innovatív tanárok, az innovatív diákok és az innovatív szülők.

 

Az igazi sváb kertek

A 30 éves Bujdosó Csaba kerttervező, mint tősgyökeres budaörsi elhatározta, hogy kialakít egy sváb mintakertet, olyat, amilyen Budaörs egykor volt, amikor még virágzott mezőgazdasága, rengeteg szőlőültetvénnyel és többek között a híres budaörsi őszibarackot termő fákkal. Először utánajárt, hogy pontosan milyen is volt egy ilyen kert, s ebben elsősorban Luntz Ottokárné Magdi néni és a 93 éves Marika néni volt a segítségére.

Ők mesélték, hogy a budaörsi asszonyok a szőlő közé tulipánokat ültettek, amit első piacos termékként adhattak el Budán. A ház előtti kertekben a tulipán mellett a pünkösdi rózsa és a rózsafa volt jellemző. A rozmaring sem hiányozhatott.

A kert képét azonban főként a gyümölcstermők határozták meg. Itt, Budaörsön, a ribizli, az egres, a málna, az alma, a körte és a birsalma is nagyon jellemző volt, s mivel télen a szekrények tetején tárolták az ősszel leszedett termést, jellegzetes, semmivel sem összetéveszthető illata volt a budaörsi házak szobáinak. Amit nem aszaltak, abból lekvár és befőtt készült a spájzba, a szárított gyümölcsökkel pedig tele volt a padlás.

Jellemzően hátul voltak az állatok, baromfik, tehenek, esetleg lovak. A libákat háromszor kísérték ki a legelőre, utána már egyedül jártak haza.

Budaörsön a veteménynek nem volt jó a föld, ezért az itt élők paprikával, gyökérzöldséggel nem foglalkoztak, ezeket Zsámbékról és a környékről hozták a budaörsi piacra.

Budaörs lakói mindig nagyon ügyeltek a tisztaságra. Minden évben háromszor meszelték ki a portáikat és az utcákat is rendben tartották. Már a dédmamáink is versenyeztek,

hogy kinek van a legszebb, legtisztább utcája, kertje. Később, a szüleink, nagyszüleink idején pedig, aki kiérdemelte, megkapta a „Tiszta utca, rendes ház”-táblácskát, amire büszkék voltak a tulajdonosaik.

Pörgések-forgások

A Tavaszi Ifjúsági Németi Nemzetiségi Napokat több mint egy évtizede rendezi meg Budaörs Német Nemzetiségi Önkormányzata, ezen idén több mint ezer gyerek vett részt. A munkát segítették a Bleyer Jakab Heimatmuseum munkatársai és a budaörsi német nemzetiségi iskolákba, óvodákba járó gyermekek tanárai, pedagógusai.

Német nemzetiségi táncház volt a Sportcsarnokban, helytörténeti vetélkedő a Heimatmuseumban, színházi előadás a budaörsi Ifjúsági klub színpadán, fúvós hangszerek bemutatója a művelődési központban. A Gála napján a Jókai Mór Művelődési Központban Boros György BNNÖ elnök és Michelberger Katalin BNNÖ képviselő köszöntője után az óvodások és általános iskolások mutatták be tudásukat: német dalokat énekeltek, táncoltak, a Mindszenty iskola tanulói az általuk készített filmet vetítették le, hozzá énekkel, mesével, ami óriási sikert aratott.

Aranyérem a Diákolimpián úszásban

A BSC versenyzője, Müller András (IV. korcsoport) 100 méteres mellúszásban, fantasztikus idővel 1:07,28-cal, az egész mezőnyt maga mögé utasítva ért célba a 2015. március 7-8-án Győrben megrendezett Diákolimpia döntőjében. Mindamellett, hogy ez a szakosztály első bajnoki címe, időeredményével a korosztályos válogatottba kerülés is karnyújtásnyi közelségbe került.

Polgárőri beszámoló

„A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Közhasznú Egyesület tagjai rendszeresen, jogszerűen, önálló és rendőrséggel közös feladatellátást végeznek Budaörsön” – áll az egyesület 2014. évi tevékenységét bemutató beszámoló végén.

A 2015. évi városi költségvetésben valamennyi, Budaörsön létező polgárőrség számára 6 millió forint támogatást különítettek el. A testületi ülésen azonban vita alakult ki arról, hogy a város több más pontján megalakulók (óvárosi, kamaraerdei stb.) jó-e, ha önállóan jönnek létre, vagy célszerűbb lenne egy, az egész város területét átfogó szervezet. Ezért a polgárőrség számára a támogatás ezért végül is céltartalékba került, hogy a felosztásról a több szervezettel közösen egyeztessenek.

A Budaörsi Polgárőr és Katasztrófavédelmi Egyesület már többször nehezményezte, hogy számukra ugyanannyi önkormányzati forrás jut, mint a később megalakult és kisebb létszámú egyesületnek. 2014-ben el sem fogadták a 6 millió forintos támogatást, mert méltánytalannak érezték, viszont az év eltelte után Dr. Bilisics Péter, az egyesület alapítója és vezetője összeírta, mennyit dolgoztak és az alapján a 6 millió forint duplája is kevés lenne.

2014-ben több mint 15 ezer órát töltöttek el különböző rendezvények helyszíneit biztosítva, beleértve a választási kampány helyszíneit is, az iskoláknál a gyerekek közlekedését segítve,

24 órás telefonos ügyeletet tartva. Ehhez még hozzá jött, hogy 2014. 01. 01 és 2014. 04. 06 között 24 órában személygépkocsit biztosítottak polgárőrrel a rendőrséggel ellátott közös szolgálatokhoz, amelynek átlagos napi futásteljesítmény 300 km/nap volt. Itt a kiadások jelentős részét a polgárőr autók fenntartása (üzemanyagköltség, casco, kötelező, gépjárműadó, szervizelés stb.) jelentették.

Több járőr és még több kamera – évértékelő értekezlet volt a Budaörsi Rendőrkapitányságon

A kapitányságon az elmúlt évet értékelték 2015. március 3-án. A lakosság számához képest szerencsére nagyon kevés erőszakos bűncselekmény történik városunkban, annak ellenére, hogy a statisztikák készítésekor a budaörsi áruházakat és az autópályákat is figyelembe veszik – tudtuk meg Galuska-Tomsits László r. ezredestől, a budaörsi kapitányság vezetőjétől és Orosz János r. alezredes Bűnügyi Osztályvezetőtől.

Az adatok tükrében: sem 2013-ban, sem 2014-ben nem volt emberölés Budaörsön, a rablások száma pedig a 7-ről 4-re csökkent. A garázdaság is csökkenő tendenciájú. A lakásbetörések és az ezen keresztül elkövetett lopások száma azonban emelkedett, míg 2013-ban 106 betörés történt, addig 2014-ben 30-cal többet, azaz 136-ot jegyeztek. A kutatások szerint a legfertőzöttebb területek helyszíne időszakokra bontható: ősztől tavaszig a hétvégi házak a veszélyeztetettek, az őrizetlenül hagyott épületek vonzóvá válnak a rablók számára. Emellett a Frank-hegy igényel fokozott figyelmet, hiszen az erdős-bokros területek kiváló rejtekhelyet biztosíthatnak az elkövetők számára.

2015-re előirányzott céljuk a bűnözők „kivonása” volt, erre jött létre még 2014-ben elindult úgynevezett 19 megyés program, vagyis hogy egyre több járőr van az utcán. Emellett tervezik, hogy egyre több új kamerát telepítenek, aminek a visszatartó ereje már igazolódott, így a rendőrök más, bekamerázatlan területekre koncentrálhatnak. Továbbá érvényben van a zéró tolerancia, azaz már egyszeri alkalom után is elveszik az ittasan vezetők jogosítványát és egyre több sofőrt tiltanak el a járművezetéstől gyorshajtás miatt is.

Rendőrségi akció volt a szórakozóhelyeken

A Budaörsi Rendőrkapitányság 2015. március 6-án fokozott ellenőrzést hajtott végre a 18. életévüket be nem töltött személyek alkoholfogyasztásának visszaszorítása érdekében a budaörsi szórakozóhelyeken. Az ellenőrzés közben érkezett az a bejelentés, miszerint egy fiatalkorú személyt a buszvégállomáson bántalmaznak. A bejelentő szemtanú a bántalmazókról személyleírást adott, amely alapján a rendőrök a tetteseket a Templom téren el is fogták.

(A Budaörsi Naplónak a szemtanú elmondta, hogy tudomása szerint a 14 év körüli fiatalember egy lány iskolatársát szerette volna megvédeni az őt zaklató 14-17 éves fiúktól, akik emiatt verték meg. A hangzavarra lett figyelmes és megdöbbenve látta, hogy fényes nappal egy földön fekvő fiút rugdosnak, miközben a mellette buszra váró emberek csak nézik. Erélyes fellépésével a bántalmazó fiúkat elzavarta és a bántalmazottat orvoshoz kísérte, ahonnan értesítette a szüleit. A szemtanút a többi járókelő passzivitása megdöbbentette.)

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here