Évzáró gondolatok Wittinghoff Tamástól

0
1600

A hétköznapokban egymásra torlódó teendők közepette ritkán jut ideje az embernek arra, hogy egy kicsit hosszabb időtávra visszatekintve vonjon mérleget. Az év vége jó alkalom erre, és hasznos is ezt megtenni.

Ha két szóval kellene jellemeznem a 2018-as évet, akkor azt mondanám, hogy nehéz, de sikeres időszakot zárunk a város életében december végén.

Sok mindennel gyarapodtunk, ha csak a legfontosabbakat említem, akkor is hosszú a lista. Idén készült el az Aramis Sportcsarnok, amely egyszerre profi sportaréna, rendezvénycsarnok és az Illyés gimnáziumba járó gyerekek új tornaterme. Felújítottuk a Csicsergő óvodát, megszépült a Lévai utcai rendelő, kondipark épült az Uszoda-Sportcsarnok mellé. Egy több éve tartó, másfél milliárd forintos beruházás eredményeként ettől az évtől már a korszerű csepeli tisztítótelepen át jut a Dunába Budaörs szennyvize. A projekt részeként nagyon sok utca is megújult. De az olyan kisebb fejlesztések is nagy segítséget jelentenek, mint például az Egészségügyi Központ új informatikai rendszere, amely a rövidülő sorokban máris érezteti jótékony hatását. 
Eközben már egy olyan nagy beruházást készítünk elő, amelynek köszönhetően remélhetőleg már jövőre megduplázódik a nyugdíjas otthon férőhelyeinek száma.

Idén mégis a kultúra, szórakoztatás terén léptünk a leglátványosabban előre. Korábban a budaörsiek kevesellték a városban elérhető kulturális lehetőségeket. Nos, ebben az évben időnként már a bőség zavarával küzdöttünk. Akadtak olyan hétvégék, amikor tényleg nehéz volt dönteni a jobbnál-jobb programok közül. A Primanima fesztivál immár évről-évre látogatócsúcsot dönt, miközben egyre többen kíváncsiak rá a határainkon túlról is. Ingyenes fesztiváljainkra sokan jönnek Budapestről. Egyre több kulturális színtér találja meg a helyét a kulturális palettánkon. Ezek közül is kiemelkedik a PostArt, amely minden korosztályt és sokféle ízlésvilágot szolgál ki.Színházunk pedig egyre nagyobb rangot vív ki előadásaival, országos szinten. De a sportról se feledkezzünk meg. A tömegsport mellett, nagyszerű eredményeket értek el városunk élsportolói is.

Budaörs továbbra is kiváló szolgáltatásokat nyújtó, és élhető város maradt. Mindezek miatt vonzó célpont továbbra is a városból kiköltözők számára. De szerencsére a cégek sem maradtak el. Idén tovább növekedett a nálunk megtelepedett vállalkozások száma. Köztük olyan világszínvonalat képviselő beruházások is megvalósultak, mint a három és félmilliárdból megvalósuló Mercedes-Benz szalon, amely tényleg a 21. század csúcstechnikáját hozta el hozzánk. Ennek köszönhetően nem csökkentek az adóbevételeink sem.

Normális körülmények között egészen furán hangzana, hogy a legtöbb nehézségünket idén is az állam okozta, amelynek pedig az lenne a feladata, hogy segítse az önkormányzatokat. Nálunk ez most sajnos nem így van.

A kapkodó és átgondolatlan intézkedések, mint például az oktatás és a szemétszállítás államosítása rendkívül sok problémát generáltak. Hogy csak egyet említsek, a kiválóan működő cégünket, a BTG-t kiszorították a hulladék gazdálkodási piacról. De a legérzékenyebben továbbra is az érint minket, hogy az úgynevezett „szolidaritási hozzájárulás” címén immár két és fél milliárd forintot vonnak el tőlünk,  évente. Ez akkora összeg, amelyet már a mi városunk is megérez, és alaposan beszűkíti a mozgásterünket. Ráadásul ezt a pénzt törvénytelenül veszik el, hiszen a jogszabályok egyértelműek: az önkormányzatok saját bevételéhez nem nyúlhat az állam. Ettől lennénk önkormányzat. A mai jogi helyzetben, bár elismerve az igazunkat a bíróságok kijátszanak minket. Az Alkotmánybírósághoz irányítanak, amely viszont nem hajlandó megtárgyalni az ügyünket, kihasználva azt, hogy nem köti őket határidő. Ezért az Európai Bíróságnál keressük az igazunkat. Bár ott is hosszú idő alatt döntenek, de egyszer kamatostul lesz kénytelen visszafizetni a magyar állam a törvénytelenül elvont milliárdokat Budaörsnek.

A városunkban élők vásárlóereje a legfrissebb felmérések alapján 147 százalékkal haladja meg a hazai átlagot, amellyel a vidéki települések közül a második helyen állunk.

Talán ez is hozzájárul ahhoz, hogy nem csak Budaörs önkormányzata, hanem az itt élők is öntudatosak, és nem szeretik, ha zsarolással akarják rávenni őket valamire. Egyfajta egészséges dacossággal és emelt fejjel utasítjuk vissza a méltánytalanságokat.

De Budaörs toleráns és szolidáris város is. Ahogyan néhány éve a településünkön átvonuló menekülteket fogadtuk nyitott szívvel, úgy most a hajléktalanság kriminalizálását utasítjuk el a cselekvő szeretet jegyében.

Békés Karácsonyt és Boldog Újévet mindenkinek!

Wittinghoff Tamás

Budaörs polgármestere

(Megjelent a Budaörsi Napló 2018. decemberi számában)

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here