Évadnyitó ülés volt tegnap: „A színházat csinálni kell, és nem beszélni róla”

0
770

Évadnyitó testületi ülést tartott a Budaörsi Latinovits Színház társulata szeptember 4-én, hétfőn 16 órakor a színházteremben. Az új évadról kiderült három premier, melyek a nagyszínpadon kerülnek majd bemutatásra, és egy gyermekelőadás bemutatója a Városi Ifjúsági Klubban. Vendégelőadások érkeznek Egerből és Veszprémből.

      Az elmúlt húsz évben nem szólt bele, mit játszanak a budaörsi színházban, de annak mindig nagyon örült, ha a darabválasztás során nem csak az egyszerű szórakoztatást vették figyelembe a direktorok – mondta beszédében a meghívott díszvendég, Wittinghoff Tamás polgármester -, hanem azt is, hogy elgondolkodtató, mélyebb tartalmúak is kerüljenek a repertoárba. Szomorú aktualitás, a 91 évesen napokban elhunyt Makk Károly Liliomfija kapcsán említette meg, hogy 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón két díjat is elnyert a Liliomfi budaörsi előadása, ami színházunkban két éve folyamatosan műsoron van. Mondandója végén a Magyar Nemzet újságíróját, Gazda Albertet idézte, aki lelkes szavakat írt ez év februárjában az aktuális Liliomfiról „… jó tudni, hogy jó kezekben is vannak fontos dolgok a mai Magyarországon.

Frigyesi András színházigazgató nem a saját beszédét mondta el, amivel készült, hanem a Színház- és Filmművészeti Egyetem egyik tanárának, Bosnyák Miklósnak az e-mailjét olvasta fel, aki szintén Makk Károly Liliomfiját emlegetve ragadta meg az alkalmat, hogy dicsérő szavakat írjon a Vecsi H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila által átírt, a Latinovits Színházban otthonra lelt előadásról, amely „maga a csoda.” A színészek „lubickolnak, élvezik. A közönség meg hálás, veszi a lapot, és dől a nevetéstől, pedig tudjuk, a teátristák éhen fognak halni. De mégis azok akarnak lenni, mert ez a legszebb mesterség.” Bosnyák Miklós levelében kifejti, mennyire szeretné, ha a Liliomfi továbbra is műsoron maradna. „Nem kérnénk cserébe sem limót, sem virágot, sem plakáton való megjelenést, csak öt mondatot az előadás előtt Makk Károlyról, megemlékezésként az alkotóról a színészek tolmácsolásában, hiszen ezt a csapatot tehetsége és lelkesedése méltóvá tette Makk tanár úrörökségének és szellemének életben tartására.”

Berzsenyi-Bellagh Ádám művészeti vezető felsorolta, melyek lesznek a most kezdődő évad premierjei a Budaörsi Latinovits Színházban, és milyen előadásokat tekinthet meg a közönség.

 

 

  1. szeptember 30-án a nagyszínpadon (a Jókai Mór Művelődési Házban) Görgey Gábor Komámasszony, hol a stukker? című darabját mutatják be, rendezője Frigyesi András. Ezt követően, november 18-án, szintén a nagyszínpadon Lev Nyikolajevics Tolsztojtól A sötétség hatalma kerül bemutatásra, melynek rendezője Alföldi Róbert.
  2. január 13-án lesz a bemutatója John Steinbeck Egerek és emberek című kisregénye színpadi verziójának Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében.

A Városi Ifjúsági Klubban ebben az évadban 2018. februárjában kerül bemutatásra Miklya Luzsányi Mónika és Miklya Zsolt meséjének színpadi adaptációja, a Cerka Tinka és a szürke Lord címmel, a Szamárfül Projekttel együttműködve.

  1. márciusában lesz a bemutatója A házasságszerzőnek, melynek írója Thornton Wilder (a Hello, Dolly című musicalt ebből írták), a rendezője Csizmadia Tibor, aki először rendez Budaörsön.

A vendégelőadások közül idén a nagyformátumú, legendás musical, A dzsungel könyve (Rudyard Kipling regénye alapján a szöveget Békés Pál, a dalszövegeket Geszti Péter írta, zenéjét Dés László szerezte) az évad első felében tizenhatszor kerül nálunk a színlapra. Az egri bábszínház produkciójában bábok és élőszínészek vegyesen szerepelnek. Az első előadás szeptember 15-én lesz. Rendezője Halasi Dániel.

A Városi Ifjúsági Klub Színházi Manó bérletének lesz része a Veszprémből érkező Mosó Masa mosodája című darab.

Mindemellett folytatódnak a szokásos műsorsorozatok az Adler kávéházban, a Szellemidézés öt, az Operabeavató négy alkalommal.

Most pénteken, szeptember 8-án lesz a bemutatója a Bethlen Téri Színházban a Godot-ra várva című előadásnak, amely az elmúlt évad utolsó premierje volt a Budaörsi Latinovits Színházban. A fővárosi teátrumban havonta két alkalommal adnak elő.

Sejtelmesen beszélt a művészeti vezető arról, hogy esetleg újra látható lesz Budaörsön is a Godot-ra várva. Frigyesi András igazgató meglepetést tervez tavaszra, és talán az Álarcosbál rendezője, Pelsőczy Réka is eljön ide újra dolgozni.

Az elmúlt évadokból a repertoár része marad a Liliomfi, az Álarcosbál és a Rómeó és Júlia, gyermekelőadások közül az Ebcsont és nyúlcipő, A két Lotti, a Pinokkió, a János Vitéz és a Legyetek jók, ha tudtok!

A megjelentek a készülőfélben lévő, Komámasszony, hol a stukker? című darabból láthattak részletet az évadnyitó végén, Szemán Béla (m. v.), Böröndi Bence, Chován Gábor, Bregyán Péter és Ilyés Róbert előadásában.

 

A társulatban egy személyi változás történt: Ódor Kristóf elszerződött máshova.

 

Fotók: Petőházi Emese