„Ételed legyen a gyógyítód!”- Tavaszváró kirándulás

0
319

A tavasz itt jár már a város sziklás kirándulóösvényein, a kertek alatt, és még a piacon is hamarabb megtaláljuk igazi hírnökeit, mintha csak a nagyáruházak polcain kapkodjuk össze a vacsorára valót.

Nagyon jó Máraival együtt szemlélni az évszakok változását…, de ha letesszük a könyvet és kimerészkedünk a Törökugrató környékére egy szép vasárnap délutáni sétára, saját szemünkkel is láthatjuk, visszavonhatatlanul itt a tavasz! A som kénsárga virágain már boldogan keresgélnek a méhek. Különös növény, ez az első cserje, ami kivirágzik, és szinte az utolsó, ami a gyümölcsét majd szeptemberre megérleli. Érdemes akkor újra felkeresni a környéket, némelyik helybéli bokor hatalmas, édes terméseket érlel! A mogyoró viszont nem bízza a megporzást a rovarokra, hosszan megnyúlt barkáiról a virágport messzire hordja a szél a még lombtalan fák között. De a lenge, kalandvágyó barkalegények mellett a bokor apró termős virágokat is rejteget a belsejében, akár a gondos lányos mamák, a szorosan bepólyált rügyekből kikandikáló pirosló bibeszálakat csak közelről lehet felfedezni.

Mandulafám, kicsi Phyllis, nincs még fecske e tájon, / Vagy hát oly nehezen vártad az ifjú Tavaszt?” (Janus Pannonius)

A mandula, ami itt elvadulva él, talán az elhagyott őszibarackosok számára használt alanyokból tört elő, és terjedt el magoncaival a valamikori kőbánya környékén. Ha virágot bont, és egy szélcsendes, langyos tavaszi napon megállunk alatta, illatával, szirmaival teljesen elvarázsol! Magasra, a fény felé emeli halvány rózsaszín bokrétáját, csalogatva a megporzó rovarokat. Esős, hideg tavaszon alig néhány napig tart a virágzás, ilyenkor a fák alatt nyíló ezernyi vadvirágon tengődnek a méhek, de ha kinyílik a mandulavirág néhány órára, máris visszaszállnak! A mandulafa ilyenkor talán nem is az ágak csúcsánál ér véget, hanem az illatfelhőben zümmögő rovarok röppályája jelzi a kitágult határokat?

Ez mind nagyon szép, de a szépséggel csak a lélek tud jóllakni, keressünk valami ehető növényt a környéken. A Budaörsön is honos, szépen elterjedt Csabaíre vérfű zsenge levélkéi már ilyenkor is szedhetők! Ez a kis növény gyógyító erejű, ezt a neve is igazolja, egykor Csaba királyfi sebesült katonái életét ezzel mentette meg a győztes csata után a legenda szerint. Virágaiban mintha apró buzogányokat látnánk, még a véres hajcsomókat is megtaláljuk rajtuk, a testvérháború emlékét őrizve… de ma már a magyarok sokkal szelídebb fegyverekkel osztoznak az örökségen, mi csak a vérfű friss, dióillatú levélkéit szedjük meg, és ezzel fűszerezzük majd a salátát.

A kertekben a fű között találunk már pitypangleveleket, a veteményesben tyúkhúrt, metélőhagymát, az árnyékban ánizsillatú turbolyát, arasznyi csalánt, sóskaleveleket, ibolyavirágot, és pár év alatt a medvehagyma is elszaporodik a budaörsi kertekben, ha mértékletesen szedjük a leveleit, és hagyjuk a fák alatt nyáron zavartalanul behúzódni. Az egész gyűjteményt alaposan megmossuk, apróra vágjuk, és rászórjuk a vajaskenyérre, belekeverjük a lilahagymás, zelleres krumplisalátába, vagy a tojáspástétomba.

A tavaszi saláták szinte mind kesernyések, sötétzöldek, de ez rendben is van, hiszen a böjt, a tisztítókúrák idejét éljük, éppen erre van szüksége a szervezetnek! Van viszont egy kivétel, a madársaláta, ami igazán nem keserű, íze a fejes salátára emlékeztet, de még annál is finomabb. Persze elég apró, a szedése, tisztítása időigényes, de itt él velünk együtt, ingyen van, magról kikel újra minden évben, és nem kell hozzá megvenni a műanyag hulladékot, megfizetni a szállítás környezetterhelését, mint az Olaszországból érkező, háromszorosára hajtatott, túltáplált, ízetlen rokona esetében.

A tavasz itt jár már a város sziklás kirándulóösvényein, a kertek alatt, és még a piacon is hamarabb megtaláljuk igazi hírnökeit, mintha csak a nagyáruházak polcain kapkodjuk össze a vacsorára valót!

„…Március külön évszak, semmi köze télhez, tavaszhoz. Külön világítása van. Még nincs növénye, csak a hóvirág, ez a minta érték nélkül. Ez még nem a szerelem hónapja, mint a május, s már nem a szövődmények hónapja, mint a február… Észreveszem, hogy néhány napja másképp ébredek. Ilyesmit gondolok, félálomban: mégis! Vagy: fel kell hívni! Vagy:hátha, megpróbálom! Egy hét előtt még komoran hittem benne, hogy legokosabb, ha átadom magam végzetemnek, nem hívom fel, nem próbálom meg, belenyugszom. Közben történt valami. Szemem dörzsölöm, dideregve nézek körül, boldogan ásítok, ezt gondolom: Isten neki, még egyszer… / Már ilyesmit gondolok: Talpra, magyar! Egyáltalán, márciusban mindig Petőfit olvasom, néha hangosan is. / Dideregve és kíváncsian ülünk a fényben, az égre nézünk. Nem várunk semmi különösen jót. De örülünk, hogy kezdik.” (Márai Sándor: A négy évszak)

Írta: Lechner Judit