Érdeklődés hiánya miatt elmarad? – jegyzet

0
1478

Ahogy frissítem a programajánlónkat – ami az újabbak közreadása mellett a már lejártak leszedésével is jár -, elszomorodom egy kicsit.

A napokban ugyanis az érdeklődés hiánya miatt (mindössze heten jöttünk össze kedd este a PostART-on) elmaradt egy remeknek ígérkező, máshol telt házas színházi előadás. Pedig egy több mint harminc ezres állandó lakosú kisvárosból elég lett volna, ha harminc-negyven ember ezt a programot választja aznap, és betöltjük az amúgy is kamarai méretre vett nézőteret. De csak heten voltunk, talán nyolcan. A szervező ugyan azt is felajánlotta a színészeknek, hogy bár bevétele a jegyeladásból ugye alig volt, de kifizeti a gázsijukat, csak játszanak. Amit azonban ők – gondolom szomorúan és udvariasan –  visszautasítottak, hiszen ahhoz, hogy a vígjáték üzenete átmenjen, hogy az előadás hangulata jó legyen, a nézők közreműködése is kellett volna.

Olvasóink már biztos nem emlékeznek rá, de húsz évvel ezelőtt, amikor a második Budaörs Fesztivál zajlott, egy cikkben azon keseregtem és persze kerestem az okokat, hogy a világhírű művészeket is felvonultató gálára, akik rendszerint tízezres sportcsarnokokat töltenek meg máshol, nálunk miért maradt félig üres az amúgy mindössze négy-ötszáz fő befogadására képes nagyterem a művelődési házban. Akkor arra jutottam, hogy mert sok V. I. P. jegyet osztottak szét és így a tényleges érdeklődőknek nem jutott. Pár éve, egy másik cikkben azt vetettem fel, hogy lehet, azért nem becsüljük meg a helyben felkínált kulturális programlehetőségeket, mert nagy részük ingyenes, így még az utolsó pillanatban is, következmények nélkül otthon maradhatunk. Majd azt láttam, hogy a támogatott és ingyenes előadások, szakkörök, foglalkozások mellett a pénzért kínáltak is küszködnek az érdeklődők bevonzásával, mert bizony egy tehetősebb városban is gond lehet mondjuk egy családi programra négy főnek 12-16 ezer forint belépődíjat kigazdálkodni, amihez még hozzájönnek az egyéb, járulékos költségek.

A kedd esti, végül elmaradt előadásra várakozva a többiekkel közösen kerestük a csekély érdeklődésre a magyarázatot. Esős, hideg volt az idő, ami biztos, nem kedvezett, hiszen ilyenkor legjobb otthon a meleg, puha takaró alá bújni, forró csokit vagy teát kortyolgatva. Ez utóbbi mondjuk a PostART kávézóban is rendelkezésre állt.

Lehet, hogy nem volt „rendesen” meghirdetve? Mit jelent, az, hogy „rendesen”? Mi is hírül adtuk, a szervezők is és a vendégségbe hívott budapesti kisszínház is. A közösségi oldalon több mint hetvenen jelezték, hogy érdekli őket. Volt-e elég nyomtatott, hagyományos hirdetés is az on-line mellett, például szórólap, plakát? De vajon milyen csatornán, miből, mennyi és kihez jut el? Nem könnyű az arányokat eltalálni…

Túl sok a párhuzamosan zajló esemény a városban, és megosztja a kultúrára nyitott potenciális közönséget? Ez már akár igaz is lehetne, ha nem fordulna elő máskor, hogy ugyanabban az időpontban, hasonló előadásokra a művelődési házban, a közösségi házakban, az ifiklubban, a Majorban, a Fantazmagóriában és így tovább, tehát a különböző helyeken mindenhol sikeresen lezajlik a program, mert egy szűk magot kivéve a többségnek van kedvenc helye, és ez szerencsére más és más.

Túl közel van Budapest? És hiába hozzák nekünk helybe a kulturális-programszervezők ugyanazt a színvonalat, mégiscsak más mondjuk a Madáchba vagy az A38-as hajóra elmenni, mint a Jókaiba vagy a PostART-ra? Ez az a kérdés, amit amióta a Budaörsi Napló létezik, tehát 27 éve, folyamatosan felteszek a budaörsi kulturális intézmények aktuális vezetőinek: miben lehet az ő kínálatuk más? Lehet-e cél, hogy ne csak tőlünk menjenek be az emberek a fővárosba egy-egy jó előadásért, hanem onnan is jöjjenek ki hozzánk? (Ezt eddig a megújult Budaörsi Latinovits Színháznak két-három bemutatójával sikerült elérni, és talán a Budaörs Fesztivál egy-egy eseményével.) Illetve mivel a budaörsi önkormányzat jó mecénása az itteni eseményeknek, tényleg jó-e az, ha nemcsak helyieket, hanem a környékről is várnánk az érdeklődőket?

Ahogy frissítem a programajánlónkat, ránézek a kifejezetten erre a célra létrehozott „Hello Budaörs” és a budaorsiprogramok.hu oldalakra, nem hagytam-e ki valamit, ami náluk ott van már és mi is szeretnénk megosztani. Rengeteg esemény lesz a következő pár héten, az ünnepek előtt, alatt és között a városban. Zenések, prózaiak, kiállítások, felnőtteknek, fiataloknak és gyerekeknek szólók, illetve kifejezetten családi események. Ugye nem hagyjuk, hogy az érdeklődés hiánya miatt bármelyikről is csalódottan kelljen hazamenniük az ide hozott művészeknek?

Itt válogathatnak, hogy mire szeretnének elmenni!

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here