Energia, te drága! – Így látja a Terrapark pénzügyi vezetője

0
311

Az áram ár két-háromszorosára, a gáz ára közel öt-, illetve tízszeresére is nőhet – válaszolta kérdéseinkre Bagossy Sándor, az üzemeltető Terrapark Kft pénzügyi vezetője. Amit tehetnek: minél jobb szerződéseket kiharcolni a szolgáltatóknál és az energiafogyasztást csökkenteni, korszerűsítéssel, odafigyeléssel.

Az energia árak emelése jelenti az egyik legnagyobb problémát idén ősszel Magyarországon, így Budaörsön is, mind a magánszemélyeknek, mind a gazdálkodó szervezeteknek. Ezért arra kértük Bagossy Sándort, a Terrapark Kft. pénzügyi vezetőjét, hogy mondja el nekünk, ez vajon miként jelentkezik majd a bérlők költségeiben? Illetve mit tervez a Terrapark Kft. a megnövekedett terhek enyhítése érdekében?

Az energia árak növekedése illetve a magyar gazdaságban is tapasztalható inflációs nyomás rendkívül nehézzé teszi a 2023. évet. Jelenlegi ismereteink szerint a jelenleg érvényes áram ár két-háromszorosára nőhet, míg a gáz ára a „C” irodaépület esetében közel ötszörösére, a „D” épületeink esetében pedig (a korábban kötött többéves szerződésünk lejárta után) közel tízszeresére nőhet. Hangsúlyoznám, hogy mai (2022. augusztus végén! – a szerk.) ismereteink alapján kalkulálunk ezen értékekkel.

Mivel az energiaköltségek az általunk kezelt irodák üzemeltetési költségelszámolásában mintegy 30-35 százalékot tesz ki, ezért az üzemeltetési kiadások megduplázódása sem zárható ki.

A Terrapark Kft. azonban, ahol tud, amiben tud, ott mindent megtesz annak érdekében, hogy csökkentse az irodaépületek energiafogyasztását. Egyrészt igyekszünk az energiabeszerzések területén a bérlőink számára legkevésbé megterhelő szerződéseket kötni. Másrészt megkezdtük az energiafogasztás csökkentését, egyebek között LED lámpák felszerelésével. Az energiahatékonyság növeléséhez azonban a bérlőink együttműködését is kérjük, hogy a korábbinál is jobban figyeljenek oda a feleslegesen világító lámpákra, a nyitott ablak melletti hűtésre, fűtésre és minden egyéb, emberileg elvárható gondosságra e téren.”

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here