Első körben csaknem 100 gyermek óvodai jelentkezését utasították el idén, de…

0
914

A budaörsi óvodákba az április 24-én és 25-én lezajlott beiratkozásokon idén is több gyermek jelentkezett, mint amennyit fel lehet venni, így csaknem 100 család jelentkezését nem tudták fogadni az intézmények első körben. Az elutasítás oka a be nem töltött 3. életév és/vagy, hogy a gyerek nem Budaörsön él.

 „Az idei jelentkezők száma 358 fő volt, amely idén meghaladja a felvehető gyermekek számát, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (továbbiakban: köznevelési törvény) 49. § (2) bekezdésének alapján – a városban kialakult gyakorlatnak megfelelően –, a szakiroda munkatársaiból és az óvodavezetőkből alakított szakmai bizottság az életkor figyelembevételével, közösen tette meg javaslatát az intézményvezetői hatáskörben felvehető gyermekekre vonatkozóan. Ez a köznevelési törvény 4. sz. mellékletének 1. pontjában meghatározott maximális óvodai csoportlétszám mértékéig terjedhet” – tudatta lapunkkal Szél Mónika, a Budaörsi Polgármesteri Hivatal köznevelési és közművelődési osztályának tanügy-igazgatási ügyintézője.

Első körben 261 fő elhelyezését tudják biztosítani. Összesen 91 gyermek felvételi kérelmét kell elutasítani (ugyanannyit, mint tavaly), az elutasítások oka a be nem töltött 3. életév és/vagy a „nem budaörsi életvitel szerű tartózkodás”, illetve a lakcím.

„A szeptember végig 3. életévüket betöltők felvételét, az engedély megadásával, a szoktatási idő csúsztatásával, már a fellebbezési időszak alatt kezelni tudjuk. Azon gyermekek számára, akik 2017. október elseje után töltik be a 3. életévüket, a szakirodán történő jelentkezés után az óvodákban lévő szabad férőhelyeken tudunk elhelyezést biztosítani. A Családi napközik igénybevételi lehetőségének törvény miatt megszűnésével az év közbeni óvodába jelentkezések száma tapasztalhatóan megnőtt. Jellemzően azon gyermekek száma jelentős, akik a téli hónapokban születtek” – tette hozzá Szél Mónika.

A fellebbezések elbírálásáról 2017. május 29-én döntött az óvodavezetőkből és az iroda képviselőjéből álló bizottság, és erről a határozatokat  június 6-án küldik ki az érintetteknek.

Az elutasítások ellenére az óvodai helyzet Budaörsön az elmúlt évek beruházásainak köszönhetően megnyugtató.A tíz (tagintézménnyel együtt 11) óvodában a legújabbm a Rózsa utcában már kislétszámú csoportokban fogadja az integráltan nevelhető, sajátos nevelésdi igényű gyerekeket is, előtte duplájára bővült a megújult a Kincskereső óvoda a Szabadság úton (ez a Kosszth Lajos utcai), és átépült, bővült a lakótelepen a Csillagfürt is.

Ui. ”  Összesen 67-en fellebbeztek az elsőfokú döntés ellen. Ez adódhat abból, hogy akik nagyon az év végén, vagy éppen jövőre töltik a 3. életévüket, elfogadták azt az óvodai javaslatot, hogy majd a 3. év betöltésekor forduljanak az irodához. A fellebbezők közül így is 32 gyermek október végén vagy utána született, nekik vagy bölcsődei elhelyezést javaslunk, vagy a 3. életévüket közvetlen megelőző időszakban kértük forduljanak hozzánk, amikor is a Budaörs óvodáiban lévő szabad férőhelyek egyikén tudunk elhelyezést biztosítani. Szándékaink és lehetőségeink szerint ez a választott óvoda, de sajnos ezt nem minden esetben tudjuk garantálni.  Ilyenkor igyekszünk a szülőkkel egyeztetni és a lakóhelyhez közel óvodai férőhelyet biztosítani. A képviselő-testület döntése értelmében az óvodai férőhelyeket 20%-kal megemeltük. Így 25 gyermeket a fellebbezés után a választott óvodában tudtunk elhelyezni. 10 gyermek elhelyezés történt meg másik óvodában figyelembe véve a lakcímet, életkörülményeket” – egészítette ki a korábbiakat Szél Mónika.

 http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/oktatas/20141009/atadtak-a-rozsa-utcai-uj-ovodat

http://www.archiv.budaorsinaplo.hu/oktatas/20150122/atadtak-a-kibovitett-kincskereso-ovodat

https://www.budaorsinaplo.hu/archivum/oktatas/ujjaszuletett-a-csillagfurt-ovoda

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here