Ékszervásár a társalgóban – a gyesen lévő anyuka „visszatérése”

0
423

Hogy kerül egy háromgyermekes, gyesen lévő édesanya péntek délelőtt a nagyon szép, saját készítésű ékszereivel a Terrapark C tömbjének előcsarnokába? Úgy, hogy Perl Andreát a kft.  irodavezetőjét a munkatársai visszavárják, no meg a cég vezetése is. Igaz, egyelőre nem az eredeti munkakörébe, hanem egy kis árubemutatóval érkezett az irodaházba.

A társalgó sarokban berendezett ideiglenes standon Perl Andrea, a Terrapark Kft. jelenleg gyesen lévő irodavezetője mutatta be múlt pénteken a munkatárainak a saját készítésű ékszereit, és természetesen lehetett belőle vásárolni is. A háromgyermekes édesanya ugyanis gyöngyfűzéssel teszi hasznossá magát a délutáni alvásidőben.

„Teljesen véletlenül kerültem kapcsolatba ezzel a hobbival. Másfél évvel ezelőtt a középső kislányom, Evelin kapott egy könyvet, ami a gyöngyszövésről szólt. Őt csak pár hétig kötötte le ez a fajta kézműveskedés, engem viszont teljesen beszippantott.” – mesélte Andrea. (Nomen est omen: Perle, pearl, perla – a legtöbb európai nyelven gyöngyöt jelent.) Egy idő után a rengeteg kész alkotás eladásán kezdett gondolkozni. „Barátokhoz, ismerősökhöz fordultam, így Szilágyi Évát, a Terrapark Kft. értékesítési vezetőjét is megkerestem az ötlettel, hogy az irodaház bérlői megismerkedhessenek a munkáimmal. Ő ismeri az ékszereimet, tudja, hogy magas minőséget képviselnek, ezért örült a kezdeményezésnek.” És hogy miért lehet ez előnyös az ott dolgozóknak? „Ha valaki az egyedi, nem tömeggyártott termékeket keresi és az igényes dolgokra fogékony, akkor nem kell órákon át az internetet bújnia, hogy valami különlegesre bukkanjon” – véli Andrea. „Akár saját maga részére, de főképpen ajándéknak, mert sokkal személyesebb, mint a pláza polcáról leakasztott bármi.”

Szőke Zsófia az itt irodát bérlő Groupe SEB Central Europe Kft. munkatársa elmondta, hogy örül a helybe hozott kiállításnak, mert üde színfoltot jelent a hétköznapok monotonitásában. „A dolgozók leszaladnak ebédelni, és útközben a lelküket simogató szép láttán feltöltődnek.”

„Jó hallani, hogy van erre igény” – reagált Szilágyi Éva. „Mi is szeretnénk, ha a Terrapark új szolgáltatásokkal bővülne. A jövőben tervezünk még hasonló megmozdulásokat és természetesen Andit is szívesen látjuk még az ékszereivel addig is, míg vissza nem jön hozzánk az irodába.”

A kérdésre, hogyan hozza létre a kiemelkedő színvonalú alkotásokat, Andrea azt válaszolta, elsősorban a jó minőségű alapanyagokkal. A Swarovski kristályokon kívül különleges japán és cseh gyöngyöket használ, amelyek többsége már nem a köztudatban élő kásagyöngy, hanem többlyukú, bonyolult formák, melyekkel kellemes tapintású, meglepő hatású ékszereket lehet készíteni. A fűzéshez olyan speciális szálat használ, amit ékszerek számára fejlesztettek ki és jelenleg a legjobb, ami elérhető a kategóriában. A fülbevalók szereléke pedig orvosi fém, hogy a fémre érzékenyek is viselhessék őket.

Andrea blogján még több gyönyörű nyakéket és egyéb különleges darabot csodálhatunk meg: www.perlabeads.com

Fotók:Petőházi Emese