Minden este sétálok egy hosszút, a személyi edzőm javaslatára. Kell, hogy csökkenjen a súlyom, magas a vérnyomásom, a séta jót tesz. Bő egy óra szokott ez lenni, ha fúj, ha fagy. Nem volt ez másképp múlt szombaton sem, amikor pedig a hőmérő összesen csak egy fokot mutatott. Későn indultam el, úgy este tíz-tizenegy felé. Szeretem ilyenkor a várost, mert üresek az utcák, csend van. A kutyák sem ugatnak meg, már ők is alszanak. Azzal sem botránkoztatok meg senkit, ha magamban halkan énekelgetek. Ezt nap közben nem tehetem, mert bolondabbnak néznek, mint amilyen valójában vagyok.
Egy éve már, hogy minden éjjel megteszem ezt a sétát, és mivel a megszokások embere vagyok, mindig ugyanazon az úton megyek végig. Ismerek minden térkövet, minden aszfaltrepedést, és megnyugvással tölt el ez a fajta rutin. Nincs meglepetés, ki tudok kapcsolni közben, feldolgozni a nap eseményeit, felkészülni fejben a következőre.
Kivéve, ha közbejön valami…
Van az úgy, hogy az ember ahogy bandukol, a szeme sarkában feltűnik valami, ami nem úgy szokott lenni. Valami, amiben első látásra bizonytalan, és még csak nem is hiszi el a saját szemének, hogy azt látja, amit.
Pár fokos lépcső mellett falra felfutó sűrű borostyán volt, az utcai világítástól takarásban. Csak annyit láttam, hogy az árnyékok formája más. Lassan közelítettem a sötét tömeghez, ami félig kilógott a borostyán alól. Elővettem a telefonomat, hogy megvilágítsam, mi lehet az.
Egy férfi háta volt. Az oldalán feküdt a földön, úgy húzta magára a borostyánt, mint valami takarót. Megszólítottam, kérdeztem, hogy jól van-e, de csak morgást kaptam válaszul.
Eltávolodtam, pár pillanatig tanácstalan voltam, mit tegyek. Nyilván egy részeg, semmi közöm hozzá. De húsz lépésnél nem jutottam messzebbre. Vissza kellett fordulnom, nem hagyhattam csak úgy ott.
Hívtam a segélyhívót. Nem sűrűn volt eddig alkalmam velük beszélni, kissé zavarban voltam, és ezért az éjszaka közepén „Jó napot”-tal köszöntem. Szerintem ez őket kevésbé zavarta, mint engem. Vázoltam, hogy ki vagyok, és miért telefonálok nekik ilyen késői órán, és tovább kapcsoltak a mentőkhöz. Nekik újra elmondtam ugyanazt, kivéve, hogy már „Jó éjszakát”-tal üdvözöltem őket. Persze egyből rájöttem, hogy ez inkább elköszönés, és „Jó estét”-et kellett volna mondanom, úgyhogy ettől megint zavarba jöttem. Sebaj.
– Agresszív? – kérdezte a mentős, mármint a földön fekvő férfi, aki számomra ittasnak tűnt.
– Nem.
– Ki tudja húzni a bokor alól?
– Eszem ágában sincs hozzányúlni – válaszoltam határozottan, mert nem volt kedvem egy megzavart csövessel bunyózni, ha netán mégis valami olyan fűtené, amitől bedurvulva ébred, amikor elkezdem rángatni.
– Kérdezze meg, hogy tud-e valami melegebb helyre húzódni!
A kérdésemre a férfi már eléggé felébredt ahhoz, hogy válaszában megjelöljön két áruházat a közelben.
– Azok is bezárnak egyszer – állapította meg a mentős a tolmácsolásom után – Most azt kérdezze meg, hogy igényel-e mentős ellátást!
A férfi annyit válaszolt, hogy köszöni, de nem, mert jól van.
– Akkor sajnálom, de ha nem önszántából jönne velünk, mi nem vihetjük kényszerből sehova.
A mentős szavai megleptek, de nem tudtam mit tenni. Ha ők nem viszik el, én sem tudok semmit csinálni a férfival. Amikor letettem a telefont, a férfi már egészen éber volt.
– Ki vagy te? – böfentette felém.
– Csak valaki, aki nem akarta, hogy itt fagyjon halálra reggelre.
Pár pillanatig megint csend volt, majd lassan és halkan szólalt meg:
– Köszönöm! Köszönöm, de jól vagyok, csak elaludtam. Köszönöm szépen a jó szándékod, de nem kell segítség.
– Biztos?
– Igen, teljesen biztos. Megleszek.
Ezután elköszöntem tőle, de ahogy távolodtam, még hallottam, hogy megint megköszöni a jó szándékomat. Nem volt nálam se pénz, se semmi, amit oda adhattam volna, nem úgy indultam sétálni, hogy egy alighanem hajléktalanba botlok.
Körpályán szoktam sétálni, és ez még az utam elején történt. Végig ő járt a fejemben, hogy vajon mit kellett volna még tennem. Amikor körbeértem, tettem egy fél perces kitérőt, hogy ránézzek a bokrokra. Ahogy közeledtem a lépcsőhöz, aminek az aljában feküdt korábban, ott ült, nekem háttal. Lógatta a fejét, de időnként felnézett maga elé. Úgy döntöttem, valóban, hogy „meglesz”, ahogy mondta egy órával korábban.
Másnap délelőtt megint láttam a férfit, egy zárva lévő kis bolt bejáratában ücsörgött. A ruháiról ismertem fel, hiszen az arcát éjszaka nem láttam. Azóta sem tudom, hogy mit is kellett volna tennem. Ilyen helyzetekről nem beszéltünk sem iskolában, sem otthon gyerekként. Mondhatják, hogy nem az én feladatom megmenteni a világot, de akkor sem tudom, hogy mi lenne ilyenkor a helyes. Erre nem voltam felkészülve lélekben, és azóta is bennem van egy érzés, hogy nem tettem eleget.
Talán tehettem volna még valamit. Nem tudom.
++++++
Tudta?
Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 204/2018. (XI.14.) ÖKT számú határozattal, – hajléktalan személyek ellátására – a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kötött ellátási szerződést. Az ellátási szerződésben rögzítettek értelmében, a Budaörs területén életvitelszerűen élő és tartózkodó hajléktalanok igénybe vehetik a Szeretetszolgálat által működtetett nappali melegedő, éjszakai szálló, átmeneti szálló szolgáltatásait. A közterületen, krízishelyzetben élő személyek (akik nem fogadják el az intézményi ellátás lehetőségét) élelmiszerrel, meleg teával történő ellátást biztosít a Szeretetszolgálat.
Felhívom Budaörs település lakosságának figyelmét a telefonos és személyes bejelentés lehetőségére, ha veszélyeztetett, magányos, idős, hajléktalan emberről szereznek tudomást.
Jelzéssel élhet az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központnál, munkaidőben 06/23-423-100 telefonszámon.
A Máltai Diszpécser Szolgálatnál (november 1-től március 31-ig) éjjel-nappal a 06/1-338-41-86 telefonszámon a 2-es gomb megnyomásával lehet krízishelyzetet bejelenteni, reggel 08:00 és éjjel 02:00 óra között (02:00-08:00 között az 1-es melléken tud jelzést tenni).
Hajléktalan személyek részére a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-budai Szociális Központ (1117 Bp., Galvani út 44/a.) nappali és éjszakai, valamint utcai szociális ellátást nyújt. Telefonszáma: 06/70-502-82-12
A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu, a www.maltai.hu, a www.menhely.hu és a www.voroskereszt.hu honlapon.
A szociális intézményeink folyamatosan fogadják a lakosság felől érkező jelzéseket és megteszik a szükséges intézkedéseket.
Aki anyagi helyzete miatt nem tud gondoskodni megfelelő fűtésről, téli tüzelőről, keresse fel a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Irodáját, ahol krízishelyzetére települési támogatást tudunk biztosítani. (Titkárság elérhetősége: 06/23-447-935)
