Egy óra alatt végigszaladtak 30 napirenden a mai képviselő-testületi ülésen

0
519

A mai (2022. április 27-i) képviselő testületi ülésen 25 napirend szerepelt nyilvánosan és végül zártülésen tárgyalták meg, hogy ki kapja idén az önkormányzattól a Szakály Mátyás díjat Budaörs hagyományőrzéséért, illetve a kulturális területen végzett kiemelkedő munkájáért, amit majd a díj átadáskor tudhatunk meg.

Wittinghoff Tamás polgármester 8,40-kor nyitotta meg az ülést azzal a bejelentéssel, hogy július 3-án lesz a kamaraerdei időközi választás a tavaly elhunyt dr. Kisfalvi Péter helyére, továbbá, hogy Farkas Benedek ma igazoltan hiányzik. A napirendet 13 egybehangzó szavazattal fogadták el a képviselők.

Napirend előtt elsőként Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) kért szót, aki az országgyűlési választás eredményéért mondott köszönetet a Fideszre szavazóknak. Wittinghoff Tamás hozzátette, hogy bár a körülmények nem kedveztek egy demokratikus ellenzéknek, Budaörsön Szél Bernadettre szavaztak többen minden választókörzetben és nem az összességében győztes fideszes Menczer Tamásra. „Szóval ez nem volt egy tiszta választás” – szögezte le egyebek között, mert egy demokratikus jogállamban az ellenzék egyenlő mértékben kap médiamegjelenést és a jelöltek nyilvános vitán is részt vesznek. És kicsit hosszabban beszélt az ukrán háborúról, kiemelve, hogy a magyarok egy része „egészen elképesztő” módon nemcsak érzéketlen, hanem az orosz propagandát fogadja el.

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) megjegyezte, hogy míg egy képviselőnek csak két perces hozzászólási lehetősége van, a polgármester tíz percet beszélt, és sokadik alkalommal kérte, hogy legyen gyakrabban lakossági fórum. Majd az 1. Számú iskola melletti nagy üres telekről érdeklődött – melyre kikerült az eladó tábla -, mert szerinte fontos lenne, hogy a város kezdjen vele valamit. Utóbbi felvetésére az ülésen szóban nem kapott választ, felszólalásának első részére azonban a polgármester úgy reagált, hogy tanulmányozza alaposabban a Szervezési és Működési Szabályzatot, mely rendelkezik az ülésvezető elnök lehetőségeiről.

Kisberk Balázs (Gazdakör) az Ifjúság utca 10-20. társasház lakóinak köszönetét adta át az ott folyó beruházásért, de mint közös képviselő azt kérte, hogy a munkaidőt tartsák be a kivitelezők. Stift Nándor, a körzet önkormányzati képviselője megerősítette, és azt kérdezte, mikorra lesz kész.

Hauser Péter (BFE) is köszönetet adott át, majd kéréseket: a Semmelweis utcai parkolóba csíkokat, a Bányász utcába járdaszegélyt, és az Ötvös utcába, a magánóvodához várakozni tilos táblát, ahol csütörtökönként a parkoló autók miatt a kukák ürítése akadályoztatott.

Kapitány Gábor (Fidesz -KDNP) szintén köszöneteket fogalmazott meg az új, református templom megvalósításáért mindenkinek, aki részt vett benne. Majd azoknak is, akik az ukrán menekülteknek segítettek.

A polgármester röviden összefoglalta az előző ülés óta a fontosabb eseményeket, amelyeken részt vett, és rátértek a napirendekre, melyeket sorra vita nélkül, egyhangúan fogadtak el.

1. napirendi pont: A felnőtt és gyermek személyes gondoskodást nyújtó ellátásról szóló 24/2004. (IV. 20.) önkormányzati rendelet módosítása – az önköltségszámítást kellett korrigálni, nem díjemelésről volt szó.

2. napirendi pont: Az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ által biztosított személyes gondoskodást nyújtó ellátásokról, azok igénybevételéről, valamint a fizetendő térítési díjakról szóló 32/2013. (VI.24.)önkormányzati rendelet módosítása.

  1. napirendi pont: Javaslat Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a tanulmányi ösztöndíjakról szóló 32/2007. (IX.24.) önkormányzati rendeletének módosítására – a jövedelemhatárok és az adható összeg változott.
  2. napirendi pont: Budaörsi Rendőrkapitány beszámolója a 2021. évről A kapitány is szót kért, aki az adatokat nem ismertette szóban, hanem köszönetet mondott az önkormányzattal való szorosabb együttműködést, a kamerarendszer közös és jó működtetéséért, a kiemelt támogatást. (Cikkünk a beszámolóról ITT olvashat.)

  1. napirendi pont: Térfigyelőrendszer bővítése Kamaraerdőn A város ezen a részén egyre több ügyben folyik nyomozás, rendszeres a gyorshajtás és egyéb baleseti okok indokolják.

Ezt követően több, elsősorban ingatlanokkal kapcsolatos napirend következett.

  1. napirendi pont: Döntés a Domb utcában lévő, Budaörs, 8509 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról
  2. napirendi pont: Döntés a Budaörs, Clementis u. 18/a. szám alatti, 145/2 helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú ingatlan emeleti szintjének bérbe adására vonatkozó szerződés meghosszabbításáról
  3. napirendi pont: Döntés a Budaörs, Lévai u. 33. IV/36. szám alatti ingatlanra vonatkozó bérleti szerződés meghosszabbításáról,
  4. napirendi pont: Javaslat a Budaörs, Templom tér 17. szám alatti, 115/0/A/1 helyrajzi számú önkormányzati ingatlan 128,59 m2 területű részének bérbe adására vonatkozó szerződés meghosszabbítására, ez a patika épülete.
  5. napirendi pont: Pályázat kiírása Budaörs Város Önkormányzat tulajdonában álló hulladékgyűjtő járművek értékesítésére
  6. napirendi pont: Döntés a 7358/2 helyrajzi számú, „kivett közterület” megnevezésű 189 m2 alapterületű ingatlan értékesítéséről
  7. napirendi pont: Javaslat a JUMP Consulting Kft-vel megkötött bérleti és feladatellátási szerződés módosítására
  8. napirendi pont: Döntés a Bazsalikom utcában lévő, 7961/2 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó elővásárlási jogról való lemondás.
  9. napirendi pont: Holdfény utcai és Kincskereső óvoda alapító okiratának módosítása, a sajátos igényű gyerekek ellátása érdekében.
  10. napirendi pont: 2022. évi nemzetiségi pályázatok elbírálása. Itt Czuczor Gergely megjegyezte, hogy szeretné jövőre visszaemeltetni 20 millió forintra a keretet, amit tavaly lecsökkentettek. Vágó Csaba elmondta, hogy 12 millióra érkezett be igény. Továbbá pályázaton kívül is támogat az önkormányzat nemzetiségi célokat.
  11. napirendi pont: Civil szervezetek – 2021 évi pályázati úton elnyert önkormányzati támogatásainak – elszámolása, beszámolóinak elfogadása. Erről sem alakult ki vita.
  12. napirendi pont: Budaörsi civil szervezetek támogatására kiírt 2022 évi civil pályázati felhívásra beérkezett pályázatok elbírálása.
  13. napirendi pont: Az állami fenntartású közn.int.szakmai kiadásainak biztosítása, azaz 50 millió forintot tesz hozzá az iskoláknak a működéséhez az önkormányzat.
  14. napirendi pont: A Kamaraerdei Közösségi Ház részére pótelőirányzat biztosítása.
  15. napirendi pont: Kutyával az emberért Alapítvány támogatási kérelme,180 ezer forintról van szó, amit megkaptak.
  16. napirendi pont: Javaslat a BetLux Food Bt. bérleti szerződésének módosítására. Ez a városházi étterem üzemeltetője, és emelték az étlapon a menü árát.

Sürgősségi indítvány: A Budaörsi Polgármesteri Hivatal alapító okiratának módosítása.

Sürgősségi indítvány: Döntés kiegészítő anyagi fedezet biztosításáról (Máriavölgy utca- és közvilágítás rekonstrukció építési beruházás)

Szakály Mátyás pedagógus emlékérem odaítélése (zárt ülés)

Miután minden napirendet egyhangú igennel megszavaztak a képviselők, 9,40-kor a vendégek elhagyták a termet.

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here