Pingponglázban égtünk egy hétig (összefoglaló)

0
211

Soha olyan sikeres nem volt még a Pingpong Hete Budaörsön, mint 2017-ben, az amatőr bajnokságon rekordszámú résztvevő szerepelt. Szombaton a magyar női válogatott és a BSC asztalitenisz-csapata is győzelemmel örvendeztette meg a közönséget. Bár a budaörsi pingpongosok a vasárnapi visszavágóról keserű szájízzel távozhattak, miután a török egyesület játékosai a második mérkőzésen már megverték őket.

A női asztalitenisz-válogatott mérkőzésével rajtolt el a Pingpong Hete Budaörsön. A magyar csapat a szeptemberi Európa-bajnokságra való kijutás reményében nézett szembe kedd este a svéd válogatottal a városi sportcsarnokban. A hazaiak végül magabiztos, 3-1-es győzelemmel biztosították be a selejtező végén a csoportelsőséget, és ezzel együtt a szeptemberi Eb-n való részvételt is.

A magyar sikerhez kulcsfontosságú volt az összecsapást indító és záró Póta Georgina dupla győzelme, illetve a Budaörsi Sport Club játékosának, Pergel Szandrának a teljesítménye. A BSC-s pingpongos két vesztes szett után tudott felállni, és megverni Linda Bergströmöt. A fordításhoz talán a lelkes hazai közönség is hozzájárult, a lelátóról még egy gyerekhangon bekiabált Hajrá Szandi nénit is lehetett hallani.

szandrásNéhány nappal később, szombaton, az ETTU Kupa negyeddöntőjén a Budaörsi 2iSC színeiben is óriási szükség volt Pergel Szandra helytállására. A sportoló a török ellenfél, a Bursa Büyüksehir Belediyespor két játékosával is összemérte a tudását. Simay Kulakçekent felül tudta múlni, a világranglista 11. helyén álló Melek Hu azonban megtörte Pergelt. Valamivel korábban Fazekas Mária is hasonlóan járt a török csapatból kiemelkedő pingpongossal, ám Kulakçeken rajta sem tudott kifogni. Varga Tímea Aleksandra Privalovát kapta ellenfélnek, és győzelmet aratott a fehérorosz felett. A Budaörsi 2iSC így 3-2 arányban diadalmaskodott az első találkozón.

Az Európai Asztalitenisz Szövetség (ETTU) döntése értelmében a törökországi helyzet veszélyessége miatt a második mérkőzésre is Budaörsön került sor. Egy ráadás meccs lett ez a pingpong hetének végére.

A visszavágót vasárnap este, az 1. Számú Általános Iskola tornacsarnokában tartották. A budaörsi pingpongosok második alkalommal sajnos már nem tudtak olyan bravúros teljesítményt nyújtani a Bursa Büyüksehir Belediyesporral szemben, mint szombaton. Melek Hu vasárnap sem hibázott, Fazekast és Pergelt is megverte. Ezúttal pedig Privalova is győzni tudott. Varga szépített Kulakçeken ellen, a végeredmény így 3-1 lett a török csapat javára.

„Ez a vasárnapi meccs kicsit bonyolult volt. Gyorsan le kellett játszanunk ezt a negyeddöntőt. A nemzetközi szövetség döntése értelmében nem kellett Törökországba menni, és meg tudtunk egyezni a török csapattal, hogy a visszavágó is itthon legyen” – magyarázta a hirtelen ráadásmeccs hátterét a BSC Asztalitenisz Szakosztályának vezetője, Szvitán Krisztina.

A profi szempontból keserű zárást azonban feledtetik a hét korábbi eseményei, sikerei, illetve az az elképesztő érdeklődés, amely végigkísérte a programsorozatot. „Kiemelném a szombati városi amatőr bajnokságot (Erről cikkünk: http://www.budaorsinaplo.hu/archivum/sport/amator-asztalitenisz-bajnoksag-is-volt), amelyen az eddigi legnagyobb létszámmal vettek részt a pingpongot kedvelők. 120-an neveztek a versenyre, a különböző versenyszámokban” – árulta el a szakosztályvezető. „Én azt gondolom, régen volt ennyire tartalmas és színvonalas pingpong hét itt Budaörsön.”20170128 124436

Hogy jövőre is megrendezik-e a pingpong hetét, attól függ, lesznek-e olyan mérkőzések, amelyekkel össze tudják kötni az amatőr bajnokságot. Az mindenesetre garantált, hogy a szakosztály azon lesz, hogy a budaörsiek minél több pingpongos eseményen vehessenek részt.

{gallery}pingpong{/gallery}