Egy háromgyerekes, budaörsi anyuka kifakadása a KATA és a hirtelen rezsinövekedés miatt

0
47

Nem ezt terveztem, nem ezt akarom!

Nem azért akarok dolgozni, hogy a vajas kenyeret meg tudjam kenni, hanem azért, hogy önfeledten bringázni tudjam tanítani a gyerekeimet” – írta ki közösségi oldalára tegnap, azaz 2022. július 15-én a budaörsi Fehér Szonja Edina. Igen, a kormány által pár napja bejelentett kisvállalkozói adó egyik napról a másikra történő kivéreztetéséről van szó, és persze a „rezsicsökkentés megtartása” helyett a háztartási energiaárak többszörösére való növeléséről. Nagyon jó lenne, ha cikkünket politikai pártszimpátiától függetlenül olvasná el mindenki, és úgy tenné hozzá a saját történetét!

A budaörsi Fehér család tipikus középosztálybeli életet élt a KATA megváltoztatásáig és a beígért közüzemi díj emelésig. (Ezekről bővebben például ITT és ITT és még rengeteg helyen olvashatnak, de a igazságot elhallgató és a kormány szigorításait félremagyarázó közmédiumokat nem ajánljuk a tájékozódásra – a szerk.) A férj közalkalmazott, az ő fizetését egészítette ki éveken át a feleség katásan varrással. Így a három asztmás és immunbeteg kisfiú mellett is van félre tett pénzük, a nyugdíjra is gondolva, nincs hitelkártyájuk, de a lakáshitelt törlesztik (őket ismerve nem, nem a CSOK miatt vállaltak három gyereket), és egészen mostanáig hónapról hónapra szépen megéltek. Nem nagy lábon ugyan, és meg is dolgoztak/dolgoznak érte rendesen. Szonjának, mint varrónőnek mindig van/volt éppen annyi megrendelése, amennyit meg tudott csinálni, mert nagyon édes holmik kerülnek ki a kezei alól, többek között gyerekeknek ágyhuzatok, kiságyba párnák. Most meg? Ha csak a KATA szabályai változtak volna, talán még érdemes lenne újra terveznie. De az új rezsi már mindenképpen ellehetetleníti, mert az ipari gépei a megadott limitnél jóval többet fogyasztanak, ezt a többletköltséget pedig biztosan  nem tudja a termékeinek az árában érvényesíteni.

Tegnap az anyuka ezt írta ki a közösségi oldalára, kisfiai fényképe fölé: „Tudjátok, ők a mindeneim. Mint a legtöbb anyának a sajátjai. Mint a legtöbb embernek a családja. Per pillanat senki sem tud a családjával foglalkozni pláne nem a „középosztály” és az alatt. Mindenki azon van, túléljen, megoldja , átvészelje … de mit? Ezt az életet? Ezt az időszakot ? Meddig kell összeszorítani a fogat? Tényleg ez van most „megírva” ez az élet rendje most?  Vagy ténylegesen ekkora szar hely lett az ország és menni kell?

Kitettem egy kérdést pár napja: ki költözik? Az összes eddigi kérdésemre erre válaszoltak a legtöbben! És sokan már úgy is írtatok hogy már kinn éltek.

Ez nem élet. Nem azért akarok dolgozni, hogy a vajas kenyeret meg tudjam kenni, hanem azért, hogy önfeledten bringázni tudjam tanítani a gyerekeimet. Nincsenek nagy vágyaim, csak szeretnék minőségi időt tölteni a gyerekeimmel, egészségben és békességben.

Ettől fosztanak meg minket. Ez nem csak Kata, meg rezsi növelés …, itt az alapvető emberi szabadságot korlátozzák. Hiszen ki tudja, például Botit lesz-e alkalmam majd megtanítani így bringázni? Lesz e pénzünk neki venni egyáltalán bringát, lesz-e a sok munka és gürizés mellett időm és energiám velük foglalkozni?!

Az elmúlt időszakban voltam minden, de boldog nem. Feszült vagyok, pánikrohamok törnek rám, mi a jó döntés. Szorongok, hogy tényleg milyen világ vár a gyerekeimre?! Számolok folyamatosan, hogyan tudunk felszínen maradni. Terveztem mindent előre, hogy legyen megoldás…. Majd elengedtem.

Elengedtem, mert feleslegesen tervezek, feleslegesen igyekszem, feleslegesen töröm magam azon, hogy a legjobbat hozzam ki belőle. Mert most is rengeteg tervem szakadt ketté a változások miatt. És minden tervünk így foszlik szerte. Szeretnék szabad lenni! Szeretném, hogy a munkámnak legyen eredménye. Nem segélyre, sem rezsicsökkentésre nem várok. Fizessék meg a munkám és kifizetek én bármit. Csak legyen rend és rendszer. Legyen hely élni.

Tényleg ennyire álom már ez?!

Heni, köszönöm Neked ezt a fotót, mikor augusztus utolsó napján végleg becsukom a varroda ajtaját ezt a képet fogom szorongatni, hogy értük kell erősnek lenni. És túlélés mellett még megpróbálni élni is…”

Szonja sajnos nagyon jól látja a saját és a hozzá hasonló (több ezer? Több százezer? Ki tudja mennyi, hiszen a kormány hatástanulmányt a szigorítás kihirdetése előtt nem készített!) fiatal családanya kétségbeejtő helyzetét. Mint a bevezetőben írtuk, eddig otthonról tudott dolgozni és így volt együtt a gyerekeivel. De ebben a pillanatban úgy tűnik, hogy hamarosan vissza kell mennie Pestre dolgozni, egy multinacionális céghez (és ahogy Orbán Viktor miniszterelnök fogalmazott a szokásos péntek reggeli „interjúban”, mindenki becsülje meg, ha van munkája, mert lehet, hogy hamarosan nem lesz elég munkahely. Szóval, Szonja örülhet, hogy van hova visszamennie dolgozni? De mi lesz, ha valamelyik kisfiú rosszul lesz napközben, és hívja az anyukát a bölcsi vagy az óvoda? Aki már nem otthon dolgozik, és nem tud majd azonnal rohanni és ott lenni a kicsivel. Mert a megemelt adóval már nem tudja a vállalkozását fenntartani. Ahogy ő mondta a Budaörsi Naplónak: „Ez már a szög a koporsóba, hiszen egy-egy nagyobb tételű céges megrendelésekkel csak-csak bírtam volna, de így nem.” Hozzátéve: Így megyek vissza Pestre dolgozni, és fizetek egy bébiszittert, aki vigyázz a gyerekekre, ha nem tudnak bölcsibe menni, mert anyagilag ez még mindig jobban járható út, mintha a varrodával küzdök tovább. De akkor meg sz….r anya vagyok. Ez motoszkál bennem és szorongok ettől. Én arra szültem a gyerekeket, hogy neveljem, szeressem, óvjam őket. Mellettük akartam lenni mindig, támogatni őket. És ha túlzottan magas anyagi biztonságot nem is, de érzelmi stabilitást adni a számukra, és egy olyan értékrendet, amivel elindíthatom majd őket ebben a zavaros, mai világban. Ehelyett nem tudom majd, mit csinálnak reggeltől estig a bölcsiben, oviban, később a suliban, ki viszi el őket külön órákra, edzésre, aztán a bébiszitter viszi haza, mert az apjuk is éppen túlórázik, én meg, ha végre hazaérek, a szaladó háztartást kell utolérnem és megfőzni a következő napi ételt… Nem ezt terveztem, nem ezt akarom!” – fakad ki a fiatal családanya.

Fotók: Hartmann Henriett

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here