Egy budaörsi burkoló vállalkozó jótékonysága

0
436

Fontos, hogy egy budaörsi családot segít

Tegnap délelőtt az Esély Szociális Társulás irodájában adta át Somogyi Zsolt burkoló a Mesterek Mestere versenyen elnyert pénzdíját egy hátrányos helyzetben élő családnak. A szakembert a Mapei Kft. ügyvezető igazgatója, Markovich Béla is elkísérte egy kis plusz meglepetéssel kedveskedve a megajándékozottnak.

A budaörsi Somogyi Zsolt második helyezést ért el a Mapei Kft. által meghirdetett Mesterek Mestere versenyen, melynek pénzdíját, 100000 forintot jótékony célra ajánlott fel. (A versenyről már a korábbi években is írtunk.) Gesztusa rá is és szakmájára is jó fényt vet.

A jószívű szakember Somogyi Zsolt saját, nélkülözésektől sem mentes gyermekkorára gondolva hozta meg döntését. Ahhoz, hogy az összeg megfelelő helyre kerülhessen, az Esély Szociális Társulás munkatársaitól kért segítséget, de annyi kikötése volt, hogy nem kerülhet „alkoholista, illetve dologtalan” személyhez. „Kifejezetten azt a családot kerestem, ahol ez a nyeremény a legjobb helyen ér célba” – mondta. Ebben a keresésben Búzer Károly az ESZT intézményvezetője és Török Ildikó szakmai vezető volt segítségére.

A választás végül egy ápolási díjra jogosult, egyedülálló édesanyára esett, akinek élete  kisfia körül forog, hiszen a fiú nevelése, gondozása, fejlesztése egész embert kíván.

Búzer Károly az Esély Szociális Társulás vezetője az eseménnyel kapcsolatban megjegyezte, amióta itt dolgozik – tizenhárom éve -, azóta ez csupán a második alkalom, hogy magánszemély pénzt ajánl fel egy nehéz helyzetű családnak.

Somogyi Zsolt elmondta, bár mára minden gyermekkori célját elérte, volt életének olyan periódusa, amikor minden lehetetlennek tűnt és neki is jól jött volna egy ilyen segítség a továbblépéshez. Ez az élmény ösztönözte elsősorban, hogy a pénzdíjat felajánlja. Továbbá fontos számára, hogy egy budaörsi családot segít vele, mert munkájával kapcsolatban is, magánemberként is különös gondot fordít arra, hogy beszerzései során helyi üzleteket, budaörsi vállalkozásokat támogasson, azaz pénzét Budaörs vérkeringésébe forgassa.

 

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here